Csak egy újabb kép

𝘛𝘩𝘳𝘦𝘦

Daniel nagyon jó időt ment tegnap, szerintem most már visszatért a régi énje. Legalábbis nagyon remélem. A múltkori kávé után Landoval közelebb kerültünk egymáshoz, aminek nagyon örültem. Ma a brit pilóta megy, szóval reggel már indultam ki a pályára fotózni. Az étkezőben találkoztam a csapat egy pár tagjával is. Hoztam egy kis müzlit és leültem Benitoval és Riccardoval egy asztalhoz.
- Szép jó reggelt! - köszöntem a srácoknak, amikor leültem.
- Jobbat! - köszöntek vissza álmosan.
- Azért ne legyen ennyi életkedvetek. Én fogok ma a pályára menni, nem ti.
- Én épp ezért vagyok...ilyen. - mutatott végig magán Daniel.
- Én meg csak simán álmos vagyok. Szerintetek az baj, ha belefejelek a nutellás kalácsba? - kérdezte a másik fotós.
- Várj...kicsit sok kérdésem lett, azaz 2. Először is, miért nem örulsz, hogy pihenhetsz egy kicsit? - fordultam az ausztrálhoz.
- Jobban szeretek vezetni, mint adatokat elemezni.
- Oké, ez így már logikus. Másodszor, van még rajtam kívül ember, aki a nem hányja el magát a nutellás kalácstól? - fordultam Benitohoz.
- Úgy látszik van.
- De ezt hogy lehet megenni? - érdeklődött a pilóta.
- Nagyon finom. - mondtuk mindketten.
- Inkább fúj! - undorodott.
- Ne fújoljál, hanem menjél, mert beszélni szeretnének veled. - mutattam Zak irányába, aki Danielre várt az ajtó mellett.
- Oh, basszus, még megse ettem a szendvicsem! - hisztizett.
- Akkor egyél, és ne cirkuszolj!
- Olyan kedves vagy ma. - nézett rám barna szemeivel.
- Köszönöm. - mosolyogtam rá. Mindenki megreggelizett, Riccardo előbb fejezte be, mert a csapatfőnök beszélni szeretett volna vele. Benitoval jókat beszélgettünk evés közben, de lassan minket is hívott a kötelesség. Lando jó eredményt ért el, szóval boldogan készítettem a képeket. Estére már nagyon fáradt voltam, szóval csak bedőltem az ágyba. A barcelonai teszteken egész jól ment a csapat, aztán jöttek a bahreini napok. Kicsit visszaesett a teljesítmény, de bíztunk benne, hogy ez csak ideiglenes és megoldjuk a problémát. Zak azt mondta nem bánta meg, hogy engem vett fel a fotós szerepére. Ennek nagyon örültem, mert persze én sem bántam meg, hogy jelentkeztem. Nem sok ideje vagyok itt, de máris egy csomó mindent tanultam és csodás embereket ismertem meg.

Az első futam helyszíne Bahrein. Az én szívemhez közel áll. Az első verseny az egyik legizgalmasabb. Kiderül milyenek lettek az idei autók, milyen teljesítményük van, és az új pilótáknak az első versenyük a Forma-1-ben.

A hotelszobámban nézegettem az instagrammot, válaszoltam a rajongóknak, megnéztem a többiek posztjait, amikor kopogtak az ajtón. Kinyitottam, és egy ausztrált találtam ott.
- Ooo, Riccardo! Szia! Micsoda meglepetés!
- Szia (Név)! Arra gondoltam lenne-e kedved valamikor elmenni valahova... - úgy látszott, mintha egyáltalán nem lenne ideges.
- Mármint veled?
- Igen.
- Randi?
- Akár.
- Reggel még bunkónak tartottál.
- Nem mondtam ilyet.
- Lehet, de azt se, hogy kedves vagyok, sőt, pont azt mondtad, hogy nem vagyok az.
- Nem ez a lényeg. Mit mondasz?
- Hááát... - őszintén még nem gondolkodtam el ilyesmin. Én és Daniel Riccardo. - Legyen.
- Akkor ma este egy vacsora...?
- Jól hangzik. Hova megyünk?
- Majd meglátod. - válaszolt, majd kacsintott egyet. - 7-kor itt leszek.