A Tribrid Bosszúja (Klaus Mikaelson ff.) Lassan íródik😶

/part 1/

1462. Április. 13
Európa, Francia Királyság

-Rozalint gyere be mert, kész az ebéd! - ő az anyám volt, aki kiabál nekem.
Ugyanis kint vagyok a kertbe, jó nincsen kertünk, de egész nagy a birtokunk, éppen a tó mellet voltam.
-Jó rendben egy pillanat és megyek! - kiabáltam vissza neki.

Pár percet még néztem a tó csillogó felszínét, amit a nap sütött meg ami, csodaszép volt.
Elindultam vissza fele, de az erdő felől hallottam egy ágreccsenést. Nagyon megijesztett így amilyen gyorsan csak tudtam vissza rohantam a házunkba. Mikor beértem már a fivérem, anyám és az apám is az asztalnál ültek és engem vártak.

-Végre hogy megjöttél mégis hol jártál! - kiabált rám számon-kérően apám.
-Csak elmentem a tóhoz. - mondtam neki sajnálkozva.
-Megmondtam neked hogy nem akarom hogy ott legyél, még végén egy vámpír vagy hasonló lény, megöl! - kiabált már kiakadva.
-Oké sajnálom! - szóltam sajnálva, utálom ha ennyire mérges rám, akkor mindig azt érzem hogy, csalódást okoztam neki.
-Ülj le enni, utána pedig felmész a szobádba és ott is maradsz. - mondta ellentmondást nem tűrve.
-Rendben! - aztán fogtam magam leültem enni.

Evés után felmentem a szobámba és leültem az ablak mellé, ez mind szép és jó volt, de meghallottam ismeretlen hangokat így elkezdtem gondolkozni, hogy míg ők elvannak foglalva ezekkel a vendégekkel, addig én visszamegyek a tóhoz mert, különösképp vonz engem.

Tehát így is tettem, felvettem bátyámtól egy nadrágot és valami melegebb felsőt, kinyitottam az ablakot majd kimásztam rajta. Bevallom nem most csinálom először hogy kiszökök.

Már lent vagyok a ház mellett és elkezdtem futni a vízhez, amit most nem a nap hanem Hold világít meg, és így még szebb ebben az éjszakában. Teljesen elmeredtem a tájban így az időt sem figyeltem, de egy sikítást hallottam hátulról így megfordultam és elkezdtem vissza futni a házhoz de már csak annyit láttam hogy a "vendégeink" véresen jönnek ki a házból. Teljesen pánikba estem, hogy a szüleim halottak és ők ölték meg őket. Így mikor megláttam a "vendégeket" elbújtam, hogy ne találjanak meg.
Egy fa mögé rejtőztem és elkezdtem hallgatni a beszélgetésüket.

-Meg kell hagyni most egész jól laktam, finomak voltak! - egyik ismeretlen férfi szólalt meg
-Hát igen a boszi vére tényleg isteni volt! - mondta egy másik ismeretlen férfi hang
-Niklaus, Kol ne legyetek már ilyenek ezek emberek voltak, és nem szokás róluk így beszélni! - jelentette ki a harmadik férfi
-Jaj Elijah te is ettél belőlük úgyhogy csak mond azt hogy köszönöm Niklaus a vacsorát és ne oktass ki! - mondta ezek szerint Niklaus
-Fivéreim hallok rajtunk kívül még egy szívdobogást! - jelentette ki egy női hang

Erre elhallgattak és elkezdtek hallgatózni majd én próbáltam halk maradni és minél távolabb kerülni tőlük, ám ez a tervem sikertelen lett, mivel az egyikőjük elém suhant majd karomnál fogva ráncigált oda hozzájuk. Majd miután oda húzott elengedett.

-Mégis ki vagy te és mit keresel egyedül itt Tündérem? - kérdezte a pasas
Igaziból eléggé féltem így nagyon nem akartam megszólalni. Persze azt nem említettem hogy mindegyikőjük engem nézett mintha csak egy vacsorát néznének.
-Válaszolsz még ma? - kezdett kicsit idegesebb lenni, óvatosan végignéztem rajtuk
-Megehetem? - kérdezte az egyik fivér
-Nem, még nem megvárom míg megszólal! - jelentette ki a göndör hajú kicsit véres fivér
-Oké akkor végre megszólalnál szeretnék még enni! - mondta úgy mintha ez csak természetes lenne
Az egyik fivér a szemembe nézett majd megpróbált megszuggerálni
-Mond el ki vagy és mit keresel itt! - igézett volna meg a göndörke
Majd végül megszólaltam.
-Nem lehet megigézni és ti szörnyetegek megöltétek az én szüleim és a bátyám! -mondtam könnyes szemekkel
Erre a szerintem legfiatalabb fivér elröhögte magát majd megszólalt
-Szóval ők voltak a családod? - kérdezte szarkasztikusan, erre a szerintem nemesebb fivér szólalt meg
-Sajnáljuk mit a családoddal tettünk...- itt csak közbe szóltam, mit a göndörke is akart
-Igen persze sajnáljátok, pont ez látszik rajtatok! - mondtam még mindig könnyes szemmel
-Őszintén én nem sajnálom de ha már szörnyetegnek hívtál minket mit szólnál ha te is az lennél ? - kérdezte ártatlan mosollyal
Én persze amint ezt meghallottam megpróbáltam elfutni de egyből előttem termett és elkapott majd torkomnál fogva magához szorított ekkor szólalt meg a nemesebb fivér
-Niklaus engedd el a lányt! - szólt ezek szerint az engem fogó Niklaus-hoz.