Aranyvérűek históriája

1. Fejezet :Keserédes valóság

Alice rémálma ugyanaz.
Az egyik pillanatban egy virágos rét közepén áll,miközben nyulak,és őzek futkároznak körülötte.
A nap fényesen ragyog,és ettől a lány mellett csordogáló folyó arany fényekben pompázik,míg az ég tiszta és felhőtlen...
Aztán hirtelen a virágos mező kiszáradt és élettelen,a szabadon futkározó állatokból már csak kivéreztetett tetemek hevernek a lány körül,és a folyó,ami egykor aranylott,mostanra már bíbor vörös vérré vált.
Alice-en kívül minden más halott,kivéve egy lelket ami azon a helyen tartózkodott.
Egy sötét állatszerű árnyék közeledik a lány felé vicsorgó hófehér fogakkal.

Aztán felébred,és abban a pillanatban jön rá,hogy jobban örült volna annak,ha álmában lelné meg a halál...

Ha valaki más lett volna Alice helyében,azt gondolná hogy milyen szerencsés,hiszen körülötte drága bútorok,amiket a nap megvilágít,ami az óriás francia ágy jobb oldalán lévő méretes erkély ajtóból egy résnyire szűrődik be,amit a bársony anyagú,bordó függönyök már nem tudtak eltakarni.A hatalmas szobát kellemes citromfű illata árasztotta el. 
Ám Alice számára ez a környezet inkább egyfajta máz volt,hiszen tudta mit takar a valóság.
A lány szobáját már rég belepte az erőszak,a fájdalom,az elkeseredés és végül a teljes reményvesztés.Ez volt az amiről a citromfű illata gondosan elterelte Alice figyelmét.
Bár volt,hogy ez a szoba jelentette neki a menedéket.Előfordult,hogy akár napokig ebben a szobában tengődött.Reggel felkelt,az inasa szobához hozta a reggeliét,a szobájából nyíló fürdőjében fogat mosott,lezuhanyozott.Felvette bársony köntösét,majd megérkezett az inasa a szokásos fekete kávéjával,ami végül mindennap felesleges volt,hiszen egy óra múlva ,már az ágyban feküdt.Aztán valamikor a nap végére felriadt,megvacsorázott,megmosta a fogát,készített magának egy forró kádat,végül elaludt.
De ezt is csak addig tehette meg,amíg Damon Floridában volt,hogy elrendezze a maradék adósságát,egy bizonyos férfival,akit még Alice előtt is csak "Névtelenként" említettek.
Viszont így,hogy mostanra a jegyese lett Damon-nek,nem maradhat egyedül,és azt tehet vele amit akar.

Végül saját magát legyőzve sikerült kikelnie az ágyból,majd hófehér,meztelen,porcelán testére vette szokásos bársony köntösét.
A tükörhöz sétált,amiben láthatta vékony alakjának egészét.
Bár voltak olyan porcikái,amit már a köntöse nem ért el,helyette lila-zöld foltok ékeskedtek rajtuk.
Például a jobb kulcscsontján,
a csuklóján,
a nyakán,
a bal felső combján.

Ez csak egy-kettő volt a sok közül.
Mire az egyik folt elhalványult volna,Damon gondoskodott arról,hogy kerüljön a helyére egy újabb,nagyobb,fájdalmasabb...
Alice utálta a testét.Egyenesen gyűlölte.Ha volt valami amit egy kicsit is kedvelt magán,az smaragd zöld szeme,és fenekéig érő,hullámos,aranyszőke haja volt.
Bár aznap reggelre szemei alatt enyhe karikák jelentek meg,haja pedig kócos volt.
Kimerítő egy éjszakája volt előző este jegyesével,így meg sem lepődött,a tükörben látottakon.
A nap beszűrődő fénye kicsalogatta a lányt az erkély ajtóhoz,hogy széthúzza a méretes bársony függönyöket,hogy beengedhesse a napfény egész vakító gyönyörét.
Végül kinyitotta az ajtót,és kiment az erkélyre.
Miközben ott állt, a lágy szél ami aznap végigjárta egész New Yorkot, végigsimította Alice testét.
Annak a nagy birtoknak az udvara,viszonylag XIX. századi reneszánsz stílusú volt.
Tele volt csupasz testeket ábrázoló szobrokkal,virág ágyásokkal,nagy kőből készült balkon ládákkal,amikben angol muskátlik díszelegtek,végül pedig középen egy óriási,kerek szökőkút,aminek a közepén Cupido volt,kezében egy íjjal,amivel épp készül eltalálni következő áldozatát.
Ahogy Alice a szobrot nézegette,azon tűnődött,vajon ha szerelmes lenne Damonbe,vajon megbocsátotta volna neki azt a sok fájdalmat,és megaláztatást,amit neki okozott.
Valószínűleg igen,és nem is lett volna nehéz beleszeretni,hiszen szép,és férfias volt.
Sok lány irigyelhette volna,hogy Alice mellett ott lehetett egy ilyen férfi,de ha tudnák róla a valóságot,azt hogy milyen  agresszív és önző egy ember,sok nő már a közelébe se férkőzött volna.
Alice az erkély korlátján támaszkodva az égbe emelte kezét,melyen gyémánt gyűrűje tündökölt a napsütésben,miközben azt kérdezte magától,ha annyira gyűlöli a gyűrűt,és azt aki az ujjára húzta,miért nem képes levenni,egy pillanatra sem?
Végül erőt vett magán,majd maga elé téve kezét,lassan húzta le gyűrűsujjáról.
Már majdnem sikerült teljesen levenni,ám ekkor két tenyeret vélt érezni,vékony derekánál,ami lassan,ám erőteljesen ölelte át,mintha csak egy öv volna.