Fényderül minden titokra

229 12 2
                                    

Lexi Szemszöge
Beszélgetve beszálltunk a buszunkba. A sofőr morcosan nézett ránk amiért megvárattuk. A napot a Kihívókkal töltöttük legalább volt rá lehetőség, hogy jobban megismerjük egymást. Leültem Bogi mellé, nagyon jól elvoltunk. Bogival mindig is jól kijöttem, egy gimnáziumba jártunk. A többi Kihívók még nem ismertem annyira, de Bogi elmondása szerint egész rendesek. Ádámmal megtalálták a közös hangot. Én meséltem neki a csapatról, hogy milyen rendesek. A Zozos dolgot meg szerintem magától is tudta vagy sejtette mi történhetett. Ekkor megbökött, én pedig kérdő tekintettel néztem rá, hogy mi történt. Ekkor észre vettem, hogy Zozo minket néz, vagyis Bogi állítása szerint engem. Nem foglalkoztam vele, közömbös voltam vele úgy, ahogy ő tette nem szólt egyikünk se a másikhoz. Had ízlelhesse meg, hogy milyen az, ha ignorálják. Élveztem, hogy szórakozhatok pontahogy ő tette velem. Bogi felém fordulva felvonta a szemöldökét. Dávid már vagy ötödszörre szólíthatta meg Zozot mire észbe kapott. Bogival szórakozott mosollyal figyeltük a történéseket.
-Oda vagy érte és ne tagadd, úgy is tudom!-fordult felém Bogi
-Nem, nem!-mondtam. Mondjuk kit szerettem volna átverni hisz Bogi átlátott rajtam. Ekkor mindketten felröhögtünk.
-Kamuzol!-mondta Bogi tettet felháborodással
-Hát lehet.-feleltem
Meglepetésünkre megérkeztünk. A helyszín ahova megérkeztünk az egy tenger part volt játékteremmel és bowling pályával. Eltereltek minket azzal a szándékkal, hogy ebédeljünk meg. Az étkezdében leültem Bogi és Geri közé. Geri és Bogi nagyon jól kijöttek egymással. Jót beszélgettünk mi hárman. Miután megebédeltünk lementünk a tengerparthoz és ott napoztunk, megmártóztunk a tengerben ami nagyon kellemesen hatott ebben a hőségben. Bowlingozni kezdtünk. A csapatokat tetszés szerint választottuk ki. Így, hogy tétnélküli verseny volt mindenki remekül szórakozott egyben teljesített. A szurkolás is meg volt plussz zenénk is volt mivel a bowlingozó hely biztosította nekünk a zenét. Furcsa érzés volt hallani újra zene szót. Néhányan még ott maradtak bowlingozni, de én úgy döntöttem, hogy ki megyek. Dorci és Zozo is kint beszélgettek, főképp Dorci flörtölt Zozoval. Szememet forgatva sétáltam tovább.
Zozo Szemszöge
Dorcit hallgattam nem élveztem annyira a beszélgetést, mint mondjuk Dorci. Lexát pillantottam meg aki csak tovább sétált. Utáltam, hogy napok óta ilyen közömbösen viselkedik velem. Hiányzott már a társasága, amióta beszéltem Lexivel, elkezdett nagyon hiányozni a lénye úgy mindene. Nem akartam meg sérteni Dorcit, mert hát még a storyzgatott, így megvártam míg befejezi a beszédet.
-Bocs Dorci, de ezt el kell intéznem.-szabadkoztam, majd rá néztem olyan 'bocs' arckifejezéssel.
-De hát még nem fejeztem be!-hisztérikusan válaszolt
-Ez fontos!-majd gyors léptekkel Lexi után mentem. Nem járhatott messze. Hirtelen megpillantottam egy sziklán ücsörgött. Felmásztam majd oda léptem hozzá és az ötlettől vezérelve hirtelen megcsókoltam.
-Szeretlek Lexi, még akkor is szerettelek amikor utáltalak! Nem bírtalak kiverni a fejemből te lány...

Exatlon Hungary 2020Donde viven las historias. Descúbrelo ahora