Novelláim

♡ Egy életmentő vers ♡

Shooting star

-Első rész-

"Mit akarsz tőlem?"
"Csak azt szeretném, hogy élj..."

Már órák óta görnyedtem a vers memoriter fölött, ami csak nem akart belemenni a fejembe, s épp elhatároztam, hogy egy kis pihenőidőt iktatok be, amikor az egyik haverom rámírt. Felálltam az íróasztalomtól, kényelmesen lehevertem az ágyamra, s megnyitottam az Instámat.

Rámentem az üzenetre. Egy kép volt az.
A memoriterből volt rajta egy részlet:
Juhász Gyula: Egy fiatal öngyilkosnak
"Boldog halott. Vád és virág takar.
Eljátszottad az életet hamar.
Álmodni tudtál, felébredni nem.
Szíved -a boldog- íme már pihen."

Alatta vagy ezer röhögős emoji és a felirat: "LOL, érteném hogy miért kell nekünk ilyen pszichopata verseket megtanulni..."
Nevetni kezdtem.

Ez teljesen a haveromra vall, úgy mint a többi osztálytársamra is. Nem tudják felfogni az ilyesfajta versek értelmét és üzenetét.
Belém azonban annyi minimális irodalmi érdeklődés szorult, hogy szeressek verseket olvasni, s értsem is őket. Még mielőtt a telefonomnak lett volna ideje elsötétülni, megérkezett a következő üzenetem is. "Vajon mit jelenthet az, hogy boldog halott?" -és ha lehet, még több röhögős emoji.

Hirtelen feltámadt bennem a filozófikus énem, és sebesen gépelni kezdtem: Tudod, az öngyilkosok a haláltól várják a problémáit végét. Úgy gondolják, ha nem élnek tovább, nem ütköznek több akadályba, az emberek nem okoznak nekik több fájdalmat, és nem kell többet szomorúnak lenniük. A halált kiútnak tekintik és boldogságot várnak el tőle.
Egyből válaszolt az üzenetemre: "Mert te aztán annyira tudod..."
"Ahh, nincs tapasztalatom ebben, de meg tudom érteni az öngyilkosokat, legalábbis próbálom megnézni az oldalunkat is."
"Na jól van, kis filozófusom, én mentem tanulni."
"Helló!"

Magamban mosolyogva kezdtem el lefelé görgetni a posztok között.
Aztán hirtelen megakadt a szemem egy ismeretlen posztján.

Fekete alapon ez a felirat állt: Álmodni tudtál, felébredni nem.
Igazából először nem is nagyon fogtam fel az egészet. Tovább lapoztam, aztán valami nagyon furcsa dolog villant át az agyamon: Ez nem csak egy szép idézet! Gyorsan vissza lapoztam a poszthoz.

Elég sokan kedvelték a képet, s mint láttam, néhány komment is érkezett hozzá. "De gyönyörű ez az idézet" - ilyenek. Hát, igen. Egy felületes szemlélőnek ez csak egy szép idézet.
De én tudtam valamit, amitől egy pillanatra megállt a szívem. Ez egy idézet egy öngyilkosnak írt versből!

Hirtelen nem kaptam levegőt. Letettem a telefont a kezemből, mély lélegzetet vettem és próbáltam értelmesen gondolkozni. "Ez csak egy idézet. Nem jelent semmit" -nyugtattam magam. Ám ahogy ismét feloldottam a telefonom, újra szembe találtam magamat a poszttal, aminek a fehér betűi a fekete háttérből úgy meredeztek felém, mint néma segély kérések és kiáltások.