6. rész

26 4 2
                                    

A végét légyszíves nézzétek meg és segítsetek köszi puszi<3




Miután kellemesen elfogyasztottuk a teát Sunghoon egy kicsit távolabbi szobába vezetett. A kastély többi lakóját szinte egyáltalán nem lehetett észlelni annyira csend lett. Ha megpróbálna most itt ebben a szent percben megölni, akkor senki nem venné tudomásul. Jaj, Jungwon hát erre tanított a nagymamád? Menj el egy vadidegennél, rángasd magaddal az egyetlen barátod, akit aztán magára hagyj és simán kinyírhatnak. Csodás.

Sunghoon becsukta az ajtót én pedig körülnéztem. Ez is egy régebbi stílusú szoba volt csakúgy, mint a kastély. Egyáltalán nem néztem volna ki belőle, hogy ilyen helyen él.

-Tehát mit szeretnél először átnézni?-néztem rá. -Nem lehetne első nap csak beszélgetni? Légysziiii
-Azért hívtál át, hogy segítsek neked és nem azért, hogy játszadozz velem. -Mondták már, hogy túl szigorú vagy?
-Mondták már, hogy lusta vagy? -Ez nem volt szép-biggyesztette le ajkait. -Ahh na jó, mit szólnál hozzá, ha tanulnánk kb fél órát, aztán csinálhatjuk, amit szeretnél-ajánlottam fel. -Nem is vagy olyan rossz-lett egyből jó kedve. -Ez csak erre a napra vonatkozik szóval jegyezd meg-mondtam. -Jó oké ne aggódj emiatt. -Akkor legyen matek az tuti nehezebb..

A következő 30 perc ezzel telt. Nem is olyan hülye, mint amire számítottam.

-Nos letelt a fél óra-nézett az időre. -Te aztán pontos vagy. -Csak, ha ilyesmiről van szó. Na gyere folytassuk a túrát. Van sok szép szoba és hely, amit látnod kell-mondta.

A túrát folytattuk és akaratlanul is eszembe jutott, ami ezelőtt történt. Minek gondolok én erre inkább nézem, amit Sunghoon uraság mutat. Ritkán látok ilyen szép dolgokat legalább most figyeljek is rájuk, ha már itt vagyok. Megnéztünk pár szobát és helyiséget, de mind régebbi volt. Aztán megláttam egy ajtót, ami látszólag újabbnak tűnt. -Szabad?-néztem Hoonra. -Csak tessék. Benyitottam. Ami ott fogadott az egy kicsit gótikus formában felújított szoba volt. A fekete és a fehér dominált. Ott volt egy gyönyörű fekete tükör egy szintén fekete székkel, ami ugyancsak egy fekete asztal felett lógott a fehér erdőmintás falon.

 Ott volt egy gyönyörű fekete tükör egy szintén fekete székkel, ami ugyancsak egy fekete asztal felett lógott a fehér erdőmintás falon

¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.

Leültem és csak néztem a mögöttem álló Sunghoont. Olyan ismerős volt. Mintha láttam volna már ezelőtt, ami kizárt tekintve, hogy csak most jött ide. Néztem és néztem a tükröt egyre mélyebben. Már szinte szédültem tőle. Megjelent előttem egy kép olyan, mint álmomban. Egy történet pergett le előttem. Mintha ébren álmodtam volna. Azt hiszem egy pár lehetett, de nem látom az arcukat. Boldogan élnek, mint minden fiatal. Hasonló helyen vannak, mint ez, de sokkal régebben. Kézenfogva mennek egy hely felé. Ott a fa és az a bizonyos sziklaszirt. A látvány elragadó. A fa egyik ágán lógó hintán tologatja óvatosan a fiatal fiú egyszem párját. Boldognak látszanak és nevetés hangja száll. Ekkor a közeli távolban megjelenik egy alak, akinek rossz aurája rontja el a jókedvet. A két fiatal arcáról leolvad a mosoly és nem hallatszódik már édes kacajuk hangja a friss és kellemes szellőben. A boldogságot felváltja az aggodalom, amit a szellő egészen elém hordoz. A két fiatal hirtelen megáll játékában és ölelve esküdözni kezdenek egymásnak. "Ígérd meg, hogy száz életen át is megtalálsz majd történjék bármi" -mondja az egyik, mire a másik megesküszik neki. Az idegen alak csak közeledik és egyre jobban érezni a bánatot. Oda akarok menni. Oda akarok menni és megállítani, ami történni fog, de nem megy. Az egyik fiatal élet hirtelen kiontatik. Ordítottam. Éreztem a fájdalmat. -NE!-emeltem fel a kezem, de hirtelen megszűnt és visszatértem a valóságba.
Csak magamat láttam a tükörben, amint előrenyúlok és, hogy az eddig a hátamnál álló Sunghoon most itt áll mellettem.

