Timothy szemszöge:
"-Mily szép nap süt le reánk e gyönyörű nyár eleji reggelen, nem de? - kérdeztem édesanyámtól amikor felkeltem a padlóról. Ő éppen a konyhában készítette a reggelimet amit majd az oskolában fogok elfogyasztani legjobb cimboráim társaságában." Írtam az iskolanaplómba, amit majd valamikor nyári szünet előtt kell beadni Józsi néninek, mer hogy ő az ofőm. Meg a többieké is akik az én osztályomba járnak ugye. Szeptember óta ezt írom, és már majdnem betelt, maradt még körülbelü' három vagy négy oldal. Én vagyok az egyetlen ősmagyar, -ugye ezt a nevemből is tudni lehet- szóval Józsi nénnye a legtöbbet várja el tőlem helyesírás terén. A kedvenc tanárom igazából Tamás bácsi, de Józsi néni az ofőm, szóval minden hajnalban a fal felé fordulva bőgöm magam felismerhetetlenné. Kivéve akkor ha nincs aznap vele órám. DE AZ CSAK A KEDD. Édesanya elkészítette a reggelimet, szóval odaülök a kert középre, és megeszem. A felét, mert a másik fele kell majd az oskolába.
-TIMOTHY AZ ISTENIT HÚZZÁ' AZ ISKOLÁBA VAGY TARKÓNVÁGLAK! - még mondott valamit utánna, de azt már nem hallottam mert fél perc múlva a Szia Lajos uccán voltam, ahol az iskola is van. Beszaladtam az osztályterembe, ahol meg szünet volt, aka nem kukorékolt még a kakas.
Odamentem drága bffemhez, és leültem mellé.-TIMOTHY. - fogta meg a vállam erőből.
-Mivan. - kérdeztem úriember módjára.
-Tudod van az utca vége, ott ahol vége falunak - mondta Gyökér. Én bólogattam. - NASZÓVAL OTT VAN EGY HÁZ, AMI TELJESEN ÜRES, ÉS ISKOLA UTÁN ELMEHETNÉNK MEGNÉZNI HOGY MI VAN OTT. - Erre is rábólintottam, de az iskola kakas már kukorékolt, és Margit néni lépett a terembe, hogy elkezdhesse az irodalom órát.-Time skip 8 órával előre-
Timothy szemszöge még mindig:
Szóval vége az iskolának, és még mindig süt a nap, bc nyár 🕺🕺🕺
Mindjárt ott leszek a buszmegállóba, hogy találkozzak Gyökérrel és elmenjünk a házhoz.-Time skip laza 2 perccel előre-
Timothy szemszöge harmadjára:
Már látom is a világ legviccibb bff materialját ahogy a buszmegállóban... hát... állt 🧍🏻. Odafutottam hozzá, és a nyakába ugrottam, amire ő eldőlt.
-JÓREGGEEEEEEELT - ordította, amíg megigazította a haját. Nem értem hogy a lányoknak miért kell hosszú haj, fúj. A rövid sokkal jobb. Mondjuk Gyökér rövid hajjal úgy nézne ki mint egy tojás, szóval megértem.
-Akkor megyünk a házba? - kérdeztem.
-Uhu. - válaszolt. Elindultunk, és tíz percbe telt amíg odaértünk, szóval mérges voltam. Gyökér berúgta a parasztház ajtaját, és bementünk. Minden poros volt, és nem teccett. Láttam egy posztert a falon, amin így ott volt Logan Paul. Azt nem tudom miért, de újnak tűnt. Viszont ez se riasztotta el a kettő bátor kalandort! 💪 Az már viszont ijesztőbb volt, amikor egy világoskék hajtincset láttam elsuhanni.
-A rohadt életbe. Értem én, hogy így is úgy is ki fognak minket belezni, de azért ha az Anime crushom csinálná, annak jobban örültem volna. - mondtam Gyökérnek.
-hezdhesuzsjsxk - válaszolt.
