Magyar színekben

108 9 0
                                    

Zsolti kiesése után a Nemzetek viadalára próbáltuk fel a mezeinket, amiket a stáb hozott nekünk. Elkészültem a lefekvéshez és bebújtam Zozo mellé az ágyba. Zozo magához húzva megcsókolt, majd átölelt így aludtunk el. Mindkettőnket hamar elnyomott az álom. Biztosan a stressztől kifáradtunk. Másnap reggel Zozo keltett és azt mondta, hogy mindenki rám vár. Gyorsan elkészültem a Nemzetek viadalásos szettembe. A kisbuszaink is megérkeztek, amibe egyből beszálltunk. Gabi szomorúan nézte a tájat, nagyon megviselte Zsolti kiesése. Megöleltem Gabit hátha ettől jobb kedve lesz. A kisbuszunk leparkolt a Kihívóké mellett. Ott álltak és vártak minket a Kihívók. Dorci valamit magyarázott a társainak, de amikor megérkeztünk elhallgatott. Elsőnek Dávid lépett ki a kisbuszból utána Gabi Zozoval beszélgetve utánuk én, majd a többiek.
- Gratulálunk Dávid! - pacsiztak le vele a Kihívók. Dave hirtelen a fejéhez kapott, mi pedig rá néztünk.
- Úristen ez most komoly?? Zsolti megsérült vagy... - kérdezte Dave. Zalán nem volt velük, mert kiderült, hogy beteg lett.
- Én győztem le! - mosolyog ott Dávid elégedetten. A Kihívóknál mindenki ledöbbent és csodálkozva néztek ránk. Gabi bekönnyezett, úgyhogy Zozoval egyből kapcsolatunk és Gabi után siettünk. Miután lenyugtattuk Gabit visszamentünk a társaságunkhoz. Gabi és Dorci kicsit félrevonulva beszélgettek, de egy kis idő után Zozo berakta a kezét középre. Palik meg a másik műsorvezető kérdezett tőlünk néhány dolgot, majd egy korong segítségével eldöntöttük, hogy ki kezdi a Nemzetek viadala kiválasztási körét. Mexikóé volt a fekete oldal a miénk pedig a fehér. Mellénk pártolt a szerencse, mivel mi kezdtünk.
Kiválasztási kör:
Ádi🇭🇺 - David🇲🇽
Én🇭🇺 - Jazmín🇲🇽
Adu🇭🇺 - Christian🇲🇽
Viki🇭🇺 - Casandra🇲🇽
Zozo🇭🇺 - Heber🇲🇽
Dorci🇭🇺 - Melisa🇲🇽
Dávid🇭🇺 - Heliud🇲🇽
Dorka🇭🇺 - Mati🇲🇽

