Hihetetlen: Egy Új Kezdet

Az évforduló avagy a prológus

Kaleb szemszöge:

Már két éve annak hogy a bosszúállókkal élek. És pontosan két éve ezen a napon vesztettem el a testvérem. Borzasztóan hiányzik.

- Kaleb itt van anyukád! A nappaliban vár! - jött ki az erkélyre Natasha.

- Mond meg neki hogy egy perc és megyek. - mondtam és vissza vezettem a tekintetem a kilátásra.

Miután ide jöttem a bosszúállókka néhány napig mindannyian csöndesen gyászoltunk. Lényegében az egész bázis abban a két napban olyan volt mint egy kísértet ház. Senki sem szólalt meg. Aztán miután sikerült valamennyire feldolgoznunk a testvérem halálát.

Megbeszéltük hogy közösen megyünk el Margaretthez az édesanyámhoz hogy közöljük vele a lánya halálát és az én létezésemnek a hírét. Fordított sorrendben.

Azóta is minden hétvégém nála töltöm de mivel azóta csatlakoztam a bosszúállókhoz így rengeteg a dolgom.

A gimit hivatalosan nem fejeztem be. Egészen pontosan az előző életemből megmaradt összes információ el lett tüntetve. Így amúgy hivatalosan majdnem egy hónapig én nem léteztem. Aztán Tony csinált nekem egy teljesen új személyazonosságot. Onnantól fogva én Kaleb Kevinson voltam.

A név az én ötletem volt. A soha nem ismert apám emlékére lettem Kevinson és a Kaleb nevet pedig a testvérem emlékének tiszteletére tartottam meg.

Az új önmagam teljesen más volt mint az előző. Szinte semmi nyoma nem volt a régi önmagamnak. Megváltoztattak a két évvel ezelőtt történtek. És én ezzel teljes mértékben tisztában vagyok és voltam. Ezzel együtt azt is tudtam hogy én Kira nélkül többé olyan nem lehetek amilyen voltam.

A szívembe markoló szomorúság miatt lassan álltam fel és indultam el a nappali felé.

A nappaliban már ott volt anyu és csak rám várt. A kezében egy hatalmas csokor virág volt. Ugyan az a fekete ruha volt rajta mint tavaly ilyenkor.

Rajtam is fekete ruha volt. Egy fekete farmer és egy fekete ing. Igen kényelmetlen volt. Világ életemben utáltam kiöltözni. Ha muszáj is volt akkor is egy ingnél és egy lakk cipőnél többre nem futotta tőlem. De a testvérem halálának évfordulója most hajlandó voltam meghozni ezt az apró áldozatot.

- Mehetünk? - kérdezte szomorúan anyu mikor oda értem mellé.

- Mehetünk. - mondtam egy apró bólintással kísérve.

Ez után mind a ketten csendesen indultunk el a lift felé ami levisz minket a garázshoz ahol anyu kocsija parkol.

A garázsba érve azonnal megpillantottam anyu kocsiját. A régebbi kék nem sokkal az után adta fel a szolgálatot hogy megismertem anyut. Az után vette a mostani piros színű autóját amit jelenleg is használ.

A kocsiba ülve az orromat rögtön meg csapta az ismerős rózsa illatú illatosító. Mindig ez az illat fogadott amikor beültem ebbe a kocsiba.

Az imént még anyunál lévő virágok az én ölemben kerültek az útra hogy ne menjenek tönkre amíg elérjük a temetőt ahová emléket állított a sírkő amihez egy üres koporsó tartozott.

Mivel Kira testét nem tudtunk eltemetni így egy üres koporsóval és egy sírkővel tisztelegtünk az emléke előtt.

A temető nem volt messze a toronytól így gyorsan oda értünk. Lassan és csöndesen mentünk végig a temetőn. Direkt a temető egyik eldugottabb sarkába temettettük el az üres koporsót.

A temetés zárt körű volt. Csak anyu, a bosszúállók és én voltunk rajta jelen. Na meg a pap aki imát mondott miután le eresztettük a sírt a földbe.