úgy érzem szívem már nem bírja tovább az iramot,
sebesen dobog és száguldozik mellkasomban
bordáimat átszakítva,
s tudom hiába minden tilalom.
talán régen látott az ember ennyire gyönyörűt,
egészen elveszem látványod négyzetében,
amikbe szíveket vagy más fura dolgokat rajzolhatok,
mi megmutatja lelked oly sokszínű.
szemeid kéksége felgyújtja tekintetem
amikor csak belenézek szíved tükrébe,
hogy megtaláljam a választ
mindarra, mit könnyezem.
gondolataimban mélyen
arra vágyok remegve,
epekedve, félelemmel
hogy tested testemhez érjen...
olyan vagy számomra, mint a méreg
csalogató és hívogató az édes halálra,
ami megszünteti a látomasokat
amikben elhittem minden szépet.
nagyon sok minden tilt engem tőled, de mégsem tudok elszakadni egészen, hiszen te vagy minden boldogságom ebben a hűvös éjben.
nem kérem hogy szívem, érzéseim valaha is értsed,
csak szeretném ha nem gyötörne engem szemed, szíved, mosolyod egésze,
nem szeretnék többet rajzolni néked és eldalolni verseket személyedről
mert fáj hogy szívem jót és rosszat egyszerre remélte.
