Szentségtelen Szövetség: A bukott angyalok

― Ahol a pokol összeér a mennyel ―

"Ab ipso ferro"

Az Anglia legrégebbi városának is nevezett York London képest lényegesen kevésbé zsúfolt utcáinak járdáit koptatja Azra mélyen elmerülve gondolataiban.
Mindig is a sötétség teremtménye volt, az alvilág tüzes mélységeiben született és nőtt fel, legalábbis ő ezt állítja.
Démon létére mégsem kegyetlen szépségével csábítva éli ki démoni mivoltát, se nem kerget ártatlan lelkeket, akiket megronthat...illetve most már nem is. Eszét és az emberekről az évek alatt szerzett ismeretét felhasználva űzi piszok kis csíntevéseit. Azokat az unaloműző szokásokat, amik nála immáron már szinte mindennapos kiegészítői az eddig állandósult bolyongásának.

Nem tehet róla, hogy megunta az alvilág egyhangúságát. Kalandra vágyott, és valami újdonságra, ami szórakoztatja.

Éppen az újdonságok keresése vezette be a Spring Espresso kávézóba is - és mert a törzshelye felújítás miatt zárva volt, - ami bár gyalog relatíve nagyobb távolságra volt jelenlegi otthonától, a kellemes késő nyári levegő és a Lendal Bridge-ről az Ouse folyóra nyíló kilátás kárpótolta. Remélhetőleg a kávé, ami miatt betért ide szintén így fog tenni. Szép, esztétikusnak ítélhető hely ez a kávézó. Azra mégsem merészkedett beljebb, hogy a sötétszürke ülőrész egy pontján helyet foglaljon. A bejárattól jobb bal oldalra eső magas székek egyikét választotta. Azt amelyik a legközelebb volt a falhoz a három közül. Valahogy jobban preferálta azt a helyet a többinél. Talán mélyen közrejátszott az is választásban, hogy milyen a lámpák stílusa. Mint egy molylepke úgy oda van az esztétikus, de főként a régebbi típusú lámpákért. Legfőképp azokért, amiket a régi parkokba is lát az ember; a gótikus stílusúak, amik narancssárga fényárban úsztatják a teret.

A frissen főzött kávé illata megcsapta a démon orrát, ahogy az ott dolgozók vidám csevegésének hangja is, amely szöges ellentétben állt a megszokottal; a poklot betöltő sikolyokkal és suttogásokkal.

* * *

A folyó csillogó víztükrében visszatükröződni látszott egy ragyogó alak. Dante hosszadalmas nézte a vízben tükörképét, bár abból túl sok minden nem igazán volt kivehető. A korlátnak támaszkodva gyönyörködött a folyóban és nézte, ahogy a reggeli vihar által a fáról leszaggatott leveleket felkapja a szél, s a folyóba esve miképp sodorja a víz. Egy idilli pillanatot élt át, de bármennyire is át akarta adni magát ennek, valami nem engedte. Szokatlant érzés kerítette hatalmába, ami egyszerre borzongatta meg és tette kíváncsivá. A két érzés heves csatában állt egymással, míg végül a kíváncsiság győzedelmeskedett. A korláttól elrugaszkodva elindult a lépcső felé, ami a Landel Bridge-re vezetett. Fent egy pillanatra megtorpant. Pontosan merre is induljon? Közelinek érzi a rendhagyó energia forrását.

"Honnan származhat?" - tette fel a kérdést magának. Érdekelte, hogy honnan jön, amit érez, de valami azt sugallta nem embertől eredő erőről van itt szó.

Balra indult el, és az első lehetőségnél be is fordult jobbra. Forró nyomon járt. Az utca bal oldali járdáján gyors léptekkel haladt előre, közben a terepet igyekezte felmérni. A legjobban úgy jegyezte meg, hogy melyik utcában mit talál, hogy magában az összes hely nevét felolvasta. Most is így tett, mert ezt az utcát nem ismerte.

"Costa Coffee, Sushi&Bowl, Mannetti's, Zaap, The Judge's Lodging, Warhammer, Middle Feast, Style House Interiors, St News, Spring Espresso..."

Már emelte volna lábát Dante, hogy megtegye a következő lépést, de nem tette. Visszahelyezte cipője talpát a járdára a másik mellé és szembefordult az ajtóval.