HANGTALAN

minden

Még egy év eltelt. Olyan, mintha jobban fájna. Lehetséges ez? Biztos. Vagy nem tudom. A részem voltál. Olyan mintha kitépnék a szíved egy részét, fáj majd hitegeted az embereket azzal, hogy nem olyan katasztrofális a helyzet. Közben meg beleőrülsz annyira. De most nem ezért jöttem. Most el akarok menekülni. Basszus mindenki olyan boldog ma! Ők túllépted Rajtad! Ez hogy lehet? Ilyet nem lehet! Tilos! Hiszen te voltál mindenkinek a mindene! Te vidítottál fel mindenkit. Ma meg már nem vesznek ki szabadságot Érted. Ha szóba kerülsz, akkor is csak egy emlék miatt. De én nem akarom, hogy emlék legyél! Azt akarom, hogy még mindig itt legyél! Fogd a kezem, ha félek a nyilvános szerepléstől, csessz le, ha sokat iszok, és hagyj elmosogatni másnaposan! Ezt akarom! Téged. Nem azt, hogy valami elcsépelt vidámparkos sztoriról juss mások eszébe! Nem akarom, hogy a neved hallatán bekönnyezzek! Azt akarom, hogy itt legyél! Nem is méltó ez a hely hozzád. Ne haragudj azért, mert nem tudok értelmes dolgokat mondani, tudd be annak, hogy irdatlan részeg vagyok. És a madarak is csicseregnek! Novemberben. Ahelyett, hogy a kibaszott Afrikában süttetnék a seggüket, itt maradtak és rajtam röhögnek! Mint egy utolsó lúzeren. Mint a gimibe a menő lányok, úgy nevetnek ők rajtam minden botlásomnál. Erről is te jutsz eszembe. Hiányzol. Nagyon-nagyon hiányzol.