A reggeli nap sugara töri meg a homályt. Az ablakomon beáradó meleg napsütés tölti meg a szobám.
Kikászálódom az ágyból és kinyitom az ablakot, hogy a hideg és csípős reggeli levegő áramoljon be a szobámba. Az ablakomon kihalyolva mélyet szippantok a friss levegőböl.
A folyosórol léptek hallatszanak. Gyorsan becsukom az ablakomat, és az ágyamra pattanok, nehogy az anyukám legyen, aki sosem nézi jó szemmel azt, hogy én az ablakban áldogálok. Megkönnyebülésemre Carla a családunk inasa és egyben jó barátom lép be az ajtón.
-Jó reggelt-köszön kedvesen és egy tálcát rak le az asztalomra. -Az anyukád üzente, hogy most idd meg a teádat.
Fintorogva nézek az asztalomra letett teáscsésze felé, amiben az a rossz még teának sem nevezhető fűlé gőzölög.
-Tudom, hogy nem szereted, de meg kell innod. Egésséges. -mondja és a kilincs után nyúl.
-Persze, persze...-forgatom a szemem.
Carla nevetve fordul vissza.
-Öltözz fel, mert a szüleid lent várnak az ebédlőben.-mondja és kilép a szobámból.
Az asztalon heverő teáscsésze felé nézek. Megragadom a csészét a fülénél fogva és a számhoz emelem. Amikor a "tea" a számhoz érne undorodva lerakom a teáscsészét.
-Ez nem fog menni...-tolom el a tálcával eggyütt. A ruhásszekrényem felé nézek. A szekrényem teli van olyan ruhákkal, amiket egy normális ember fontos alkalmakkor venne fel, de nekem minden nap hordanom kell. Blahh...
Kiveszem a legletisztultabb azaz a kedvenc ruhámat, amit már lassan rongyosra hordom, és felveszem.Miután elkészültem lemegyek az ebédlőbe ahol egy jól megrakott asztal vár.
-Jó reggelt!-köszön az anyukám. -Megént ez van rajtad? Most vettem egy szép zöld ruhát. Miért nem hordod?-kérdi.
-Nem szeretem a zöldet. És ez a kedvencem. - mondom egy picit megigazítva magamon a ruhát.
-Ezt a rongyot?-szál be apukám is. Anyukám legyint eggyet, jelezve az apukámnak, hogy ez már túl van tárgyalva szóval haggya rám a dolgot.
-Anya! Mire ez a nagy felhajtás?-kérdem, amikor az eggyik felszolgáló lép be az ajtón jól megpakkolt kézzel.
-Hát elfelejtetted?-fordul felém anyu felvont szemöldökkel.
-Hát... -kezdem el tördesni az ujjaimat, mert már rosszúl éreztem magam hála anyukám szúrós tekintetének.
-Holnap jönnek a szomszédos királyságok, hogy a legidősebb fiaik harcoljanak a kegyeidért.-magyarázza anyukám teljes beleéléssel, mintha vele történne meg ez.
-Aha... Hogy is felejthettem el...-forgatom a szemem és elveszek egy sütit a jól megrakott deszertes tálcáról, amit egy felszolgáló vitt el mellettem.
-Ne egyél sok mindent össze. Nehogy kihízd a ruhát!-sürög forog anyu körülöttem.
-Kössz...-sziszegem és leteszem a sütit az apum által odanyújtott szalvétára. Elment az étvágyam...
-Ma elmegyünk a szabóhoz, hogy kiválassz egy szép ruhát magadnak. Holnap gyönyörűnek kell lenned.-mondja az anyukám aki most éppen a hajamat simítsa.-Lehet, hogy a fodrászhoz is kérek egy időpontot. -mondta inkább magának mint nekem és kiszaladt az ebédlőböl.
-Nem tünsz valami izgatotnak- szólal meg végre apu.
-Mert nem is vagyok... Sőt!-ülök le az apum melletti székre. -Azért, mert a szüleim eladnak egy másik királyság gyerekének, hogy megmaradjon a hírnevük.-ecsetelem a helyzetet.
-Ne beszély többes számba. Tudod, hogy legszívesebben lecsapnám mindet!-mondja apu és elveszi a sütimet, miután megbizonyosodott róla, hogy anyu nincs a közelbe.
A következő pillanatban anyu belibben az ebédlőbe ami miatt apu begyúrja az egész sütit. (úgy látszik holnapig mindenki koplal)
-Húzd ki magad!-fogja meg a vállam.-Holnapra kéne tanítsak neked egy kis illemet...-sürög forog tovább.-Megittad a teát?-kérdi.-Mingyárt megyek és megnézem.
-Öhhh...Igen!-füllentem.-Felmegyek a szobámba, mert elfelejtettem felvenni a... a nyakláncomat!-pattanok fel és felrohanok a lépcsőn.
A szobámba beérve megfogom a teáscsészét, amiben a tea még mindig forró (?!). A szobámhoz tartozó kis fürdőszobába megyek.
És minden gyerekhez/hercegnőhöz illően beleborítom a WCbe... Micsoda érett viselkedés. ت︎
Miután a tálcára raktam a már üres bögrét, leültem a kis smikasztalomhoz (amit sosem használok) és a kis fiókjaiban a nyakláncomat próbálom megkeresni.
-Na megittad?-lép be az anyukám és röktön a bögrére néz.
-Igen megittam! -vigyorogtam rá. Miutám anyukám kiment kinyitom az ablakomat és a párkányra ülök. A tekintetem kitéved a palota udvaráról. Nem is a város felé téved, ami teli van emberekkel. A tekintetem a királyságot körülvevő burkon álapodik meg. Az a burok védi meg a királyságunkat és még a másik 5 királyságot a démonoktól kik az árnyerdőben élnek. A legendák szerint egy 10 éves kisfiút kilöktek a burkon és azóta senki sem látta, sokak szerint meghalt mások szerint démonná változott. Nem tudom, hogy igaz e ez a legenda, de minden esetre félelmetes belegondolni, hogy mi van odakint.