-Jungwon! Jungwon!-rázogatta a vállam. -Jól vagy? Mi történt?-ijedt meg. Láttam magam a tükörben. A könnyeim arcomon folytak lefelé és testem összegörnyedt a hirtelen jött fájdalom miatt. Ránéztem az értem aggódó Sunghoonra és csak szó nélkül szorosan átöleltem. Nem is tudom mit csinálok éppen. -Sajnálom Hoon most mennem kell-töröltem le magam. -Igazán jó volt és köszönök mindent majd holnap a suliban találkozunk. -Nem mondanád el inkább mi történt?-szólt utánam, de csak mentem. -Majd talán máskor most sietnem kell már késő van!

Sunoot szólongattam, hogy minél hamarabb megtaláljam. Nagy nehezen megleltem a kijáratot is, így miután Sunoot összeszedtem el is tudtam menni. -Köszönjük a vendéglátást mi most megyünk-mondtam mielőtt kiléptem volna. Időközben Hoon is leért. -Sunghoon kérlek kísérd ki őket-utasította Jake. -Nagyon jó volt és köszönjük, hogy láthattuk milyen szép helyen élnek-mondta Sunoo. -Szívesen látunk titeket továbbra is-mondta Niki. -További szép estét!-köszöntem. -Nektek is-mosolygott Heeseung, még Jake és Niki integettek Sunghoon pedig kikísért minket.

-Nos....akkor neked is jó estét Sunghoon mi most megyünk-mondtam. -Ne vigyelek el titeket?-ajánlotta fel. -Ha már felajánlod igazából jól jönne-szólalt meg Sunoo. -Akkor gyertek majd én vezetek-indult el a kocsiért mi pedig utána. -Még ezzel is zavarod?-suttogtam Sunoonak. -Ne legyél már ilyen tök ijesztő egyedül hazamenni és messze is van.

Tulajdonképpen igaza volt, de nem akartam zavarni tovább.

Beszálltunk a kocsiba és elindultunk. Én és Sunoo hátra ültünk. Én csendben ültem végig az utat, de Sunoonak ez lehetetlen. Végig trécselte az utat Sunghoonnal. Már azt vártam mikor lök ki minket a kocsiból. Lassan megérkeztünk barátom házához és ki is szállt köszönés után.

-Gyere ülj előre ne maradj ott egyedül-szólt hátra nekem. Nem lakok messze innen és ez volt a szerencsém. Kicsit kínos volt miután így elrohantam. -Nem akarod elmondani, hogy mit láttál?-kérdezte Sunghoon. -Lehetne, hogy erről egyelőre ne kérdezz? Még nekem sem tiszta a dolog... -Ne haragudj-hangzottak el a szájából e szavak. -Ne kérj bocsánatot nem tettél semmi rosszat. Mostanában nem vagyok jó passzban csak ennyi. -Ha tudok segíteni kérlek szólj. -Ez fura tőled-kuncogtam el magam. -Naa nem lehetek kedves? -De, csak kicsit furcsa na, de itt is vagyunk köszönöm, hogy hazahoztál minket. -Ugyan nem tesz semmit. Holnap is jössz ugye? -Majd meglátjuk. Viselkedj szépen az iskolában és átgondolom-szálltam ki. -Jó éjszakát Jungwon!-mondta. -Neked is jó éjszakát Hoonie-szaladtam be immár boldogan.


...-Hoonie?


okeeee, ha eddig eljutottál nagyon köszönöm és most nagyon szépen kérlek titeket, akik olvassák ezt

¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.

okeeee, ha eddig eljutottál nagyon köszönöm és most nagyon szépen kérlek titeket, akik olvassák ezt

SEGÍTSETEK!

Előrendeltem az új Enha albumot és ma kijöttek a yet teaser képek és én a no-t rendeltem.

SZERINTETEK MELYIK LEGYEN VÉGÜL?

imádom a durvább koncepciót, de ez a régi is nagy szerelmem tehát segítsetek legyszi és írjátok le melyik legyen
EGYÉBKÉNT UTÓLAG IS BOLDOG KARÁCSONYT ÉS ELŐRE IS BOLDOG ÚJ ÉVET!<3
Zeneajánló: The neighbourhood-Sweater

-My demon boyfriend- (sungwon fft.)Donde viven las historias. Descúbrelo ahora