Viharfelhők a fejünk felett (BNHA OC)

4. fejezet: A jég ellen

Sziasztok! Bocsássatok meg, amiért megzavarlak titeket az olvasásban és feltartalak titeket már a fejezet elején. Biztos azt kérdezhetetitek, miért a legvégén mondom el azt, amit szeretnék, de most túl türelmetlen vagyok a végéig várni és biztos elfelejtem a mostani mondanivalómat.

Szóval, az a kevés ember, aki nyomon követi a történet alakulását, itt is szeretném megköszönni a támogatást. Bombázzatok kommentekkel, mert azok feltüzelik az ihletemet és garantáltan gyorsabban meg tudom írni meg hozni a folytatást. Szóval írjátok bármit, csak hadd ne unatkozzak és beszélgethessetek veletek!

A történet folyása szempontjából Hagakure helyét Sei veszi át, így a 20 létszámú osztály megmarad!

Ha véletlenül őt is beleírom, kérlek, szóljatok!

Mostantól (meg egy ideje is próbáltam betartani) szerdánként publikálok egy fejezetet, de lassan azok az előre megírt fejezeteket, amiken már biztos nem fogok változtatni (rémes szokásom, ha elakadok írásban, kitörlöm az egész részt és újrakezdem) és fog csúszni emiatt a történet, de ezek a fejezetek egyre ritkább portéka a polcomon. Szóval úgy augusztuskor akadozhatok, talán előtte is, szóval akkorra türelmet és megértést!

Próbálok minél több szót írni ehhez a történetemhez és nem csúszni! Jó olvasást! (Elnézést a szörnyű harcjelenet leírásáért)

        - Ehm, bocsáss meg, de... Te vagy Nagami-san?

  Sei a hang iránya felé fordította fejét. Egy nála magasabb fiú vakarta zavartan arcát, míg másik kezével tarkóját dörzsölte, a szemkontaktust erősen kerülte. Szőke üstöke gondosan fésülve homlokára hullott. A háta mögött egy vastag farok kandikált ki a hősruha alól, végén a hajával megegyező színű bojttal.

  Mint egy kiscica... vagy kölyök oroszlán - futott át Sei arcán. Csendes, ám épp elég hangerővel kérdezett:

      - Mikor születtél?

       - Eh? - nyögte a fiú, de rögvest válaszolt: - Május 28...

   Sei pontosan nem tudta a születési dátumát. Valamikor télen született, ennyi információval rendelkezett. Nem is értette, akkori ötéves énje hogy nem tudta a születésnapját. Nem várta, hogy a főhadiszálláson bárki szülinapi partit rendezzen titokban a számára, távol álljon tőle, rühelli a társasági eseményeket. Ám a hiányérzet, ami a múltja lyukas filmlemeze miatt háborgott lelkében, évek múltán se csillapodott. Legalább önmagával legyen tisztában.

       - Akkor idősebb vagyok nálad, de nem szükséges ez a tisztelet. Kérlek, hívj csak Nagami-nak.

  Ez csak tanult formaság volt a lány részéről, de a fiú feszélye lazult és mosolyogva lenézett rá. Szénfekete szemei az éjfekete, csillagtalan égboltot juttatta eszébe, mikor egyszer kijutott hullócsillagot nézni és az egyiktől kívánni, ám sikertelenül.

         - Engem szólíthatsz Ojirou-nak. Úgy látszik, egy csapatot fogunk alkotni.

🌸🌸🌸

   A két tinédzser már bevonult az épületbe és a emeleten helyezték el a bombát. Sei megkocogtotta a fémlemezből készült oldalát.

        - Üreges. Persze, hogy nem igazi - motyogta, egy cseppnyi elkeseredésével a hangjában. Megnézte volna, hogy robban szét ezer darabra ez a nyavalyás épület és szóródik szét mindenhova.

  Ojirou odakapta a fejét.

        - Igen?

        - Semmi. - Sei teljes testével felé fordult, majd a fiú mellkasa felé bökött. - Te őrzöd a bombát, én pedig felderítem a helyzetüket. Folyamatosan kapcsolatban maradunk - bökött a fülében elhelyezett apró kommunikációs eszközre, majd tovább folytatta: - Ha forró a talaj, visszavonulok, te pedig megpróbálod a bomba helyzetét megváltoztatni. De az egyikük képessége erős gyanút kelt, hogy fel tudja térképezni a mozgásunkat. Itt most hátrány az, hogy mindkét csapat tagjai kommunikálhatnak egymással. Ám az egyik "hőstanonc" Endeavor fia... Inkább a támadásra kell koncentrálnunk krízishelyzetben. Neked megfelel?