A Deák téren egy padon ültem.
Veled ültem volna, ha ott lettél volna de neked éppen más dolgod akadt etájt, pedig nem vagy egy elfoglalt ember.
Nem szeretek egyedül ücsörögni, rád gondoltam.
Az járt az eszembe ahogyan a forró teát magadra öntöd, a mellkasod véreres lesz és már úgy könnyezel, hogy patakok csorognak a lábaid alatt.
Szép vagy így is, az enyém vagy, úgyhogy másmilyen nem is lehetnél.
Nem birtokolhatlak, de a nyakadon lévő lakat kulcsa az én gyomorfalam legszebb ékszere.
Megláttam egy csinos nőt, a lába a nyakában volt, a kezén járt és könyörgött hogy öljem meg.
Kihánytam a kulcsot, kiderült hogy te voltál.
