Akaratlanul is beléd szerettem (Befejezett)

Untitled Part 8

Kuo szemszöge

Mikor visszaértem a pulthoz Arten már nem volt sehol. Lelépett. Viszont a másik két jó madár igen csak „élvezte" egymás társaságát. Sajnos akkor is hallottam a pultnál állók beszélgetését ha nem akartam. Hiába pakolásztam vagy takarítottam közben, mert nem szólt hangosan a zene, és az asztaloknál ülő vendégek is nyugodtabbak voltak most.

- Na és milyen a suli? – érdeklődött Arten barátja Shin.

- Jó. - Hangzott el a rövid válasz.

- Az jó. – Reflektált bólogatva a fiú miközben kólás poharán gyöngyöződő vízcseppet simogatta. Láthatóan zavarban volt. – Tanulsz? – Sandított a lány felé aki a könyvét bújta.

- Igen. – zárta le újabb egy szavas válaszával Hina a beszélgetést, ami már nekem volt kellemetlen. Ügyes vagy Shin, ezekkel a kérdésekkel nyert ügyed van, így kell egy csajt felszedni...

- Melyik szakra jársz? – tájékozódott tovább, mintha nem érdekelné, hogy figyelmen kívül hagyják, s a lány ekkor zárta be könyvét.

- Nem a te dolgod. – Megunva a faggatózást megindult a kijárat fele.

- Várj! – Ugrott le székéről a fiú, hogy utána siessen, bár a másik gyors lépteinek köszönhetően már kint is volt.

Tarkómat simogatva fújtam fel arcom, hogy kiadjam a benne lévő levegő mennyiséget miközben arra gondoltam, hogy mennyire lehet nehéz felszedni manapság valakit, vagy én hogy csináltam anno. Rég volt már az biztos. Körülbelül tíz éve.. te jó ég milyen öreg vagyok!

Mimi anyukája akkoriban 17 éves, gyönyörű lány lévén, elérhetetlenek tűnt. Én csak egy évvel voltam idősebb, de ez a korkülönbség pont elég ahhoz, hogy a felette lévő osztályba járjak, alig futottunk össze néha a folyosón. Ráadásul soha sem voltam az a macsó, ki ha én nem típus, így sokáig nem reménykedtem, hogy egyszer közünk lesz egymáshoz. Szinte levegőnek néztük a másikat. Aztán egyszer csak a haverom bulit szervezett, hogy az őszi szünet kezdetét megünnepeljük. S ő barátnői hatására eléggé lenge öltözetben jött. Még a mai napig meg van neki az a feszülős bőrnadrág, és a csipkés felső, ami akkor volt rajta. Leginkább emlékként tartotta meg, hisz nem ilyen a stílusa, de ott jóformán elvarázsolt, mint ahogy sokan másokat. Talán ezért volt nehéz megközelíteni.

Yora mindvégig vonzotta tekintetem, s az éjszaka felénél tarthattunk már, mikor egy alak feszengve ült mellette a kanapén amin iszogatott, kereste a szavakat, míg egy másik határozottan tornyosult felé, nem a legszebben kifejezve érdeklődését – Héj, jó seggű, van kedved táncolni? Erre ő kvázi felugrott ültéből, s a kert felé igyekezett. Utána mentem, hogy megkérdezzem minden rendben van-e, s ha kell megnyugtassam. Nem voltam részeg se nagyképű, s az esélytelenek nyugalmával beszélgettem vele, talán ezért is lehettem felszabadultabb, majd mikor megláttam, hogy fázik felajánlottam a pulóverem. Nos, majdhogynem ebből lett Mimi. Mert Yora kajtatva a kedvességet, és a törődést folyamatosan a nyomomban volt később is. Már- Már levakarhatatlanul kereste a társaságom, s így lassan egymásba szerettünk. Hmm.. lehet még sem én szedtem fel, hanem ő engem.

Elmélkedésemet a régmúlton az ajtó csapódása zavarta meg, ami azért is lett furcsa, mert már mindenki elment kifizetve a számlát, hisz alig volt 10 perc zárásig.

- Hello, kérhetek még egy sört? – huppant le a szokásos helyére Arten.

- Igen? – válasz helyett meglepődöttségemben kérdeztem.

- Az iránt érdeklődtem, hogy kaphatok-e egy sört. – pillázott rám feszülten, s mondatának végét tagolta, mintha ostoba lennék.

- Én meg azt mondtam igen! – Fordultam a frigó fele, hogy elővegyem a hűtött folyadékot. – Ezek szerint nem oldódott meg az ügy? – puhatolóztam.

- De, de elmondtam anyámnak, hogy holnaptól papnak állok, mert felkért a pápa. – ingatta meg fejét- Mégis mitől oldódott volna meg? – förmedt rám dühösen.

Elé téve a sört teljes nyugalommal válaszoltam – Hátrébb az agarakkal tigris! Örülj, hogy kiszolgállak, tekintve, hogy mindjárt lejár a munkaidőm, és kimerültebb vagyok a kelleténél.

- Ne haragudj – jött a válasz, amire nem számítottam. 

Nahát, tud kedves is lenni..- Mi történt?

Arten nagyot kortyolva a nedűből csillapodott le hirtelen. – Semmi. Elhalasztottam egy héttel a találkát.

- Hogy sikerült? – húztam ki belőle a szavakat.

- Azt mondtam nem jó a holnap, mert tanulmányi kirándulásra megyek.

Erre kiszakadt belőlem egy kacaj – Hova? – kuncogtam tovább – Gimnáziumba jársz talán? – érdeklődtem láthatatlan könnyeimet törölgetve melyek a nevetéstől próbáltak előbukkanni.

Nem vette jónéven – Áljj már le, ők bevették, szóval van némi időm, hogy kiterveljek valamit.

- Hmm- hümmögtem felszabadultan, majd hirtelen ötlettől vezérelve előkaptam a tejszínhabot a kávégép mellől, hogy arcon spricceljem vele. – Így édesebb vagy, és egy kis boldogság hormon is rád fért már! – Vihorásztam, bár magam sem tudtam miért. Arten pedig csak megfeszülve nézett vissza rám. Feltételezhetően nem tudott mit reagálni.

Lehet, hogy a fáradtság hatása, esetlegesen a belém adagolt drog sem szívódott fel nyomtalanul, de élveztem tettem minden percét, ezért a következő eszközhöz nyúltam, ami a kezem ügyébe akadt, s rá szórtam. A haja foltokban fehéren virított a pólójával együtt, míg az arcáról darabokban csepegett le a hab. Immár kissé meggörnyedve, hasamat fogva röhögtem fel a látványtól. Valóban sírni kezdtem a nevetéstől. 

Megelégelve tettem hajolt előre, s kivette a dobozba helyezett porcukrot a pultból, mellyel meghintettem, és magához szorítva markolt bele, hogy a képembe vágja. Nekem se kellett több. Jobb híján megemeltem a kakaóport, s őrült csatározásba kezdtünk. Hol én buktam le kivédve támadását, hol ő tért ki a felé szálló szemcsék elől. Estünk, keltünk az élet- halál harcban. Mikor észrevettem , hogy lendíti felém kezét gyorsan összeszűkítettem szemeim nehogy belemenjen az édes por. S ha én dobtam, ő is egyből manőverezni kezdett. Nem csak a tejszínhab, de jókedvem is ráragadt. Nagyokat kacagva feledkezett meg minden problémájáról.

Valójában nem sok időm volt tanakodni, ám mindezt a herce - hurcát nem tartottam akkora nyűgnek mint ő. A szülők tulajdonképpen a te boldogságodat kellene, hogy szem előtt tartsák, és ha logikusan elmagyarázod miért jó neked a jelenlegi helyzet, nem hiszem, hogy az utadba, illetve az útjába állnának. Tapasztalatból mondom, hiszen én is a legjobbat szeretném a lányomnak! Arten történetesen csak túlreagálja a dolgokat.

Viszont lassan érezhetően kezdett kifogyni a muníciónk. Főleg az övé, mert míg a kakaópor kilós kiszerelésben volt, hisz azt nem csak sütemény díszítésre használtam, hanem egyes italokhoz is, addig a porcukor egy félkilós dobozban is több mint elég volt kinti használatra. Ezért, ahogy a következő adagot akartam dobni felé, ő hirtelen beugrott a pult mögé, s elkapta csuklómat, így neki vágódtunk a hátsó tároló szekrényeknek. A nevetés, és a sok hajolgatás miatt zihálva kapkodtunk a levegőért, talán emiatt is pihentünk meg felkenődve a tároló falapokra egymás karjaiban. Ám mikor realizáltam, hogy hajszálnyira áll tőlem, barna szemei már ajkaimat fürkészték.

- Menned kellene – suttogtam – össze kell még pakolnom, hogy időben hazaérjek a lányomhoz mielőtt lefekszik.

Ő egy bólintással válaszolt, s hátat fordítva az ajtóhoz sétált. – Holnap találkozunk. – nézett vissza vigyorogva, mire én is mosollyal az arcomon legyezgettem kezemmel, olyan jó, jó csak menj már stílusban.

Huh, ez közel volt..