5 - Jiang Cheng és Wei Ying

377 35 2
                                    

Igazán sok feltevés és teória született arról, hogy pontosan milyen kapcsolatban is állhatott Jiang Cheng és Wei Ying.

Az első, amit a legtöbben "elfogadnak" a közeli baráti, inkább már testvéri kapcsolat. Egészen kicsi koruktól kezdve együtt nevelkedtek fel, együtt tanultak és játszottak. A kezdeti baráti viszonyból valószínűleg testvéri kapcsolat is kialakulhatott, 100% -ig megbíztak egymásban. Jin Zixuan és Yiang Yanli halála után tudjuk, hogy mindez megváltozott, de Mo Xiang Tong Xiu elmondta, hogy Yunmengben, az Ősök Csarnokában történtek után Jiang Cheng szíve is enyhült, de azt sosem felejtette el, hogy mennyivel többször példálóztak Wei Yinggel, mint vele.

A második, amiben már megoszlóbb a vélemény, hogy ténylegesen is testvérek voltak. A teória alapját az képezi, hogy Jiang Fengmian Wei Yinggel is úgy bánt, mintha saját gyermeke lenne. Ez indította el azt a képzelgést, mivan, ha Jiang klánvezérnek volt kapcsolata Zangse Sanrennel, és egy törvénytelen házásságból született. Azonban mindannyian tudjuk, hogy ebben az esetben lehet, hogy Wei Ying Jiang Fengmian fia, de nem léphetne a nyomdokába, nem fogják elismerni - persze ez ellen Jiang klánvezér mindent megpróbált tenni. (Nem hasonlít ez kicsit talán Hunyadi Mátyás és a törvénytelen fia, Corvin János történetére ;) ) Az író megcáfolta és letagadta ezt az összefüggést, csupán a baráti kapcsolat miatt került Wei Ying oda.

A harmadik, amit nem sokan tartanak elképzelhetőnek - a szerző szerint sem - Jiang Cheng titkon szerelmes volt Wei Yingbe. Ennek bizonyítását, csak a Lan Zhan iránti gyűlöletettel magyarázzák, főleg amikor Yunmengben először látta őket.

Érdekességek - MDZS módraWhere stories live. Discover now