*Barni szemszöge*
Éppen nagyban a bőröndömet pakoltam amikor a telefonom pittyent egyet. Mérgesen kezdtem el rumlis szobámban keresni de sehol nem találtam. Dühömben fel borítottam egy kis széket de alatta meg is láttam a hiányzó mobilt.
Térdre ereszkedtem hogy ki tudjam valahogy halászni a készüléket, de mikor sikerült és újra két lábra álltam fejemet bele vertem a csillárba.
-A rohadt életbe! - fakadtam ki mert a friss sebem miatt még eléggé fájt a fejem, de nem igazán adtam neki nagyobb figyelmet. Inkább telefonommal voltam elfoglalva. Egy percre el is felejtettem a fájdalmat mikor megláttam ki írt:
Gaálpiet: Szia Barni! Ne felejds el 5-ig be kell érned a kórházba különben a doki szerint kint éjszakázol, és azt semmi kép sem akarom. :)
Beraharni: Baszki még ez is! Köszi Peti rohanok, addig is pihengess! :)
Teljesen ki is ment a fejemből hogy 5-ig be kell érnem, riadtan az órámra tekintettem ami 4. óra 23. percet mutatott. Őrült tempóval kezdtem el be dobni a bőröndbe a további cuccaimat. Ha kíváncsiak lennétek hogy egy éjszakára miért bőröndel mentem, a válasz az hogy ruhán kívül teli pakoltam társasokkal és nasikkal, meg persze van egy személyes ajándékom is Petinek de mindent a maga idejében.
Fél ötre sikeresen is, bőröndel a kezemben próbáltam bezárni az ajtót. Mikor is meg voltam vele, rohantam a busz felé, de persze jó szokásomhoz híven lekéstem. Fáradtan és dühösen álltam a parkolóban tudván hogy az hogy a következő busszal időben be érek a kórházba, az esélytelen.
Csalódottan ültem le a padra de egy kis idő múlva szüntelen dudálásra lettem figyelmes. Egy ideig vártam, hátha el megy de nem akart. Közelebb mentem és még kérdeztem a sofőrt hogy kire vár, ő pedig egy kis papír olvasta a személy leírást: Héra Barnabás, magas, barna hajú, nagyon édes mosolya van... sorolta volna de közbe vágtam.
-Öhm, ha minden igaz én vagyok a keresett személy. - mosolyodtam el zavaromban, ki írt le engem úgy hogy "aranyos mosolya van"?
Gyorsan be huppantam, hátulra magam mellé véve a bőröndömet és már indultunk is. De muszály volt megkérdezem valamit:
-Elnézést ki is rendelte pontosan ezt a taxit, és hova is megyünk most? - kérdeztem félve mert fel merült bennem hogy a faszik akartak át verni, ez esetben viszont semmi pénz nincs nálam amivel ki tudná fizetni a taxit.
-Egy Gaál Péter nevű fiatal ember kérte hogy amilyen gyorsan csak tudom, szállítsalak el a kórházhoz, a pénz miatt pedig ne aggódj már kifizette. - olvasott gondolataimban a sofőr, miközben egyre közelebb kerültünk az uti célhoz.
-Hát mindenesetre nagyon köszönöm! - integettem a taxisnak a kórház bejárata előtt.
Persze hogy az időről meg el feledkeztem. Pontosan 5 órát mutatott a telefonom én pedig nyulakat megszégyneítő módon szökkentem be a kapukon.
-Pont ídőben! - kiáltottam el magam a kelleténél kicsit hangosabban, de nem igazán zavart. Megcsináltam be értem öt órára! Arcomról pedig nem lehetett le vakarni a fülig érő mosolyt. Egyből célba vettem a 67.-es szobát, Peti szobáját.
Amikor beléptem, Petivel találtam szembe magam az ágyán ült és valami YouTube videóval volt le kötve. Amint meg látta hogy végre itt vagyok, telefonját az ágyra dobta és rohanni kezdett felém. Persze lehet nem kellett volna, mert fél úton lihegve állt meg, még nem volt elég erős hozzá. Helyette én futottam, amint oda értem hozzá szorosan át karoltam és csak öleltem. Pár percig csak Ő volt és én.
-Barnih.. Jaahj de joh.. hogy itth vagy! - lihegte aranyosan miközben még szorosabban magához ölelt, majd megfogta a kezem és az ágyhoz invitált. Leültünk egymással szemben, török üléseben és csak úgy dőltek belőlünk a szavak.