-ok. - kapcsoltam be a lámpámat. Már annyira sötét volt hogy nem lehetett semmit se látni szabad szemmel, de lehet hogy csak erősen látássérült vagyok. A szoba közepén egy szekrény volt. Valamiért vízszintesen, mondjuk szerintem az nem annyira egészséges Lehajoltam, de mielőtt belemászhattam volna, valaki megfogta a vállam. Hátrapördültem, és mögöttem semmi nem volt. Amint már említettem, lehet hogy erősen látássérült vagyok, ezért bekapcsoltam a zseblámpámat. Most már láttam egy világoskék hajú hölgyet, aki valahogy anyukámmal egykorú. Vagy egy kicsit idősebb. Lehet, hogy húsz évvel is. De ki tudja. Hallottam ahogy drága bffem sikít egyet.
-GYÖKÉR ÚRISTE- a nő lecsitított.
-Mindjárt mész a pincémbe a többiekhez, de előbb válaszolj egy kérdésemre. - mondta, én pedig bólogatni kezdtem. - Milyen név az, hogy Gyökér.
-De hát ő a bffem 🤬 - mondottam felháborodottan. - A Gyökér igen is szép név. Meg amúgy is, ki maga?
-Ki vagy TE? TI törtetek be a házamba. Nem én. - kérdezte a hölgy.
-Nemmondommeg. HAHAHAHA. - az ördögi kacajom bevisszhangozta az egész házat.
-Mondd el, vagy te is mész a pincémbe. - Kezdtem komolyan venni. Most mit kellene válaszolnom? Amíg gondolkodok, addig elmesélem az egyik álmomat. Szóval egyszer tavasszal azt álmodtam, hogy az egyik lányt a suliba halottan találták a szántóföldön, és mindenki kiment megnézni az egyik óráról. Amikor odaértünk, megrázkódott a föld, és kigyütt belőle Lolbit a fnafból. Fogott egy tankot, és rajtam kívül mindenkit megölt, mert én egy random tanár alá szorultam, mert hogy mögötte voltam. Aztán megláttam, hogy Gyökér is él, és amikor Lolbit eltűnt, odafutottam hozzá. Aztán felkeltek a halottak, és egy káposztapusztai zombiapokalipszis kezdőtt, mi meg befutottunk Hortobágyra, és vettünk száraztésztát, és ott folytattuk életünket amíg a zombik elfoglalták a falut.
-A becses nevem Timothy, a szüleim ősmagyarok, a keresztapám pedig József Attila nagynénje. A lakcímem Szia Lajos tér 5. és van egy kutyám, akit Cirminek hívunk. A nagyanyámmal együtt lakunk, - mondtam miközben leültem a szekrényre - édesapám viszont még tíz napig Balassagyarmaton tartózkodik ajtóvásárlás céljából. - folytattam.
-Jólvan, nehogy elmondd az egész életedet, megértettem. - megnyugodtam, hogy nem kell részleteznek a kamránk pikszeleit, és a rovásírással írott gyönyörű idézetet, ami a tisztaszobánkban lóg a falon. - GYÖKÉR A CERUZAHEGYIT. GYERE ELŐ. - kiáltotta a nő. Drága bffem előbújt a tisztaszobából.
-Egyébként önnek mi a neve? - kérdeztem.
- Gyuri. - vonta meg a vállát.
-De hát az nem is női név? - Gyökér egy tojástartót szorongatva odalépett hozzánk.
-Tudom, de azért lett az a nevem, mert az anyám egy "nő❣️" az apám pedig egy "FÉRFI. 👩🏻❤️💋👨🏽🚜" volt. - Szinte láttam az emotikonokat a szájában ahogy mondta.
-Akkor elenged minket? - Szólalt meg Gyökér.
-Igen, de csak azért mert már fájnak tőletek a bordáim. - azzal visszafeküdt a mahagóni szekrényébe.
-Ok. - azzal kisétáltunk a gyönyörű szép lyukas ajtón a bffemmel, Gyökérrel, és hazamentünk.

ESTÁS LEYENDO
Tales from Káposztapuszta
Romance1875 káposztapuszta. Full random karakterek, meg minden, és igen. Csak vicc ne vegyél komolyan egy szót se A legtöbb szereplő a könyvben nem saját, néha élő ember, (néha ország) ezt nézzétek el