Vér ragad a kezedhez!

4. fejezet

Másnap reggel a konyhában voltam és reggelit készítettem. Szinte már otthonosan mozogtam. Éppen amikor a palacsintát fordítottam meg egy kéz simította végig a derekamat. És egy jó illatú férfi belepuszilt a nyakamba. Természetesen Reece volt az. Már majdnem elvesztem a mozdulataiban, de gyorsan össze szedtem magam.

-Mit csinálsz? -kérdeztem mérgesen és kibújtam az öleléséből
-Most mi van?- zavarodott össze
-Ne simogass mert eltöröm az ujjaidat
-Mi lett veled? Tegnap egészen más voltál
-Minden csak a pillanat hevében történt és azóta az összes lehető cselekedetemet megbántam -kamuztam és mélyen a szemébe néztem. A tekintete elsötétült és ingerültté vált, de álltam és nem fordultam el.
-Azt is hogy megmentetted az életemet?
-Azt is. - a hangom határozott volt, de fájt kiejteni a szavakat.
Reece idegesen az asztalra csapott. Össze rándultam. Féltem tőle, remegtek a térdeim és tartottam attól hogy engem is bántani fog. De végül se szó se beszéd felviharzott és bevágta maga mögött az ajtót. Én is fel futottam a szobámba és a sarokba lekuporodva halkan sírni kezdtem. Fájt, hogy tudtam az igazságot. Fájt, hogy ezt kell csinálnom, csak azért mert nem akarok a cafkája lenni. Fájt,hogy féltem tőle. Fájt, hogy tudtam gyűlölnöm kéne és mégis vonzódtam hozzá. Az a kurva vonzalom nehezített meg mindent. Miért kell egy gyilkosnak ennyire jól kinéznie?

Az elkövetkezendő néhány napban csak azt hallottam, hogy Reece csapkod, tör és zúz. Rettegtem attól, hogy hozzám is elér és bántani fog. Féltem a kíntól és a haláltól is. De Reece nem jött a közelembe.
Egyszer össze futottunk a konyhába, de amint meglátott vissza fordult, azonban még előtte a szemén átsuhant a csalódottság, ahogy végig mért.

Azonban egy idő után az egész házban csend és nyugalom volt, hamar rá jöttem hogy egyedül vagyok az egész lakásban. Nem szerettem itt lenni; egyedül éreztem magam és fájdalmat okoztam. Gyorsan leszaladtam a bejárathoz, de az ajtó zárva volt. Csalódottan húztam vissza a kezem a kilincstől. A csalódottság érzését azonban hamar átvette a kíváncsiság. Lassan elindultam a kínzókamrához hasonlító folyosón és végig húztam az ujjaimat az ajtókon.  Hidegek és koszosak voltak.
Nem tudom mióta mehettem de vagy 20 szoba előtt biztos hogy elhaladtam. Azon voltam, hogy vissza fordulok, azonban ekkor egy vérfagyasztó sikoly állított meg. A hang hatására végig futott a gerincemen a hideg. Az izgalmamat pedig csak fokozta, hogy a lány sikítása közvetlenül a mellettem lévő ajtón szűrődött át. Halkan közelebb mentem és leguggoltam az ajtó elé, hogy belássak a kulcs lyukon. A szoba teljesen üres volt csupán egy szék volt középen amin egy vékony nő ült egy szál fekete fehérneműben és vele szembe állt egy magas srác késsel a kezében.

-Szóval mit felelsz a kérdésemre? - húzta végig a nyakán a pengét, de még nem vágta meg
-Még mindig nem- szuszakolta ki magából a választ a nő
-Hát ez sajnos tudod mivel jár -enyelgett neki a pasas és erősen végig húzta az éles kést a lány combján, ami egyből végig folyt a lábán miközben halkan, elfolytottan felszisszent
-Miért nem hagysz békén? Miért vagyok itt és egyáltalán hol?
-Túl sok a kérdés cica - húzta meg a copfját
-Mondd el mit akarsz tőlem vagy engedj el!
-Hah! Persze hogy aztán értesítsd a zsarukat, nem vagyok hülye! Egy ideje már benne vagyok a szakmában édesem és csak, hogy tudd innen senki nem jut ki élve- mondta sejtelmesen azonban a párbeszéd többi részét már nem hallottam mert a vállamra erős ujjak fonódtak amik felrántottam az ajtó elől és neki löktek a poros és hideg falnak. Reece jelent meg a szemem előtt.
-Egyedül hagylak egy kis időre és máris kutakodni kezdesz? - kérdezte durván
-Mit akarsz csinálni velem? - kérdeztem vissza remegő hanggal
-Momdtam már hogy terveim vannak veled
-De azt nem mondtad hogy milyen!- A hangom remegéséhez a térdem is csatlakozott. Nagyszerű.
-Fejezd be a kíváncsiskodásodat! Majd meglátod! - mondta idegesen és indulni készült, azzal a gondolattal hogy majd én követem. Én azonban ugyanott álltam ahol eddig és onnan néztem rá.
-Engem is meg akarsz ölni, igaz? - kérdeztem halkan és a sírás szélén voltam
-Nem- felelte határozottan, én azonban továbbra is bizonytalan voltam, mégis követtem.
Kiértünk a konyhába; itt már kellemesebb volt az idő és a légkör is. Reece hátra fordult és megvetően nézett rám

-Menj fel a szobádba!- utasított
-Menj a pokolba! Nem vagy az apám!- emeltem fel a hangomat
-Előbb még be voltál szarva most meg itt ordibálsz velem- mondta szemrehányóan-Én a helyedben jobban meggondolnám mit mondok és mit teszek, hiszen láttad mi történt a szobába nem? -tette hozzá engem pedig kirázott a hideg. Rohadt szemétláda!
- Baszódj meg Reece!- momdtam idegesen és lesöpörtem a köztünk lévő asztalról a drága whiskyét, majd kettesével szedve a lépcsőfokokat felrohantam a szobába.
-Hülye ribanc! -még hallottam ahogy idegesen utánam kiabál, de nem érdekelt.