Novelláim

♤Közel az elképzelhetetlen♤

"Mi történik velünk?"-villant át az agyamon.
Egy padon a közelemben megpillantottam Lórit és Áront, aki kezét a barátja vállára helyezte.
Könnyek lepték el a szememet. Nem bírtam így látni, úgy fájt nekem..."

Zokogni kezdtem. A körülöttünk állók szeme mind rám tapadt, Petra pedig ijedten suttogta a fülembe:
-Minden rendben?
-Gyere... -újból elcsuklott a hangom- megmagyarázom...
Megfogtam a kezét, és a terem sarkába húztam.
Mindenki minket nézett, szemükben ki nem mondott, de tagadhatatlan félelem tükröződött.
-Na... mi az? -nézett a szemembe.
-Tudod... amikor... -a szívem hevesen vert, nem akartam kimondani, mert féltem, hogy ismét sírni kezdek.
-Tudod... múltkor... amikor majdnem...
Megértett engem, hál' Istennek, és bólintott.
-Na... akkor is ez a zene ment...
Nem tudtam tovább visszatartani a könnyeimet. Túl sok ideje tartogattam őket. A szívem fájt, de most áttört a gát.
Sírva öleltem meg Petrát.
-Semmi baj... Semmi baj, Zoé... -nyugtatott meg, és átkarolta a vállamat.
De. Volt baj.
Az, hogy ilyen létezik. Az, hogy majdnem megtörtént.

Shooting star

-Második rész-

A zene teljes hangerővel bömbölt a hatalmas hangszórókból. Mindenki állva énekelt, tapsolt. A hangulat fergeteges volt.
Boldogan a barátnőimre néztem. Ők visszamosolyogtak rám, majd lehunyták a szemüket, és átéléssel énekelték tovább a dalt. Előttem pár fiú volt, az osztályomból.
Mint láttam, ők is nagyon élvezték az egészet.
De aztán észrevettem valami furcsa dolgot. Hol lehet Lóri? Nem láttam a fiúk között.
Egy pillanatra zavartan abba hagytam az éneklést.

A fiú egy széken ült, egészen előre hajolva, az egyik kezét a mellkasára helyezte, a másikat a szájára szorította. Láttam, hogy párszor görcsösen felköhög.

A szívemet ismeretlen, jegyes félelem szorította össze a látványra.
Tudjátok, az ember néha megérzi, hogyha valami borzalmas tragédia közeleg...
Így történt akkor is.