Roleplay //Yizhan ff.//

30. rész

Ahogy kitárom magam előtt az ajtót, az eddig hallott dallam elhalkul, a mikrofon előtt éneklő Yibo pedig elnémul, tekintetét irányomba fordítja.

-Á Xiao Zhan! Megérkeztél?-lép hozzám Guo Han, az egyik zenei producer, akivel már több munkám során is volt szerencsém együttdolgozni

Guo Han az évek során semmit sem változott. Ugyan az a jókedélyű, fiatalos idős ember maradt.
Ahogy öregszik egyre fittebbnek tűnik, így meg is lepődöm, mikor érkezésemre hirtelen felpattan gurulós székéből.

-Remélem még időben vagyok!-akasztom fel válltáskám a sarokba helyezett ruhatartóra, miközben kezemben még mindig a süteményt markolászom

-Még csak most kezdtük el a bemelegítést, ne aggódj!-veregeti meg vállam a férfi

Tekintetem a stúdiószoba másik végére csusszan.
Yibo a szemkontaktust meg nem törve biccent egyet, amit én is viszonzok, majd a pulthoz sétálok és benyomom a rengeteg különböző színű és formájú gombok közül a zöldet.

-Ezt te csináltad?-beszélek a mikrofonba, ami elvezeti a hangomat az átlásztó falú, elkülönített, kicsiny helyiségbe
-Anya meglátogatott és túl sokat hozott belőle...-motyogja zavartan
-Add át köszönetem!-veszem le ujjamat a gombról, így újra egy láthatatlan fal emelkedik fel köztünk, hiszen én hallom amit Yibo mond, de Ő egy szavamat sem érti

-Mit kaptál?-jön közelebb Guo Han és beleszimatol a dobozba-Tyűha! Ennek aztán finom illata van!
-Szeretnél belőle? Elég nagynak tűnik, mindhármunknak jut belőle-vetem fel az ötletet

Újra Yibora nézek és intek neki, hogy jöjjön ide hozzánk.
A fiú leveszi fejéről a fülhallgatót, majd baseball sapkáját a fejére húzva mellénk lép.

-Gege, mi történt veled?-kérdezi rám pillantva és alaposan végigmér tetőtől-talpig, amitől akaratlanul is zavarba jövök
-Ez...csak egy kis baleset a kávéval-húzom el számat
-Túl nagy ellenfél volt számodra?-húzza fel szemöldökét és szája sarkában gúnyos mosoly jelenik meg
-Yibo! Ne bosszansd a barátod!-szól közbe Guo Han, aki a kezébe vett süteményt próbálja igazságosan elosztani több-kevesebb sikerrel
-Hiába mondod neki...mindig ilyen szemtelen volt!-emelem fel kezem, mintha épp megütni készülném, de a fiú még csak meg sem rezzen, hiszen tudja, hogy sosem lennék képes megütni

Yibo végül diadalittas arccal kíséri végig meghunyászkodó karomat, amint visszahull testem mellé, majd mindketten helyetfoglalunk a bőr huzattal fedett kanapén és elrágcsáljuk az isteni süteményt.

Fél órával később az alapos bemelegítés után mindketten elfoglaljuk helyünket egy-egy mikrofon előtt.
A krémszínű szobában nem sok berendezési tárgy kapott helyet. A falakon elhelyezett arany lemezek és pár poszteren kívűl csak egy mikrofon és szövegtartó állvány kapott helyet.

A szívem a megszokottnál jóval gyorsabban kalapál, hiszen mióta az együttes nem aktív, azóta nem foglalkozom kellően az énekléssel és most az sem nyugtat meg, hogy Yibo pár centire áll tőlem.

-Mehet?-kérdezi Guo Han a vastag műanyag fal mögül

Yiboval hüvelykujjunkat felemelve jelzünk, hogy készen állunk.
Ahogy karom leeresztem, már meg is hallom a fülemben felcsendülő dallamokat.
A lágy kezdetű dal egyre hangosabbnak és dinamikusabbnak hangzik, mígnem elérkezik a pillanat az első sorokhoz.
Nagy levegőt veszek, izzadt tenyeremmel a pólóm alját markolászom és nekikezdek a dalnak...