ఌ︎𝚅𝚎́𝚐𝚣𝚎𝚝𝚎𝚖ఌ︎

2

,, Miss Dilary Xammer hatalmas örömmel értesítjük önt, hogy az állást elfoglalhatja" - csengett a fülembe újra és újra a világmegváltó mondat, miközben készülődtem össze új munkámra. Vajon tényleg ilyen, mikor sikeresen megszerezzük azt, amit már lehet évek óta szeretnénk, és harcolunk érte? Nos, nálam igen! Én vagyok ez, Dilary Xammer. 

Már több éve lakok itt Londonban, viszont eddig csak kávézókban tudtam dolgozni. Akkor sokszor ment az a rutin, hogy : haj fésül, felköt; arc mos, jó alapos; fogkrém nyom, fogacska simisimi; aztán a többi, és úgy igen... A napjaimba beletartozik a sok ecset és paletta, csak nem tempera  akrillal. Itt megtalálható az alapozótól a szemöldök tetoválásig minden. Ez is a szakmám.

És most mi ez az öröm? Miért dolgoztam eddig csak kávézóban?

Mesélek. Minden ott kezdődött mikor ötéves koromban meghalt a papám. Mindig is apás típus voltam még akkoris mikor veszekedtünk. Akkor kezdtem el még a távolabbnál is távolabbra kerülni anyámtól, aztán már 17 évesen a nagynénim segítségével felvettek az első kávézóba, persze tanultam is mellete. Ott dolgoztam körülbelül két évet, majd alig pár hónap elteltével mentem egy másikba, és mindez így ment egészen idáig. 

Gyűlöltem azt, hogy sose csinálhattam azt amit szeretnék, hogy mindig lesznek korlátok, és lesz ami kiakaszt... Sokak a Hétfői napokat mindig a halál első napjának tartják, de számomra most ez a mennyország napja. Felvettek. Alig telt el egy hét is és már itt a válasz. 

Négy héttel ezelőtt a már omladozó falú házam előtt találtam egy plakátot, mely szerint sminkest keresnek egy igencsak ismert ember mellé. Nem tétováztam, a már amúgyis késésben levő munkám szinte hátra rippantottam, és neki ültem a laptopnak. Bekapcsoltam, és keresni kezdtem a következő után: SoLoBox.

Miután szépen kibogarásztam a világ egyik szerintem legidiótább címét, elolvastam a feltételeket. Persze én nem rendelkeztem ajánlólevéllel, főiskolával és egyéb mással, csak egy szakiskolát végeztem el még annói otthonomban, Magyarországon. Akkor még azt gondoltam ennyi hiányossággal nem vesznek fel, de így úgy látszik most szerencsém van...

Legalábbis még akkor ezt hittem...

Miután elvégeztem szokásos rutinom, kissé idegesen a helyhez értem. Rémisztő volt, azt kell mondjam... Bentről emberek torkaszakadt üvöltéseit hallottam, mikor egy középkorú igazán derék ember felrántott, és két ringben álló extra izmos férfit láttam... Az egyik az ellenfele ütésétől irányamba fordult, és az ő csokiai találkozott az én vizeimmel...