ఌ︎𝚅𝚎́𝚐𝚣𝚎𝚝𝚎𝚖ఌ︎

3

--Gyere már te fasz, hogy az isten verjen meg!- kiabálta Cristofer a főnököm. A  már vénséges vén fószer faszi túl magasan hordja az orrát csak ennyi a baj vele, de amúgy jófej. Mintha az apám lenne- vettem egy mély sóhajt gondolatmenetem után.

Ennek a mérkőzésnek sikeresnek kell lennie, ez ennyi. Nem futamodhatok meg, és nem is akarok. Mögöttem szorosan tartották kameráikat az újságírók és egyéb kíváncsiskodó, de én csak mentem. Vadászni. Az ellenségem ellen fordulni, és megmutatni ki itt az úr. Hosszú és kibaszottul kemény évek munkája van amögött, ahová most tartok... De vajon ki lehetek én?

Logan Hunter. Londonban nagyon messze terjedt név. Nem azért, mert ilyen luxus villát vettem, vagy éppen már a századik lamborghinivel kúrtam haza egy újjabb nőt és hagytam a halál mély cerkáján lógni... Én nem ilyen vagyok. Míg mások a déli alfájukkal gazdálkodnak, addig én a kezemmel és öklömmel. Míg mások egy nap alatt hazabaszatnak vagy ötven csajt, én addig a nehezebbnél nehezebb súlyokat emelem, kesztyűt húzok, és neki megyek a zsáknak. Gyerekkoromban vették észre azt a tulajdonságom, hogy hamar hergelem fel magam, és amilyen idegben vagyok, azt megszorozzák millióval és akkorát ütök. Ebből áll az egész életem.

Box és eddzés. Egésznap. Rengeteg nő szokott a környezetembe lenni, mivel kell a sminkes. De ahogy jönnek, úgyis repülnek. Folytonos taperolások és egyéb intim megszólalások. Állítólag most Cristofer valami nagyon udvarias hölgyet vett fel... Chh, mindegyikről ez volt írva meg több és több körbenyalt palacsinta szöveg, de mint ahogy a tükörbe nézzük magunkat, mindig szebbek akarunk lenni. Írni lehet bármit, de magadon így nemigen tudsz változtatni.

Ha ez jobb lesz, megcsókolom neki a földet. Ha meg nem, akkor ő fogja, csak a magasból érkezve.