Aranyvérűek históriája

3.Fejezet: Mikor a harang megszólal

-Hát itt vagy!-jelent meg Damon a rózsabokrok mögül.-Lisa mondta,hogy itt keresselek.
-Igen,csak a rózsákat néztem.-vágta rá,hangja kissé remegni kezdett.
-Mondjuk...-szólalt meg Damon ismét.-Lisa olyan furcsa volt.
-Hogy érted?
-Hát csak...Általában közvetlen szokott velem lenni.
-Biztosan fáradt volt.-felelte Alice.-Szerintem nem kell aggódnod.
Alice igyekezett tekintetével a rózsákat tanulmányozni.
-Furcsán viselkedsz.-jelentette ki Damon,mire Alice-ben a vér egy pillanatra megfagyott.
-Mármint a tegnapi incidenshez képest,most sokkal kedvesebb vagy velem,ezt pedig furcsállom.
-Ami megtörtént,megtörtént.-felelte Alice.-Amúgy kiválasztottam,melyiket szeretném az esküvőre.
-Na és melyik mellett döntöttél?-érintette meg Damon a lány hátát.
-Ezt szeretném!-mutatott a rózsára Alice,majd a férfira nézett.-Tetszik?
-Tényleg ez a legszebb.-felelte.-Ritka egy példány.A csokrodat és ebből szeretnéd?-ölelte magához Alice-t.
-Lehet,de akkor a koszorús lányoké is legyen ebből.-alkudozott.
-Amit csak szeretnél.-mondta Damon,végül kikísérte a lányt a rózsakertből.

Az aznap estét Damon-nel töltötte.Miközben a férfi karjai szorosan ölelték Alice-t,sóhajai pedig nyakát érték,főhősnőnk azon rágódott,mégis miként kéne döntenie,mikor az oltárnál áll.
Ha mélyen belegondolt,valamilyen szinten szerette Damon-t viszont el is ítélte,azért amit vele tett.De mindig engedékeny volt a férfival,amitől néha végtelenül gyengének,és sebezhetőnek érezte magát.
Viszont tudta,hogy ha ez tovább fog maradni,akkor abba tönkremegy.Így szíve legmélyén arra próbálta magát rábeszélni,hogy nemet mondjon az oltárnál.De mégis hihet-e annak az idegen ficsúrnak?Hiszen még életében nem látta.Lehet hogy egy olyan ember,aki ismeri Alice-t,és az a célja,hogy a halálba küldje.Márpedig ha nemet mond az oltárnál,az egyenlő az öngyilkossággal.
Ezek a gondolatok,és kérdések támadták le a lányt

Péntek reggel. Alice-t a gondolattól is kirázta a hideg,hogy előbb-utóbb döntést kell meghoznia.
A lány épp Mrs.Grace-el egyeztetett az esküvő előkészületeiről.Már csak egy fél órája volt,mielőtt még teljesen fel nem készítik a lányt az oltárra.
-Izgulsz?-kérdezte az idős nő.
-Nem is tudom...-kezdett bele.-Eddig úgy voltam vele,hogy csak essek túl rajta,de tegnap óta egyre feszültebb vagyok.
-Megértem.
-Nem,ezt nem értheti Mrs.Grace.-szöktek ki Alice ajkai közül a szavak.-Egy olyan férfihez kell hozzámenjek,akit nem is szeretek,és mire már beletörődnék ebbe,ajánlatot kapok,hogy...-ekkor jött rá,hogy kezd túl sok információt kiadni.A szájához kapott.
-Milyen ajánlatot?-kérdezte Mrs.Grace kíváncsian.
A lány csendben hallgatott.De szíve szerint,mivel nyomasztotta a tegnap történtek,így mindenképp elakarta mondani annak,akiben a legjobban bízik.
-A tegnapi nap folyamán...-kezdett bele.-A rózsakertben voltam,mikor megjelent a kerítésnél egy fiatal idegen.Nem tudom ki lehet,viszont ismerte anyát.
-Miből gondolod?Mit mondott neked?
-Azt,hogy információja van édesanyámról amit átad akkor,ha elszökök az esküvőmről.
Mrs.Grace csendben állt Alice előtt.Csak hallgatta,ahogy a lány beszámol.
-...és aztán hallottam Damon hangját.-folytatta.-De mire már szóltam az idegen fiúnak,kámforrá vált.
-A kérdés csak az,-szólalt meg végül Mrs.Grace.-Ezek után gondolkodtál azon,hogy nemet mondj?
-Grace nagyi...
-A lényeg,hogy bárhogy döntesz is,a te életedről van szó.-jelentette ki.-Viszont számíts arra,hogy ha nemet mondasz,onnantól kezdve a halál folyton a sarkadban lesz.
-Tudom.
-Akkor miért mondanál ezek után még nemet?-kérdezte Mrs.Grace,hangja mondata végén már elhalványulva.
-Mert ez végre ürügyet ad arra,hogy nemet mondjak.-Alice ezúttal nagymamája égszínkék szemébe nézett.-Hisz milyen élet az,amiben talán sosem leszek boldog?
Grace nagyi válaszul szorosan átölelte Alice-t.
-Akárhogyan is döntesz,én imádkozok azért,hogy az légy.

Alice már esküvői ruhájában ült a tükör előtt,ahol míg a sminkesek az arcát,addig fodrászok a haját igazgatták.Végül félig felkontyolt hajába beletűzték a smaragdkövekkel díszített ezüst tiarát.Hátán,a kiengedve hagyott tincsei pihentek meg,amik már loknikként sorakoztak egymás mellett.Ruhájának sellőformája volt,uszája pedig húsz méter hosszú volt.
-Készen vagyunk.-szólalt meg az egyik nő.

A ceremónia nem sokkal később elkezdődött. Alice már a folyosón sétált,aminek a közepén már édesapja állt.Egy pocakos,ősz hajú,idős férfi volt.Kék szemei voltak,melynek egyikén mindig volt egy arany monoklis szemüveg.
Ahogy közeledett felé,Alice-t egyre jobban kirázta a hideg.Félt,hiszen ha nemet mond,az olyan mintha azt mondaná,hogy kössék bitófára.
Csak azon járt az esze,hogy amint kimondja az esetleges nemet az oltárnál,akkor milyen gyorsan kell futnia ebben az esküvői ruhában,hogy ne kapják el.
Ezalatt már édesapjához ért,aki átkarolta jobb karját,majd lassan vonulni kezdtek.Ekkor még a folyosón voltak,ahova nem lehetett belátni teljesen,viszont a felbérelt zongorista és hegedűs hangszerei megszólaltak.
-Tudom jól hogy nem voltam sokat veled,hisz egész életemet a Golden Blood-nak éltem.-szólalt meg David,Alice édesapja.-Viszont akármennyire nem gondolnád,büszke vagyok rád,és arra hogy tovább viszed a business-t.Szóval remélem,hogy nem tervezel nemet mondani az oltárnál.
Alice míg apjával társalgott,egyre jobban úgy gondolta,hogy a döntése egyre életbevágóbb.
-Mégis miért mondanék nemet,ha úgyis az életemet kockáztatnám vele.
-Miért kockáztatnád?-kérdezte édesapja sejtelmesen.
-Mert ismerlek.-felelte,ez után néma csönd lepte el a visszhangzó folyosót.
Ahogy a kijárathoz értek,Alice szeme elé tárult az esküvő egésze.Az udvar mostanra tele lett egymás után sorakozó székekkel,és a benne ülő emberekkel,akik közül volt olyan,akit a lány nem még életében nem látott.Számára viszont az egyetlen ember aki számított ,az Mrs.Grace nagyi volt.
Ahogy az oltár felé haladtak a hosszú,fehér szőnyegen át,melyen végigcsúszott Alice uszálya,a lány azon töprengett,hogy ha nemet mondd,még csak ideje sem lesz elbúcsúznia szeretett nagymamájától.
Az oltárnál állva,oda se figyelve az előtte álló Damon-re,vagy a mellette szobrozó pap szövegére,végig Mrs.Grace nagyi szemébe nézett.
Az igazság az,hogy Alice korántsem akarta itt hagyni nagymamáját,egy ilyen sötét,gonosz helyen.Azzal is tisztában volt,hogy Grace nagyinak ő volt az egyetlen,akije még ebben a családban fontos volt.De azt is tudta,hogy egyszer muszáj lesz a saját maga útján mennie tovább,és ebben nem állíthatja meg semmi és senki.
Nagymamája csak mosolygott rá.Tekintete,mintha elfogadta volna,hogy ha Alice elmenni szándékozik,akkor abban nem tudja megállítani,és nem is akarja.
-Damon Campbell,akarja Alice Monroe-t hites feleségéül?-kérdezte hivatalos hangnemben a pap.
-Igen!-felelte a férfi egyszerűen,és ekkorra Alice-nek is nyilvánvalóvá vált döntése.
-Alice Monroe.-szólította meg a pap.-Akarja-e Damon Campbell-t hites férjéül?
A kérdés hallatára ekkor Grace nagyira nézett.Nagymamájának égszínkék szeme mostanra könnyekbe lábadt.Mintha már rég elbúcsúzott volna unokájától.Végül a lány az előtte élló Damon-re nézett,majd megszólalt.
-Soha!-felelte,mire mindenki meghökkent arccal meredt rá.De már nem volt idő gondolkodni,Alice-nek cselekednie kellett.
Uszálya,mint akár egy kígyó,úgy csúszott a lány után menekültében.
-Alice!ALICE!-kiáltottak utána,mire hallani kezdett a háta mögül hangos,gyors lépteket,de már nem volt ideje vissza nézni,hisz egyetlen célja az volt,hogy minél gyorsabban érhessen a rózsakertbe.Ahogy a kerítés közelébe ért,egy idegen alakot látott meg,akinek haja magenta lila színben ékeskedett.Ez volt amit Alice legelsőnek megnézett rajta,végül az alak is észrevette a lányt.
-Alice,ide!Gyorsan!-kiáltott neki.
A lány odafutott hozzá,majd megfogta kezét,így a fiú felsegítette,hogy átjusson a kerítés túloldalára.
Végül pont időben kijutottak a birtokról,majd sietve bepattantak egy sötétkék Volkswagen-be.
-A rohadt életbe!Itt vannak!-kiáltott fel a lila hajú srác,mire Alice a hátsó ülésből visszanézett.Drágábbnál drágább autók suhantak mögöttük,és ekkor jött rá Alice,hogy élete ezen szakaszától kezdve menekülnie kell a maga fajtájától.