𝑀𝑎𝑟𝑎𝑑𝑗 𝑚𝑒́𝑔! //Obey me ff +Oc//

Utállak, Mammon

Miután elolvastam az üzenetet, úgy döntöttem személyesen megkeresem azt a faszfejet, aki elvette a lelkem. Furcsa, hogy nem éreztem semmit. Lehet nincs is lelkem? Mert akkor lehet azért nem éreztem semmit. Vagy csak már ennyire hozzá vagyok szokva a fájdalmakhoz? De várj! Ki beszélt itt fájdalomról? Megráztam a fejem, és röhögtem egy nagyot a morbid gondolatomon, majd inkább csak kerestem továbbra is szobáját Mammonnak. A francba is, hogy ekkora! Toppantottam egyet a lábammal, majd rájöttem, hogy ez túl hangos volt. El kellet valahova bújnom, mert az egyik szobából lépéseket hallottam. Körülnéztem a folyosón, és csak a földig érő függönyben láttam igazi rejtekhelyet. Elbújtam hát mögé, pont jókor, mert az egyik ajtó kinyitódott, és kilépett mögüle valaki. Egy kicsit oldalra hajoltam pont annyira, hogy lássam ki jött ki. Lucifer volt az, ahogy sejtettem. Pechemre pont akkor nézett ide, mikor én kinéztem, és odajött hozzám ciccegve.

-Aludnod kéne, nem?-Néz rám.

-Neked meg nem kéne egy kicsit arrébb húzni az orrodat, nehogy mindenbe beleüsd?-Vágtam vissza, bár éreztem, ez nem volt valami jó.

-Úgy látszik a szüleid nem tanítottak jómodorra.-Csóválja a fejét.-Talán nekem kéne?-Az arcára kaján vigyor ült, mire én legszívesebben bemostam volna neki egyet.

-Kösz, de tanulok magamtól inkább.-Fontam össze a melleim előtt a karomat.

-Tudod, te sokkal másabb vagy, mint az előző cserediákok.-Szaladt magasra a szemöldöke.

-Mert én nem vagyok olyan, mint ők. Gondolom ők szorgalmasan tanultak, minden parancsodra ugrottak, és ők nem császkáltak engedély nélkül a villában.

-És nem éheztették magukat, valamint nem voltak bulémiások. -Vágott vissza most ő, és tudta a szavai padlóra küldtek érzelmileg.

-Kapd be.-Mást nem tudtam mondani. Könnyeimmel küszködve, hogy ne törjenek elő, vissza akartam menni a szobámba, de ő behúzott a sajátjába. Nem akartam, de muszáj volt. Hamarabb szabadulok. Amint beléptem a szobába, körülvett a piros szín. Lehet ezt egy kicsit a szoba végében lévő kandallónak is lehetett köszönni, nem tudom, de a pirosos félhomály és a hatalmas baldachinos ágy kissé erotikus hangulatott árasztott. Körbe a falakat vagy falikárpit, vagy szekrény borította. A szoba közepén egy dohányzóasztal, és 2 fotel, valamint egy kisebb kanapé foglalt helyet. Le is huppantam az egyikbe, a másikba meg Lucifer, és belecsapott a lecsóba.

-Mióta van ez nálad? Ez a, hogy is hívják? Ja igen, bulémia...

-Miért érdekel?-Fröcsögtem oda neki.

-Kíváncsi vagyok.

-Aki kíváncsi, hamar megöregszik, drága.

-Így se vagyok, valami fiatal.

-Ha annyira érdekel, akkor kérdezd meg a volt barátaim.-Tártam szét a karom, majd elkezdtem volna elővenni a telefonom, de rádöbbentem, hogy nincs már, és hiányától egy kicsit elszontyolodtam, mert még anyám számát se tudom fejből. A francba is! Tudtam, hogy meg kellett volna jegyeznem azt a kurva számsort!

-Apropó, barátok. Ugye tisztában vagy azzal, hogy ameddig itt tartózkodsz egy családtagoddal se tarthatod a kapcsolatot? De a barátaiddal se.

-Oh, az még jobb.-Vontam vállat.

-Miért? Mitől jobb?-Hajolt közelebb.

-Mindegy. Tudod, középső gyerek.

-Nem, nem értem. De még mindig nem említetted, mióta vagy...

-Egy éve.-Vágtam a szavába. -Amúgy is. Honnan tudtad?

-Szerinted? Mindenki hallotta az öklendezésed.

-De hát...

-Itt vékonyak a falak, Aiko. Mindent lehet hallani. És amikor kimentél a mosdóba egyből vacsora után, gyanakodtam.

-Kösz, ez kedves tőled.-Röhögtem fel szorongva.-De tudod Lucifer, én álmos vagyok. Vissza megyek a szobámba aludni.

-Ahhoz nekem is lenne egy-két szavam.-Felvontam a szemöldököm, mire ő higgatdan folytatta.-Azt hiszed, csak úgy elengedlek, azok után, hogy itt mászkáltál az engedélyem nélkül? Ma este itt alszol. És leszek olyan kedves, hogy aludhatsz az ágyamban.

Erre nem tudtam mit mondani. Nyeltem egy nagyot, de már erőm nem volt veszekedni vele, hanem bedőltem az ágyába, és egyből el is aludtam.

Reggel arra ébredek, hogy az én ágyamban vagyok. Elmosolyodtam, és egy kicsit hálát éreztem, hogy visszahozott a szobámba. Nem könyörögtem neki, hogy aludjak az én szobámba, mégis amikor elaludtam, visszahozott.

Kopogtak. Lucifer volt az. Kérdezte, hogy fent vagyok-e, mire én át válaszoltam igen. Kérte, menjek le reggelizni. Eleget is tettem a kérésének. Ez volt a legkevesebb. Farkaséhesen baktattam le az étkezőbe, majd rájöttem, h az éhségérzet, nálam már alapvető dolog. Leültem a helyemre, majd elvettem egy pirítóst. Azt majszolgattam, de még azt se tudtam rendesen, mert minden egyes szempár rám szegeződött. Kérdőn néztem rájuk, majd a legvégén Luciferre.

-Szóóval... Miről volt szó este?

-Semmiről, Asmodeus.-Csitította Lucifer.-És mielőtt mindenki erről kezdene beszélni, megtiltom.

-Én csak annyit láttam, mikor jöttem ki a WC-re, hogy te Aikót cipeled. Aiko ki volt ütve.-Hebegte Levi.

-Nem kell rosszra gondolni, csak beszélgettem vele, majd elaludtam.-Hőköltem hátra.

-És amikor elaludt, bevittem a szobájába.

- Menyasszony-pózban?-Csap az asztalra röhögve Mammon.

-Hidd el, csak úgy lehet megfogni, és cipelni valakit, vagy pedig a válladra veszed, de az nem kellemes egyikőtöknek se.-Néz bosszúsan öccsére Lucifer. Aztán rám.-De meg kell jegyeznem, elég könnyű vagy. Hány kiló vagy?

-Negyvenöt. Azt hiszem.-Vonok vállat, majd kisétálok az ebédlőből. Nem mentem a WC-re, mert egy szelet natúr pirítós nem olyan sok kalória. Mégis, latolgattam magamban, de úgy döntöttem ez a kicsi marad bennem, vagy nem lesz energiám. Ezért is gondoltam azt, hogy le kéne menni a könyvtárba. Ott pedig elkezdtem olvasni.