•4•

359 25 5
                                    

-Akkor te tényleg pár utcával laksz feljebb mint mi?-

-Igen.-

-Na akkor majd látjuk egymást a suliidőben is.-

-Melyik suliba jártok?-

-Most váltottunk sulit most a (...) Suliba fogunk járni a 12 b-Be.-

-Ne mondd osztálytársak leszünk.-

-Nah, legalább egy jó pont.-

-Jah.- Majd odaértünk az edzőterem ajtajához. Leraktuk az öltözőkbe a cuccainkat és le is mentünk a Boxoló részére a teremnek.

-Na igazából az a lényeg hogy így legyen a kezed hogy ne találjanak arcon.- Csak mondta és mondta az instrukciókat megallás nélkül de igazából a felét nem is értettem ezért is estem el az első egy percben.

-Domi, jól vagy?-

-Ahha. Semmiség.-

-Dee biztos?-

-Nyugi Javon semmi bajom.-

-Akkor jó. Inkább mit akarsz csinálni?-

-Meg tanítasz kézen álni?-

-Persze.- Majd ezt is elkezdte magyarázni. Ez már egy kicsivel könnyebb volt mint a box. Majd jött az első próba.

-Rendben akkor vegyél lendületet és majd tartsd magad.-

-Oké.- Mondtam majd meg is próbáltam de nem igazán sikerült ezért Javon megfogta a derekamat ami azért volt nagyon megrázó mert csak egy sport top volt rajtam. A szivem elkezdett gyorsulni az érintésétől, ahhogy könnyedén a derekamra helyezi kezeit.

-Bocsi, nem volt szándékos csak nem akartam hogy el ess.-

-S-semmi baj.- Mondtam kicsit beremegtetve a hangom.

-Biztos hogy nem haragszol?- Már miért haragudnék rád? Rád nem lehet haragudni.

-Nem, dehogy is.- Mondtam mire ő csak kifújta a levegőt majd megmutatta ujra hogy hogyan is kell.

-Oké, szerintem menni fog.- Mondtam. Majd lendületet vettem és sikerült is. Nagyon örültem neki aminek köszönhetően el is estem.

-Domi jól vagy? Meg üttötted magad?- Kérdezte aggódóan.

-Igen jól vagyok.-

-Nem hiszek neked, akkor álj lábra.- Mondta a fiú. Majd meg is próbaltam, de a bokám szerintem meghúzódott.

-Mondtam én hogy nem vagy jól. Elég lesz ez mára.- Mondta majd felkapott az ölébe.

-M-mit csinálsz?-

-Felviszlek az öltöző elé hogy ne terheljük a lábad.-

-El bírsz?-

-Persze, nagyon könnyű vagy.- Mondta majd felvitt a lépcsőn és letett az öltöző előtt. Bebicegtem átöltözni majd mikor végeztem, Javon már várt.

-Gyere fel a hátamra.-

-Dehogy.-

-Most miért? Légyszii. Miattam sérültél meg, had hozzam helyre.-

-Rendben de csak most az egyszer.- Majd odamentem hozzá és egy határozott mozdulattal felkapott a hátára. Átkaroltam a nyakát, de nyilván annyira hogy ne fulladjon meg, és a vállára dőtöttem a fejem. Biztos befujta magát. Olyan jó illata van, majd halkan bele szipoantottam pulcsijába amit észre is vett.

- Jó az illata?-

-Hogy mi?-

-Miért szippantottál bele a pulcsimba?-

Your Eyes ...Where stories live. Discover now