Azok a fránya érzelmek.. [Befejezett]

4.

(Warning: Vér, öncsonkítás, ha nem tudod mi az akkor keress rá de nem ajánlatos)

                                                                            Hitori szemszöge

A baleset óta mindig magamat hibáztatom... Nem bírok enni meg inni se.. Amikor megtudtam hogy meglehet látogatni Izu t egyből mindent eldobtam és indultam is oda. A kórház bejáratánál találkoztam egy ismerős sráccal. 

-Hé! Te nem Hitori Bakugou vagy?- kérdezte a furcsa alak 

-Miért kéne válaszolnom?- már készültem volna felrobbantani őt de

-Áh, szóval rólad beszélt Izuku. Jó hogy megismerhetlek-

Ebben a pillanatban esett le hogy ki is volt ő. Izu nak a "nagy tesója" állt itt előttem

-Hívj nyugodtan Dabi nak nyilvános helyeken de ha egyedül vagyunk hívhatsz Touya nak is.-mondta egy kis vigyorral az arcán

Úgy letöröltem volna a képéről azt a vigyort... De rájöttem hogy ez egy kórház és nem csatatér meg amúgy is mi látogatni jöttünk és nem harcolni. El is jutottunk a szobáig gond nélkül.. De amikor oda értünk be se mertem nyitni az ajtót. Szerencsére Dabinak leesett hogy mi történik és kinyitotta helyettem az ajtót. Ledöbbenten közelítettem meg  az ágyát. Annyira megörültem hogy nincsen mindenhol bekötözve hanem csak néhol és hogy sokkal jobb állapotban van mint ahogy hittem.  Sajnos nem tudtuk meglátogatni hosszú ideig csak 5 percig. Az időnk alatt imádkoztam is Izu ért hogy jobban legyen. Amikor hazaértem támadt egy jó ötletem, visszaváró ajándékként főzök neki valami finomat és elhozom neki.

                                                                    Brokkoli szemszöge

Amiután elköszöntem a használóktól pár perc után már egy kórházi ágyban találtam magamat. Gondolkoztam hogy "Vajon mi történhetett ameddig ki voltam ütve? Meddig voltam eszméletlen?"  Egy ideig ezeken gondolkoztam ameddig meg nem csillant valami a szemem sarkában. Akkor vettem észre hogy már kezdenek sárgulni a falevelek. Megijedtem. Nagyon is. Szokásomhoz híven elkezdtem motyogni magamban "Ennyi ideig lettem volna kiütve? Szeptember volt még nem rég és talán kómában voltam?" A motyogásom miatt nem hallottam hogy valaki bejött. Akkor vettem észre amikor már hangosan mondta a nevemet. Kiderült hogy csak egy ápoló volt az. Megkérdezte a normális dolgokat például "Hogy érem magam? Nem fáj e sehol?" A kérdések után odahívott egy doktort hogy megvizsgáljon. 

-Doktornő. Szabad kérdeznem valamit?- mondtam nem nagy sikerre vágyó gondolattal

-Persze, nyugodtan kérdezhetsz bármit csak ne nagyon mozogj ha lehet.-mondta a kis kedves hangjával

-Meddig voltam kiütve? Súlyos a helyzetem? Meddig fogok itt lenni ameddig haza nem mehetek?-bombáztam meg kérdésekkel a kedves doktornőt-_-

 -Egy pár napig voltál kiütve. Valami csoda folytán a balesetet követő nap reggelén már makk egészséges voltál. A tesztek eredményétől függ hogy most mehetsz vagy akár a következő hónapban. A tesztek eredménye mindjárt kész csak egy pillanat lesz Midoriya. -egy gyönyörű mosollyal együtt mondta.

Én aggódóan vártam az eredményeket. Amiközben elkészültek megadta a telefonszámát hogyha bármi van akkor hívjam fel. Szerencsére a tesztek eredménye nem voltak rosszak így egy óra múlva el is engedtek onnan. Elfelejtettem megkérdezni hogy kik is látogattak meg de úgy is mindenki meglátogatott volna.... Remélem...  Amikor haza értem egy zuhanyt kívántam meg a legjobban. A zuhany után már ruhában a csap mellett megakadt a szemem egy késen... Nembírtam megállni ezért folytattam a vágásokat amit abba kellett hagynom. Már kezdtem volna bekötözni magam de... Kinyitódott az ajtó és... Hitori-chan volt az... én csak ledöbbenten álltam ott és annyit látok hogy közeledik felém... Már készültem egy nagy pofon beszerzésére de... Ő csak lassan kivette a kést a kezemből és megölelt jó szorosan..

-Í-Ígérd meg... hogy nem fogod többet bántani magad.. Megértetted?!?-mondta miközben a könnyei fojtogatták őt

-Megígérem..- Suttogtam miközben lassan és gyengéden visszaöleltem őt.. 

Egy hatalmas kő esett le a vállamról.. És egyszerre minden fájdalmam eltűnt a lelkemről... Azt hiszem.. Megtaláltam a legjobb barátomat... Egy ideig még folytattuk ezt de abbahagytuk és segített bekötözni a sebeimet miközben megígérte hogy sosem beszélünk erről másoknak. Még áthívtuk "nagy tesót" is egy kis éjszakázásra. Ittunk azért dögivel. Már éjszaka volt és "nagy tesó" az egyik vendégszobában aludt el. Mi pedig valahogyan a kanapén kötöttünk ki úgy hogy Hitori-chan rajtam feküdt békésen. Én pedig még egy Jó Éjszakát súgtam bele a fülébe mielőtt elaludtam volna.

Hellu. Köszi hogy olvasod a könyvemet. Ha bármi van nyugodtan írhattok. A kövi részig Viszlát.