Szólíts a nevemen! - George Russell ff//BEFEJEZETT//

6.

Mintha semmi sem történt volna az elmúlt hetekben, úgy szállt ki az életemből is George. Két hete egy szót sem váltottunk. Persze, megértem, hisz futamoktól futamokra jár, de nem igaz hogy nincs egy szabad perce. Nap, mint nap posztol, de az üzeneteimet bezzeg nem képes megnézni.. Mit rontottam el? Pedig azt hittem számítok neki bármit is, hogy barátok lehetünk, de ezek szerint nem. Talán jobb is..

-Leila! - léptem be a szobájába. - Boldog szülinapot!
-Köszi. - mosolygott. Nem is tudtam hogy tud rám mosolyogni..
-Delután kettőre ott vagyok érted. - intettem neki. Anyuéktól is elköszöntem, s szerda lévén a fodrászszalonba indultam. Fáradt voltam. Iszonyat fáradt. Alig bírtam elaludni a vihar miatt. Értem én, hogy november van, de ennyi vihar, esőzés meg tavaly sem volt. Utálom Londont!

Szerencsémre nem volt olyan forgalmas ez a pár óra, így egy adag kávét szürcsölve indultam el Leila sulijához. Visszakaptam a kocsimat is, úgyhogy végre ezzel száguldhatok London utcáin.
-Szia, merre megyünk? - pattant be a húgom mellém.
-Pláza? Gondoltam szülinapod révén legyen egy csajos napunk, okés?
-Okés. - bólintott boldogan. Egy pillanatra ránéztem. El sem hiszem, hogy már ennyi idős. Milyen gyorsan repül az idő. Tegnap még csak egy aprócska baba volt, most meg már igazi felnőtt.

Vettünk pár cuccot, majd beültünk a KFC-be egy-egy vödör hússal, meg kólával. A ruhákat, meg az embereket ecseteltük ki, közben tömtük magunkba a kalóriákat.
-Leila, tudod az utóbbi időben eléggé eltávolodtunk egymástól. Nem is tudok semmit a húgomról, pedig már tizenhét vagy. Azt sem tudom mit szeretsz mostanság, milyen a suli, vagy hogy van e már pasi a dologban!? - mosolyodtam el az utolsóra. A lány csak megforgatta a szemét, amit egy igennek veszek.
-Tudom. De te reggel eljársz melózni, én meg a gimiben szívok. Hétvégente se vagy itthon, úgyhogy így tényleg nehéz beszélgetnünk..
-De, azért vagyunk itt hogy bepótoljuk az egészet, úgyhogy csiripelj kis madár! - szürcsöltem a kólámból. A távolban megláttam George-ot, mellette egy másik férgival. Hirtelen kezdtem el köhögni, így mindenki figyelme rám irányult. Szegény Leila azt se tudta mit csináljon.
-Jól vagy? - kérdezte, mikor már jobban lettem. Nagyokat bólintva kértem meg, hogy meséljen nekem magáról. - Hát..a suli szar, bár ezt te is tudod.. - motyogta unottan. Felnevettem. Ó hogy én is mennyit szívtam.. - És a többi dolog nem változott nyár óta. Tudod netflix függő vagyok, meg ilyenek. A fiúkról pedig ne is beszéljünk. - forgatta meg szemét. Mosolyogva figyeltem, ahogy telefonjáért nyúl, s valakinek nagyon ír. Azt hozzá tenném, hogy közben néha-néha mosolyog.
-Aham..szóval ne beszéljünk a fiúkról, mi? - nevettem fel. - Ki az, akivel irkálsz?
-Csak Mike az. - legyintett.
-Csak Mike, mi? Na mesélj csak. - kértem vigyorogva. Bele is kezdett a rövidke monológba. Megtudtam, ez a Mike gyerek az évfolyamtársa és már egy ideje udvarol neki, de persze Leila adja a megkaphatatlant. Képet is mutatott, és meg kell hogy mondjam olyan fuck boy-nak néz ki, de Leila álításai szerint kedves, vicces srác. - De ne legyél vele kegyetlen, nehogy azért ne jöjjön veled.
-Tudom mit csinálok. - mosolygott, mint aki tényleg tudja mit csinál. Neki legalább jobban megy a pasizás.. - Héj, nézd! Az nem George? - mutatott a mozgólépcsők fele. És tényleg ő volt az. Akkor jól láttam az előbb. - Idehívom. George! George, hahó! - kezdett el vadul integetni, meg kapálózni, én alig bírtam csitítani őt.
-Ne! Leila, ne hívd ide! - fogtam a fejem, de már mindegy volt, mert a fiú mosolyogva indult az asztalunk fele. - Utállak! - morogtam.
-De jóba vagytok, nem? - kérdezte, de választ már nem kapott.
-Sziasztok. - köszönt a pilóta, s helyet foglalt az egyik széken. Hát persze, ülj le, csinálj úgy, mintha semmi sem történt volna és csak mosolyogj, azzal az ellenállhatatlan mosolyoddal, amit szíves örömest itt helyben lemosnék. Nem válaszolt az üzeneteimre és még van képe idejönni.. - Hogy vagytok? Mi újság?
-Nincs semmi érdekes. Épp kajálunk, kérsz? - vette át helyettem a szót a húgom, s felé nyújtotta a csirkeszárnnyal megtömött KFC-s vödröt.
-Nem, köszi. Már ebédeltem. - mosolygott a srác. Én csöndben falatoztam, míg ők ketten jól elbeszélgettek. Csak Leila kérdesére eszméltem fel.
-Mi? - értetlenkedtem.
-Mondom, George is eljöhet hozzánk?
-Mikor?
-Holnap után kis kedden.. - válaszolt ingerülten. Szuper, visszatért a flegma Leila. Kössz Russel! - Hát a bulimra. Vagyis inkább a szülinapi vacsimra?! - megdöbbenten néztem a húgomra. Elakarja hívni a bulijára, amit amúgy nem tudom honnan tud.
-Te hallgatóztál? - kérdeztem, ignorálva az igazi kérdést.
-Csak meghallotam. - rántott vállat. - De akkor eljöhet? - kérdezte ismét, teljes extázisban. George már nyitotta volna a száját, hogy gondolom valami frappáns programot kitaláljon, ami miatt nem tud eljönni. De ez nem az én bulim..hanem a húgomé.
-Te döntesz, mármint nekem mindegy. Ha George elakar jönni, akkor eljön. - rántottam vállat nem törődöm stílusban, pedig nagyon is akartam hogy jöjjön. Hogy elmondja miért nem tudott válaszolni, azokra a nyamvadt üzenetekre. Hogy miért ignorált, és hogy miért néz ki ilyen jól. Várj, mi? Dehogy! Miket beszélek..