Már nem hat ránk a város zaja, itt csend honol.
Megszólalhatnánk de nincs mondanivalónk, se egymásnak se a lassan ringatózó tó vizének.
Tükrében látom a sziluettünket, kezem meg-megremeg, a hajadat szanaszét fújja a szél.
Majdnem olyan bonyolult ez most kettőnknek mint a kezdetekkor.
Finoman oldalra döntöd a fejed az irányomba, én belebambulok szemeid kékségébe, és akkor ott biztos vagyok benne, hogy előbb vagy utóbb de meg fogsz csókolni.
Elfog egy érzés téged, hajolsz felém, szádat az enyémre tapasztod.
Testemből kimegy az élet s meghalok.
Sose szeress bele egy vízi hullába.
