2 rész Mi történt velem?

134 6 2
                                    

Nem szeretek rinyálni nagyon, mert senkit nm szokott ez érdekelni. De ha már, itt tartunk. A faszom ki van már. Senkinek sem lehet elmondani, hogy mi az, amit magamban kell, tartsak geci régóta és még csak le is szarják. Na, igen. Én és a szép beszéd rég nem vagyunk jó barát, de nem is érdekel. Tulajdon képpen ezért kerültem leány neveldébe. Még a nagyszüleim küldtek oda mikor tizenöt lettem. Három évig bírták a búrám, és utána 'illetlen viselkedés és trágár beszéd' miatt kibasztak onnan. Ez után éppen, hogy csak sikerült haza találnom. De az örömöm sem tartott sokáig. Egy pszichopata állat pont magának szemelt ki és elráncigált valamik kurva régi házba. Ahol szimplán, megkínzott majd kinyírt. Igen az én szerencsém – már ha volt egyáltalán – sem tartott sokáig nem hogy az idióta ikremé. A hülyéje ahelyett, hogy inkább magával és a jövőjével foglakozott volna, utánam jött. Pontosan ugyan úgy járt, mint én. Így most közös erővel próbáljuk lebuktatni. Annyira bírom, hogy lószart se csinál a paraszt, és még jól is érzi magát. Néha legszívesebben megfojtanám. De sajna a fizikális létformám a kibaszott mélyhűtőjében van. Így több-kevesebb sikerrel szoktam ezt nap, mint nap megtenni. De ha már itt tartunk, elmesélem szánalommal teli tizennyolc évemet, amelyet még az ellenségemnek sem kívánnék. Pedig hány ilyen hülye picsa van akt ki akartam nyírni. Nos, akkor vágjunk is bele (de ne úgy, mint a pszichopata az ereimbe)...



Na igen eléggé trágár egy könyv ez de mindegy...(nem mintha a címen nem lenne látható xd) Remélem tetszeni fog! Jó olvasást!!!😁😉

Kib*szott világ... /HATÁROZATLANI IDEIG SZÜNETEL/حيث تعيش القصص. اكتشف الآن