A Nagy Pénzrablás - A Professzor Lánya

Az előkészületek

Néhány nap választott el bennünket a Spanyol Nemzeti Bank felé irányult betörésünktől, én pedig valamelyest izgatott voltam... Ez lesz az első balhém és ami ebben a legszebb, hogy nem is károsítok meg vele senkit.. Nem lopjuk a pénzt, készítjük! Azért valljuk be, kurvajó érzés kimondani azt, hogy a sok túsz csak járulékos veszteség lesz, akiket csapdába ejtünk aznap a Pénzverdében...  Azért 2,4 Milliárd Euró az csak 2,4 Milliárd... Akárhogy is nézem.. 

Nem tudom, hogy az ideg, a tegnap esti sajtos omlett vagy egyszerűen a reggeli kávé teszi, de azt veszem észre, hogy a gyomrom rettenetes görcsbe rándul, a számban pedig összefut a nyál.. Rohannom kell a legközelebbi mosdóba... Alig értem ki, de már hánytam is el magamat.. 

Mindent, amit csak aznapi kevés, madár bevitelemből kiadhattam távozott orromon-számon keresztül, azt kell mondjam, nem volt kellemes.. 

-Embereld meg magad, Aitana... Ez csak egy kis hányás...- Suttogtam magamnak, miközben térdeltem a wc előtt, azt ölelgetve jóformán.. Lehunytam a szemeim és próbáltam magamon erőt venni, mikori éreztem, hogy valaki végigsimított a hátamon... Ki az isten fasza jött be utánam? Ki lehetett az? Nem láthatnak így! 

-Takarodj..- motyogtam lehunyt szemekkel, hiszen nem szerettem, ha valaki megzavart engem a reggeli rituális okádásaimban.. Mostanában előfordul, de nem csak reggel... De általában sikerült titokban intéznem ezeket a dolgaimat egészen mostanáig..

-Tudsz te ennél kedvesebb is lenni, ha akarsz, Galambom...- Mondta a férfi nyugalmat árasztó hangon, majd feltérdelt a mellettünk levő csaphoz és vizet engedett nekem egy üvegpohárba... 

-Öblíts... Majd igyál egy kortyot...- kért meg meleg, szinte simogató  hangon,  mire felismertem, hogy kihez is párosul ez a hanghordozás... Berlin bácsi volt az.. 

Nem kellett sokat könyörögjön, meg is tettem, mire kért engem.. 

-Honnan tudtad, hogy itt találsz?- tettem fel  a világ leghülyébb kérdését.

-Vállalhatatlanul hangosan okádtál...- jelentette ki azzal a hozzá nem illő obszcénségével... Ideges volt, nem is tagadhatta volna jobban.. 

-Nem tetszel nekem a napokban, Miami..- szólított úgy az álnevemen, mintha bárki más is meghallhatná a beszélgetésünket s félne, hogy kiderül a nevem... 

-Nem vagyok terhes, ha erre gondolsz...- mondtam azonnal lezárva a témát, mielőtt másra is asszociálhatott volna egyszerű gyomorrontásnál.. 

A bácsikám idegesen kuncogott, mintha csak készülne felrobbanni... -Te is tudod nagyon jól, hogy nem arra gondoltam...- mondta, s finoman a hasamra simított. Pólón keresztül is pontosan tudta, hogy hol vannak a hegeim... 

-Szívem szerint nem is engednélek erre a kalandra..- mondta bújtatott méreggel a hangjában.

-De nem vagy az apám..- Mondtam, majd felálltam óvatjával s lehúztam a wct, majd illatosítóval fújtam be.. Kellemes "levendulás hányás" szaga legte be a levegőt... Muszáj kinyitnom az ablakot.. Óvatosan a wc csészére álltam, majd nyitottam ki azt az apró kis ablakot teljesen, hogy belibbenhessen rajta keresztül a szeptemberi friss levegő. Nem féltem, hogy összetörik alattam a csésze, hiszen alá vagyok 45 kiló vasággyal együtt. 

-Talán az a szerencséd és a balsorsod egyben, hogy nem vagyok az... De te is tudod, hogy aggódom érted..- mondta, miközben tartotta a kezét, hogy lesegíthessen engem a magaslatból.. 

-Ne ragozzuk túl, erről egy léleknek sem szólhatsz..- mondtam gyilkos tekintettel sújtva a nagybátyámat. 

-De talán...- kezdett volna abba, hogy a Professzornak tudnia kell róla, mire beléfojtottam a szót újabb gyilkos tekintetet lövelve felé.. 

-Mondom egy léleknek sem!- mondtam, majd mielőtt folytathatta volna a győzködést kiviharzottam a mosdóból.. Ma van a rablás utolsó előtti napja, nekem pedig már Lassan mennem  kellene, hogy " Jó  Kislány" módjára a buszt várnom, de még a kanyarban sem vagyok, fel sem vagyok öltözve rendesen, civil ruhába... 

Nem vagyok éhes, ha nagyon akarok tudok magamnak Venni egy szendvicset a suli büféjében.. Tekintve, hogy most okádtam ki a belemet nincs kedvem semmit sem megenni..  

A szobám felé vettem az irányt zéró kedvteléssel, nulla életkedvvel.. Baromira nem akarok már iskolába járni, nincs kedvem a Nagykövet lányához, a bunkó osztálytársakhoz.. Lusta tekintettel vizslattam a szekrényemben azt a néhány göncöt, amit hoztam magammal, majd kiválasztottam egy nekem "tetsző" szettet, ami igazából apám agyszüleménye volt, majd magamra aggódtam azt. Soha nem tudom kiverni a fejemből a válogatott életbölcsességei közül azon monológját, miszerint egy emberen az a legérdekesebb, ami a szemnek láthatatlan... Kicsit az az érzésem volt, hogy túltolta annak idején A Kisherceg olvasását... Emlékszem, minden eset abból olvasott nekem egészen addig, amíg el nem nyűttük azt a könyvet... 

-------------------------

Sziasztok! 

Köszönöm, hogy elolvastátok , puszi 💋