Én csak boldog akartam lenni. Én csak úgy akartam este elalaudni, hogy nem emészt fel a fájdalom, minden lélegzetvétel kínszenvedés volt az utóbbi évben, hisz én küzdöttem egy perc pihenő nélkül, mégis 0 eredménnyel. Fájt a tudat hogy soha sem leszek "elég" és hogy a közegben amiben élek, soha sem leszek boldog. Régebben a multamra fogtam a problémáim, ugyanakkor az elmúlt időszakban rá kellett döbbentem, hogy velem van a gond. Azzal aki vagyok, és azzal akivé válni akarok. Mert a lány akivé válni akartam, tökéletes volt. Ösztöndíjjal felvették New York gazdasági egyetemére, tökéletes alakkal, és humorral rendelkezett, valamint úgy vágott az esze mint a penge, és minden előtte álló akadályon átverekede magát. De ez a lány nem én voltam. Én nem rendelkezem tökéletes alakkal, hosszú szőka hajjal, nem vagyok az osztályom élvonalában, sokkal inkább az alsó negyed tetejét karcolom tanulmányaim terén minden erőfeszítésem ellenére, és a kapcsolatom sem mondtahó tökéletesnek, hisz nem jó minden reggel arra kelni, hogy a barátod az élet minden területén jobb mint te, és csak idő kérdése hogy mikor talál nálad jobbat. Ez nem élet. Ezekkel a gondolatokkal sírtam végig az utóbbi napokat, hisz tudtam hogy akármit tehetek, semmilyen változást nem várható, hisz nem vagyok elég.
