a pár baj

96 5 0
                                    

Azota el telt pár hét és senki sem hallot Draco felöl mindenki ugy tudta meghalt és nem állt már meszze az igaszágtol ugyanis minden egyes nap valaki meg kinozta a fiut hol a bosszuságuk kiélése miatt hol azért hogy ez örmöet szerezen nekik.
Az amerikai mágia ügyi miniztérium ugyanis komoly eröket vonultatot fel az eruópában kiterjet sötét varázslok ellen és kezdte visszazoritani öket legalább annyira hogy anglia és nyugat eurüpa egy része teljesen fel szabadult és az amerikai mágikus erök vigyázták a belbizitonságot.

a mugliknak mindezt ugy adták elö hogy aegy nagy kiterjedésü terorszövetkezett volt ami a káoszt okzota és hogy az amerkiaiak segitetek ellenük ami ért hálásak is voltak.

Ezek közt volt Harry is aki épen pár sötét mágus ellen harcolt, a ki üritet apróbb településen vörös és zöld fény ek villóztak az éjszakában és egy mit sem sejtö kölsö szemlélödö azt hihete volna hogy túzi játékot rendeztek miközben valojban élet halál harcot vivtak.

Köztük volt Bella is aki unta hogy csak egy helyben van a kuriában ezért az egyik portyázo csapatal tartva ment hogy muglik kinzásával szorakoztasa saját magát mikor bele botlot Harryékbe.
Mig Harry csak elkábitani akarta a veszéles nöt addig amaz meg akarta könytrelenül kinozni mjd meg ölni de ha nem jöhetet neki ösze akkor szimlán meg ölni az idegesitö kölköt.

Bella: -Adavaa Kedavra!- kiáltota mérgében és a sokadik gyikos varázslatot küldte a fiatal férfi felé aki félre ugrot előle és azonnal kábito varázslatot lött felé de Bella ezt meg unta már rég és oda orditot neki:-mutas valami ujjat! (erre harry bemutatott neki) látom megy ez neked poter! most pedig haználd azt a varázspálcád amire valo ne csak játszadoz! vedd komolan mielöt minden ki el hull körülötöted! 
Ekkor az egyik amerkiai varázslo holtan zuhant Harry mögöt a földre ugyan is ami elöl Harry el ugrott az eltalálta azt a férfit és ere Harry eliszonyodot.
Dühösen meredt a nöre majd ki ugrott a szeme és ekkor elhatározásra jutott: most már nem számit semmi csak az hogy ő maga ne váljon olyanná mint az elöte áll ó nő és egy váratlan Adava Kedvávrával örökre elhalgatatat a meg döbent nőt akinek életelen teste ronybabaként hullot a földre.
Harry lihegve bámulta a saját kezét és alig birta elhinni hogy megtette... embert ölt de azzal próbálta nyugtatni magát hogy ezt azokért tette akiket a nő korábban meg ölt és azokért is aki még él és hogy ne keljen a késöbiekben Bella miatt szenvedniük... a világ csak nyert a halálán suttogta magának de közben kis hija volt hogy ne hányta volna el magát.
Most már ő se volt különb náluk és a gondolat undorral töltöte el.

Voldemort lányaTempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang