Új oneshootok

🎄Karácsonyi kívánság🎄

Igor pov.
Végre vége a munkának. Hamarosan itt a karácsony és már nagyon várom, hogy a kedvesemmel töltsem az időt. Várandós az első babánkkal, aki karácsony környékén fog megszületni. Mielőtt azonban lefestik az idealis család képét, közlöm, hogy nem feleségem van, hanem egy hermafrodita férjem. Én pedig meleg vagyok. Két éve házasodtunk össze Vladimirral és már kilenc hónapja várandós.

Végre hazaértem és megkönnyebbülten felsóhajtottam ahogy az otthon melege átjárt.
– Megjöttem! — kiáltottam. 
— A nappaliban vagyok! — hallatszott.
Levettem a kabátomat és a cipőmet, majd beléptem a nappaliba, ahol a drágám éppen a fára rakosgatta a díszeket. Hatalmas pocakját egy nagy pulcsival takarta el. 
— Szia! — mosolygott rám.
— Szia! Ugye nem egyedül hoztad be a fát? Tudod, hogy nem szeretem, ha megerőlteted magadat. 
— Nem! A munkás, aki kihozta a fát segített. — mondta miközben lesegítettem a székről.
— Az jó! Megköszönted? — kérdeztem a hasát simogatva.
— Meg! Megkínáltam dzsúzzal és mézeskaláccsal. — mosolygott. Mindig imádja, ha a pocakját simogatom. A kicsi is, hisz' mindig boldogan rugdos ha itt vagyok.
— Érzi, hogy itt az apukája! — fogott a kezemre nevetve.
— Mikor is van a kiírt időpont?
— Elvileg karácsony másnapján. Már alig várom. Három nap és itt lesz a kisfiunk. – mondta nevetve.
— Igen. — pusziltam a nagy pocakra.

Másnap reggel mind a ketten sokáig alhattunk. De minden tiltásom ellenére ő kelt előbb és Gofrit sütött.
— Kicsim! Mondtam, hogy aludj nyugodtan!
— Óh, magamtól keltem fel! Olyan sokat dolgoztál mostanában, meg akartalak lepni! — tett elem a pultra egy csokival nyakon öntött gőzölgő gofrit.
— Nos...Ez elég csábító! — mondtam és felvettem az egyiket. Amint bele haraptam minden kételyem elszállt. Miért csinálja ilyen jóra?
— Délután elmegyek a plázába Venni szeretnék a kicsinek egy új rugdalózót mielőtt bezárnak a boltok. — mondta.
— Elkisérjelek? Mint a személyes sherpad? — kérdeztem nevetve. Ő is nevetett és bólintott.

Elmentünk vásárolni és az egy kis apróságból persze végül egy csomó cucc lett. Ezek a karácsony előtti akciók, kikészítenek.
— Még valamit? — kérdeztem letéve egy percre a szatyrokat.
– Csak egy apróság! Egy fagyöngyöt szeretnék a nappali ajtóba. Te láttál valahol?
– Nem igazán! Szerintem menjünk most haza. — mondtam fáradtan. Durcázva ugyan, de végre betehettem a kocsiba a cuccokat. Ő beült a kocsiba és azonnal el is szundított. Nem csodálom, hisz' egész nap itt voltunk.
— Jó napot! — hallatszott egy vékony kis hang. Egy szőke kislány állt mellettem, piszkos kis arca egy rongyos kabátba volt bugyolálva és a kezében egy kis kosarat szorongatott, ami tele volt fagyönggyel.
— Szia! Hát te? Mit keresel idekint ilyenkor egyedül?
— Fagyöngyöt árulok. Óhajt venni? — mutatta fel a kis dísznövényt.
— Persze! Kettőt kérek! — mondtam, mire adott két csodaszép darabot.
– Húsz centet kérek! — mondta mosolyogva, mire a kezébe nyomtam húsz dollárt. 
— Vedd csak el és boldog karacsonyt, kicsi. — mosolyogtam rá.
— Köszönöm, jó uram. Hálából elmondok egy titkot! Ezek varázs fagyöngyök. Ha megcsókolja alattuk azt az embert, akit a legjobban szeret, valóra válik egy kívánságuk. — mondta. Csak mosolyogva köszöntem el és beülve a kocsiba elindultunk haza. Érdekes volt, amit a kislány mondott, de csak a várandós páromra néztem, aki édesen szuszogott.

Másnap volt karácsony elsőnapja. Izgatottan keszülődtünk, bár Vladimir inkább a konyhában sürgött—forgott.
— A pulykát csinálod?
– Igen, ha nem lenne itt a fiunk, tennék bele vörösbort is.
— Ne duzzogj! Hamarosan vége! — pusziltam arcon, mire felszisszent.
– Nyugi! Csak rugdos! — motyogta. Lehajoltam a hasához és megsimogattam.
— Ne bántsd anyut, mindjárt itt vagy velünk. — pusziltam meg a pocakot. Ekkor eszembe jutott a fagyöngy. Kivettem a kabátomból a két kis gyöngyöt, de az egyiket visszatettem.
— Honnan…– makogta miközben felakasztottam az egyiket.
— Gyere ide! — fogtam meg a kezét és finoman megcsókoltam.
— Mi volt ez? — kérdezte kuncogva, majd az arcomra simította a kezét.
— Kívánj valamit. — mondtam, mire behunyta a szemét és pár másodpercig úgy tartotta.
– Oké! Mi folyik itt? – kérdezte nevetve. Elmeséltem neki mindent a kislányról és a fagyöngyökről. Kissé furcsálta a dolgot, de inkább visszatért a pulykához.

Este éppen készültünk vacsorázni, amikor Vladimir a hasához kapott és felordított.
— Mi a baj?
— Jön a kicsi... — lihegte.
— Mi? Most?
– Istenem! Azt kívántam bár jönne már a kicsi, de nem most! – sipította. Lesegítettem a lépcsőn, de útközben... Észrevettem, hogy a fagyöngy a plafonon elszáradt, pár óra alatt. Ez nem lehet.

Bevittem a kórházba ahol azonnal bevitték a műtőbe. A kicsi valóban úton volt és azonnal meg kellett születnie, de...Hiszen el akartuk kerülni, hogy karácsony napján szülessen. A műtét legalább három óra és este tíz elmúlt. Istenem ez így nem jó.
Teltek a percek és a kabátomat markolászva vettem észre a másik fagyöngyöt, amit tegnap vettem. Ennek semmi baja sem volt. Ekkor jött ki az orvos.
— Jöjjön! — mondta és a kezembe adott egy köpenyt meg maszkot. Gyorsan felvettem és bementem a műtőbe, ahol a drágám nagyon szenvedett.
– Mi a gond? — rohantam be.
— A jelek szerint a babának a nyakára tekeredett a köldökzsinór. — magyarázta az orvos. Odarohantam a kedvesemhez és megfogtam a kezét, a másik kezemmel a fejére simítottam. A fagyöngy még ott volt a kezemben, ami a homlokán pihent.
— Igor...Mi lesz a kicsivel?
— Minden rendben lesz, drágám! — nyomtam egy csókot a fejére.
— Csak azt kívánom, hogy minden rendben legyen veletek. — suttogtam. Percek teltek el amikor hirtelen meghallottuk a kicsi sírását. Az orvos betakarta és hozzánk hozta.
— Gratulálok, minden rendben van. A születési dátum pedig... 12. 23. 11:58 — mondta, mire nevetve összeérintettük a homlokunkat.

Egy órán belül mindenkit rendbe szedtek és mind a hárman békésen feküdtünk a kórteremben. A kisfiunk Christian pedig békésen szundikált.
— Biztos így akarjuk elnevezni?
— Igen, hisz már karácsony van. — mondta a kicsire mosolyogva. — Igor! Mi van a kezedben? — kérdezte mire én is megnéztem. A fagyöngy elszáradt. Lehet, hogy...Ah! Képtelenség!
— Boldog karácsonyt, drágáim! — mondtam és mind a kettőnek adtam egy puszit. — Kész karácsonyi csoda.
— Az! Az. — mosolygott. Kinéztünk a kórház ablakán és néztük a fényeket.

Kedves olvasók! Boldog Karácsonyt Mindenkinek! A csodák igenis léteznek! Hinnünk kell bennük és tennünk kell értük! Kellemes ünnepeket Mindenkinek!

(Kicsit kesve, bocsi.)