Külvilági haverok 1. - Túl a csatornán

Fényes átok

Janett elgondolkozva nézegette a kezében a csöppnyi Csillagbogyót. Nem lepődött volna meg, ha az anyukája igazat mondott volna. Hiszen, ha a Átfolyó (így nevezte el az átjárót) létezik, miért ne lehetne egy varázsgömb, ami át tud változni akármivé, például egy cseresznyévé? Ami segíti őt bizonyos helyzetekben, de csak az övé, senki más nem tud róla. Mi van, ha varázserőket kap majd tőle? Mi van, ha méretet is tud változtatni? Mi van, ha van a belsejében valami? Valami, ami olyan titkos és varázslatos, hogy megváltoztatná a világot. Akkor jó helyre lenne eldugva. De az is lehet, hogy ami benne van, nem jó. Lehet, hogy gonosz erők rejtőznek benne. De akkor Dilmo miért adta volna neki oda? A lény szimpatikus volt neki, nem tűnt olyannak, aki rosszat akarna Janettnek. A lány végül egy fél óra múlva megunta ezt a gondolkodást, és úgy döntött, túl nagy a fantáziája, valamint hogy golyópályát épít a Csillagbogyónak. Előszedett néhány hurkapálcikát, műanyag alkatrészeket, amik valóban erre voltak valóak, egy vonalzót, vécépapírgurigákat (erről megint Pámvírék jutottak az eszébe) és még egy csomó más dolgot, amik jók lehettek ehhez. Majd építeni kezdett. Egy egész takaros kis pályát sikerült kreálnia, nem volt hosszú, de nagyon rövid sem. Az elejéhez tette a Csillagbogyót, majd amikor úgy látta, hogy tökéletes helyzetben van, elengedte. A pici aranygolyó gurulni kezdett, Janett pedig csak nézte. Mikor a Csillagbogyó már a pályának egészen a vége fele járt, mikor egyszer csak hallotta, hogy valaki közeledik az ajtaja felé. A Csillagbogyó egy rövid pillanatra hatalmasat villant, akkorát, hogy Janett szeme még órákkal később is káprázott. És mikor Berci belépett a szobájukba, egy hétköznapi üveggolyót látott gurulni a Janett által készített tákolmányon.

- Úúú! Golyópálya! Megnézhetem elölről? - ugrált izgatottan, amint a Csillagbogyó végigért az útján. Janett döbbenten követte a tekintetével, ahogy arrébb gurult, majd megállt. Ezután szép lassan megvonta a vállát.

- Fffelőlem... - motyogta artikulálatlanul. Berci vidáman elmosolyodott volna, ha nem vigyorgott volna eddig is úgy, mint a vadalma, de ez a válasz után majdnemhogy szó szerint fülig ért a szája.

Mikor Berci húsz perc után úgy gondolta, hogy megunta a golyózást, és elment bezabálni pár kiló édességet, Janett megvárta, amíg abbamarad a földrengető csörtetés, és elkezdődik a szokásos vita arról, hogy "ne közlekedjen úgy mint egy rinocérosz, úgy meg végképp ne, mint a szomszéd Inci (egy nagydarab, ordibáló, ötvenes nő)", majd nagy sóhajjal becsukta az ajtót. Gondolt egyet, és ráfordította a kulcsot is, amit mondjuk rég csinált. Ezután a kezébe vette a Csillagbogyót, és...

...a semmi közepén állt, nem is tudta, mi tartja meg. Nem volt sem fekete sem fehér, a színét leginkább a hányásszürkéhez tudta volna hasonlítani, de még az se volt, csak egyszerűen semmi. Egy pillanatra behunyta a szemét, hogy az ismerős feketeséget láthassa, majd mikor kinyitotta, a semmi helyett szintén feketeséget talált maga körül. Körbenézett, megtapogatta a körülötte lévő űrt, ujjai nem érintettek szilárd anyagot. A félelemtől szaporán vette volna a levegőt, de ekkor rájött, hogy nem lélegzik. Nem is tudott, de furcsa módon ettől nem lett baja. Egyszer csak valahol kigyulladt egy parányi fény. Közeledni kezdett, és mikor már ki lehetett venni az alakját, kiderült, hogy egy angyal. Hófehér, hosszú ruhája volt, aranyszínű, nyugalmat hozó glóriája lebegett a feje felett. Szőke haja derekáig ért, ám sima bőrű arca, s kék szeme sem mosolygott.

- Janett! - szólalt meg földöntúlian gyönyörű hangon. - A Főhármas kiválasztott téged. Küldetésed van, de van egy lény, valaki, aki majd a fő bizalmasaid között lesz, akinek ez a leendő esemény nem tetszik. Meg fog próbálni megakadályozni. Még én sem tudom, ki az, hogy hívják, de a fő, hogy ne hagyd, hogy az ellentéteim legyőzzenek! - ezzel köddé vált, a köd pedig elillant valahova, messzire.Majd hirtelen meglátott valamit közeledni. Sötét volt, nagyon sötét, színe még a feketénél is feketébb volt, ki tudja, hogyan. Aztán észrevette, hogy minden irányból jönnek. Az alakjukat nem tudta kivenni, csak, hogy szépen lassan közelebb jönnek, és egyre jobban körbeveszik. Ekkor végre vett egy mély levegőt, és...

...hatalmasat sikoltott a szobája közepén állva, kezében a Csillagbogyóval.