Az első futamot Mexikó nyerte, a második kör után jöttem én. A többiek a medence mellett álltak és szurkoltak nekem én pedig felbaktattam az óriás csúszdához. A félelmetes csúszdánál voltam. Vártam a sípszót és, amint meghallottam lecsúsztam. A pályát Jasmín hozta, de az ügyességi én viszont én jobb voltam, ezért erősíthettem a csapatunkat egy ponttal. Lepacsiztam Jasmínnel és mentem oda a többiekhez. Mondtam nekik, hogy mire figyeljenek és egy két taktikát is megosztottam a csapattal.
- Na kiabáljunk egyet! - mondta valaki közülünk.
- 1, 2, 3 - számoltunk vissza.
- Magyarország! - tettük össze a kezünket és kiabáltuk. A következő körben Adu ment, aki megnyerte a futamát. A Mexikóiak elhúztak 6:2-re. Nagyon szépen küzdenek plussz remek játékosok. 9:2-nél észbe kaptunk és elkezdtünk felzárkózni a Mexikóiakhoz. Szandinak és Dávidnak sikerült hoznia 1-1 pontot ez után pedig Dave futama jött. A lelátótóról feltápászkodtam és közelebb mentem a pályához, ott szurkoltam neki. Mindenki kiabált tanácsokat Davenek, de nem sikerült behúznia. Ez azt jelentette, hogy a Mexikóiak nyertek 10:5-re. Gratuláltunk a Mexikóiaknak, akik nagyon szépen küzdöttek. Elbúcsúztunk a Kihívóktól és Palikéktól is. A mi kisbuszunk érkezett meg legelőször, ami fáradtan szálltunk be. Délután medencéztünk, utána pedig kezdett besötétedni, úgyhogy mindenki elment vacsizni és lefeküdt aludni. Furcsálltam, hogy Zozoval nem egy szobában voltunk. Zozo Dáviddal és Gerivel volt, még a cuccait is elvitte hozzájuk. Reggel én keltem legelsőnek, úgyhogy mentem kelteni a többieket. Mindneki kapott ágyba reggelit, Zozo és Geri  müzlit, a többieknek pedig azt a mit a stáb hozott nekünk. Kimondhatatlanul jobb az itteni kaja, mint a faházban. Mindenki nagyon hálás volt nekem, amiért ágyba kapták a reggelit. Sajnos Szandi rosszul érezte magát, ezért hívtunk hozzá egy orvost. Megállapították, hogy ő is lázas lett , ezért ma nem versenyezhet. Miután elkészültünk mehettünk versenyezni. Kisbusz, mint mindig ugyan abban az időben érkezett értünk. A kisbusz elvitt minket a pálya helyszínére, ahol Paliktól megtudtuk, hogy Zalán és Szandi mellett Bogi is lebetegedett. Palik kérdezett pár kérdést Geritől, majd kezdődött a verseny. A küzdelem a saras pályán volt az ügyességi pedig abból állt, hogy hat kosárba hat labdát kellett beledobni. Miután vége lett a taktikai egy percnek a párok a következően alakultak:
Zozo🔴 - Adu🔵
Geri🔴 - Ádi🔵
Dávid🔴 - Dave🔵
Gabi🔴 - Dorci🔵
Dorka🔴 - Viki🔵
Én🔴 - Alexa🔵
Az első futamot Dávid és Dave futották, a kört sajnos Dave nyerte. 1:0 a Kihívóknak. Ezután jött jött Dorka és Viki köre, amit Dorka nyert. Nagyon jól ment neki az ügyességi, mivel nagyon röplabdázik. Jött az én futamom, amit szerencsére megnyertem. 2:1 a Bajnokoknak. Az én köröm után jött Gabié, aki elbukta. Az állás 2:2 lett, a Kihívók kiegyenlítettek. Geri futott a következő pontért, végül a szerencse Ádi mellett pártolt. Az állás 3:2 lett, a Kihívók átvették a a vezetést. Geri sarasan sétált le a pályáról, majd Dávid adott neki vizet.
- Hogy tetszett a saras pálya? - kérdezte.
- Nagyon kivett - válaszolta tömören.
- Naaa ejnye. Ez lesz a kedvenc pályád! Egy ölelést? - kérdezte mosolyogva Dorka csupa sárosan széttárt karral, mi nevetve követtük a tekintetünkkel az elfutó Gerit. Gyorsan utánuk mentünk és láttuk, hogy Dorka megölelte Gerit.
- Köszi! - nevetett Geri. 9:9-nél jött a hirtelen halál. A csapatot azt szerette volna, hogyha én megyek, de én mondtam hogy küldjék Dorkát és Zozot, mivel Dorka jobban dobott mint én. Végül Dorkát és Zozot küldték és igazam lett, hogy jobb ötlet volt Dorkát jelölni, mert behúzták. 10:9-re nyertünk. Beszálltunk a kisbuszokba, de nem indultunk el, mert még vártunk Zozora, aki az egyik Kihívóval beszélgetett, Geri bevárta. Zozo végre megérkezett, majd lepacsizott Gerivel és beültek mellém. Rólam tudomást sem vettek, ami eléggé rosszul esett. Ők remekül elszórakoztak én meg csak bámultam ki az ablakon. Visszaérve a villába kitaláltuk, hogy nem mondjuk el Szandinak, hogy nyertünk. Kiszálltunk a kisbuszból és megálltunk a villa bejárata előtt. A csillagot is megnyertük, a szörfözést húzta ki Zozo és Dorka.
- Na akkor a terv az az, hogy Dávid te bekopogsz Szandihoz. Azt mondod, hogy ki kell jönnie, mert van pár hírünk számára. De mondod el egyiket sem, arról mi gondoskodunk. Oké? - vázolta fel a tervet Gabi amire mindannyian bólogattunk.
- Oké megyek! - közölte Dávid.
- Mi maradjunk csendben, ne mosolyogjunk így elfogja hinni, hogy elvesztettük a mai napot! - tanácsoltam a többieknek.
- Akkor megyek! - jelentette ki Dávid. Mikor megláttuk, hogy Szandi és Dávid lejönnek elkezdtük mesélni a történteket Szandinak.
- Mi történt? - kérdezte Szandi.
- Sajnos vesztettünk - tettet Gabi szomorúságot.
- Ne már! - mondta Szandi.
- És kb öt percünk van összepakolni, mert a Kihívók már az ajtóban vannak - intézte a szavait Zozo Szandinak.
- Ne! - búslakodott Szandi.
- Ja és sajnos nem csak a villáért ment ma a verseny! - mondtam szomorú hangsúllyal Szandinak.
- Geri melyik szobát akartad, mert valami változást akartál! - kérdezte Dorka Gerit.
- Basszus, Dorka lelőtted a poént! - nevette el magát Zozo, ahogy mi is. Dorka az arcába temette a tenyerét és saját maga elszólásán nevetett.
- Mi van? Akkor nem is vesztettünk? - kérdezte Szandi összezavarodva.
- Nem! - nevetett Gabi. Dorka félreértette, mert a változás, már megtörtént, mivel a három fiú egy szobába van. A három fiú kiment gyakorolni, Zozo tanácsolta Gerinek, hogy ne dobjon Zozosan ami azt takarta, hogy szétszórtan. A nap további része remekül telt. Voltunk szörfözni meg ételt is kaptunk. Zozoval egyre kevesebb időt töltöttünk, ami nem tett jót egyikünknek sem.
 

Exatlon Hungary 2020Nơi câu chuyện tồn tại. Hãy khám phá bây giờ