Special omega

Változóban

(Durvábbat szántam nekik, sokkal durvábbat, aztán lett ez... Egyenlőre még hadd örüljenek.)

Azt hitte, hogy majd elhiszem elsőre minden szavát. De nem hittem. Pár pillanatig talán... Mindegy.
- Jobban tennéd ha elmennél most már. - toltam elfelé magamtól és ő furcsa mód hagyta is, bár némileg morgott közben. - Tudod amit tudnod kell, de egyébként nincs szükségem semmire tőled.
- Szerintem ezt te se gondoltad komolyan.
- Oh dehogynem. - ittam még vizet. Hirtelen nagyon szomjas lettem. Sőt, meg is kellett kapaszkodnom a konyhapultban. Az a mocsok persze rögtön jött volna segíteni. - Nem kell... - toltam el - csak menj el, majd megoldom ahogy eddig is. - no igen, kicsikét gyengébbé váltam állapotomból kifolyólag. Végig kapaszkodva a pultba indultam el, ám alig értem el a konyhát a nappalitól elválasztó ajtóhoz az a mocsok megint közbeavatkozott. Valószínűleg megelégelte az egészet, ezért jött, kapott fel karjaiba és vitt tovább. A fürdőbe vitt, mintha csak tudta volna mire lenne, mire van szükségem. Ahogy volt ruhástól állt velem a zuhanyzóba s engedte meg a vizet.
- Forró vagy. - simította arcom meg vetkőztetett is közben.
- Majd elmúlik ahogy mindig. - igazság szerint ilyen alkalmakkor mindig félek nehogy valami baja essen picikéimnek.
- Ha mégsem orvoshoz megyünk. - ahogy ruháim lekerültek őkelme szinte letérdelt elém miközben hasam simogatta már. Fura morgó hangokat is adott ki magából közben.
Teljesen összezavart viselkedésével. Egész addig voltunk így a tus alatt míg úgy nem éreztem, hogy rendben leszünk a picikkel. Azután is csak úgy megtörölgetett és visszaterelt szobámba. Egy pillanatra sem tévesztett szem elől. Még öltözni se hagyott egyedül. Ő tette meg helyettem. Sőt, képes volt ágyneműt is cserélni nekem. Komolyan nem győztem csodálkozni.
- Jól van most már. - akkor elégeltem meg a dolgot mikor még hajamat is meg akarta szárítani - Vedd át végre a vizes ruháid aztán menj el. Nem kell így viselkedned.
- Hát jó. - furcsa volt ahogy beleegyezett - De holnap ugyanígy el fogok jönni. - sejtettem, de mindegy.
Ezután átvedlett, természetesen előttem. Más híján az én ruháimból kellett válogatnia. Kicsit vicces volt ahogy azokban a színes cuccokban feszített. Miután elment kicsit ki is nevettem.
Azon a napon nem történt más említésre méltó. Persze azt megjegyezném, hogy Wooyoung-ot azért felhívtam és elmondtam neki mi volt. Nagyon nem hitte el, és figyelmeztetett is, hogy figyeljek oda mert Seonghwa-nál semmi sem az aminek látszik. Persze azt is mondta, hogy ahhoz képest amire ő emlékezett egészen megváltozott
Fura volt kissé így Wooyoung is.
Másnap Seonghwa tényleg eljött. Hozott egy csomó ételt, meg ruhákat és, szerintem, sok felesleges dolgot is. Nem győztem ismét csodálkozni. De aztán ő sem, mert bizony én ettem rendesen. Aztán meg aludtam mint aki jól végezte dolgát. Na persze akadt olyan pillanat is, igaz csak két nappal később, mikor majdnem szó szerint Seonghwa-ra vetettem magam. Kívántam bizonyos dolgokat, az élelmen kívül is. És ő persze vonakodás nélkül megadta amire vágytam. Akkor s azután sem akartam tudomásul venni, hogy igenis szükségem van rá.
Egy, de inkább két hét telt így el. Seonghwa állandó vendég volt nálam. Legnagyobb meglepetésemre Wooyoung megjegyezte, hogy miért nem költözöm oda Seonghwa-hoz, miért nem próbálom meg. S ha nem jön össze még mindig visszamehetek otthonomban. Totál hülyének néztem kedves barátom, de még a társát is mikor ő is ugyanazon a véleményen volt. Nekem megfelelt minden ahogy volt. De, aztán, egy temetői látogatás után, meggondoltam magam.
Így aztán most ott tartok, hogy figyelem őfelségét ahogy mondja az embereinek, hogy mit hova vigyenek. A nappalijában, az ő foteljában ülök, fenekem alatt és derekamnál párnával. Igazán így kényelmes csak ülni. Pocakom szépen kerekedik, s jóval nagyobb már mint szerintem lennie kellene. Az orvos szerint rendben vagyunk, nincs baj. De én néha mégis úgy érzem, hogy van, hogy nem is két pici növekszik bennem hanem mininum négy.
- Hé... Most már elég lesz. Nem kell ez a fene nagy felhajtás. - mosdó ügyeim akadtak ezért keltem fel és ezért szóltam nem túl szépen Seonghwa-nak - Inkább mutasd meg hol a mosdó mielőtt eltévedek és oda csinálok ahová nem kellene. Nem tudom minek ekkora ház mikor egyedül vagy.
- Kell ekkora. - egyszerűen felvett karjába - Különben sem vagyok most már egyedül. - mondta lazán s vitt is engem ahová kellett.