Shadow Forest

5. Rész.

A tegnapi túránk miatt a lábam eléggé fáj. A kötés felhorzsolta a bokámon lévő sebet. Matteonak nem mondtam semmit, mert nem akarom, hogy hibáztassa magát plusz ma is szeretnék elmenni valahova.
Most a kis kunyhó előtt ülök. Éppen virágkoszorút fonok a kis réti virágokból.
-Mit csinálsz? -ül le mellém Matteo.
-Ezt!-mondom és elé térdelve a fejére rakom a virágkoszorút. Matteo elmosolyodik és a fejemre nyom egy puszit. Ettől elvörösödöm és zavartan hátrébb megyek. Matteo szerintem most realizálta, hogy mit csinált, mert zavartan a hajába túr.
Matteo a bokámat nézi. Próbálok természetesnek tünni és nem a bokámhoz kapni.
-Ma is el szeretnél menni oda? -kérdi.
-Igen!-vágom rá. Elmosolyodik és feláll. Bemegy a házba. Én is felállok. A bokám nagyon fáj, de nem foglalkozom vele. Matteo kijön a házból, a táskájával. Odajön hozzám.
-Mehetünk? -kérdi.
-A táskámat ne hozzam?-kérdem.
-Nem, nem kell.-fogja meg a kezem és el kezd húzni. A rét végére érve az ösvény felé vesszük az irányt. Az ösvényen Matteo tovább veszi az irányt egyenesen, és nem fordul le, úgy ahogy a tegnap tette.
-De a tegnap...-torpanok meg.
-Úgy gondoltam elviszlek inkább a kedvenc helyemre.-mosolyog és újra megfogja a kezem és elindul.
A kedvenc helyére? Meg akarja nekem mutatni? Fogalmam sincs miért, de olyan jó kedv fog el, hogy nem érzem a bokámon lévő sebet. Egy kis idő után az ösvénynek vége van. Az ösvény végén egy elég rozoga sínt pillantok meg. A sínt moha és sok gaz lepi be.

-A közepére lépj, az megbír.- Vezet maga elé, mert nem férünk el egymás mellett ketten.
A sín nagyon csúszik. Nagyon koncentrálok, hogy ne csússzak el. A sín elkezd felfele emelkedni. Miután megmászuk a sín emelkedő szakaszát a sín újra egyenesen megy tovább. A mászástól a bokám fájni kezd. Körülnézek. Gyönyörű táj tárul elém. Kiérve a fák közül a hegyek látszanak. Valahol a távolban egy burok teteje látszik. Nem tudom kivenni, hogy mék lehet. Matteo levágja magát és a lábát lelógassa a sinekről. Én is így teszek leülök mellé. Matteo a táskából előkotor két palackot. Az eggyiket a kezembe nyomja, és a másikat kibontsa és beleiszik.
-Nem emlékeztem, hogy ilyen meredek.-nevet. Én továbra is a távolba merengek. Nem tudom befogadni a látványt. Ez a kedvenc helye?
-Késöbb tövább megyünk.-mondja.
-Tetszik a koszorú?-kérdezem nevetve, miután észreveszem, hogy még mindig a fején van. -Nem akarod levenni?
-Miért? Nem elég félelmetes?-nevet és leveszi a fejéről, és az enyémre rakja.
Lenézek. Nagyon magasan vagyunk. A biztonság kedvéért felhúzom a lábam és törökülésbe ülök.

Újra útnak indulunk. Matteo letér a sínröl egy kis ösvényre. Egy kicsivel később megáll egy fűzfa előtt. A fa levelei a földig érnek.
-Megérkeztünk.-fogja meg a kezem. Széthúzza előttem a fűzfa leveleit. Nem hiszem a szememnek mit látok. A palotában ülve sosem gondoltam volna, hogy ilyen szép tályak vesznek engem körbe. Egy nagy tó tárul elém. A vize tiszta, lelátni az ajjáig.