3.rész

1 0 0
                                    

Lilyvel nem beszéltem. Teljesen lezárult már vele minden eddigi. Csak annyi a dolgom, hogy az én szerelmem ne tudja meg, hogy még együtt maradtam vele azután az este után is.

És, hogy mióta hívom Aurorát szerelmemnek? Pontosan ma óta. Ugyanis előszedem az úri énemet, és elviszem vacsorázni.
Magam sem tudom, mi fogott meg benne, sosem buktam különösebben ezekre a tipikus lányokra, akik visszahúzódóak, könyvet olvasnak, és minden bajuk van, de Ő nem az a tipikus. Ő olyan, akire tényleg kedvem lenne vigyázni, és óvni mindentől, szeretni.

Felültem motoromra, és elhajtottam. Még egy rózsát is vittem neki, amit tegnap vettem egy kis boltban. Aurora már a kapujuk előtt állt, és amikor meglátott, boldogan elmosolyodott. Vagyishát én úgy láttam.

-Szia-jött közelebb, amikor leszálltam.
-Szia-öleltem meg egy kezemmel-Nagyon szép vagy-mondtam, majd a virágot is oda adtam neki.

Együtt motoroztunk az étterembe, ahol egyre jobban megismertem Őt.
Kiderült, hogy szereti a nyelveket, a motorozással sincs baja, nem szereti a közösségi oldalakat, de a romantikával és a horrorral jól kijön.
-Na, akkor legközelebb moziba viszlek-nevettem.
-Legyen, de én választok filmet-alkudozott.
-Hát, ha a hercegnő így kívánja-töröltem meg a számat, mivel végeztem is az evéssel. Ő szintén így tett.

Vacsora után hazavittem, aztán bátorságomat összeszedve megcsókoltam újra. De ezzel az alkalommal már Ő is magához húzott, egyik kezével a hátamat húzta maga felé, másikkal pedig az arcomhoz ért. A keze puha volt, az érintése lágy. Egyszerűen jó volt vele lenni, érdekes volt, és más mint az eddigi többi lány.
Talán sosem kellett volna elengednem, és akkor nem történik meg az, ami pár napon belül várt rám..

•••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
Sziasztok! Nagyon rövid rész lett, de a következőt igyekszem nagyon izgalmasra írni! Illetve lányként próbálom kifejezni egy fiú érzéseit, ilyent sem próbáltam még:D
•••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••

Has llegado al final de las partes publicadas.

⏰ Última actualización: Aug 03, 2022 ⏰

¡Añade esta historia a tu biblioteca para recibir notificaciones sobre nuevas partes!

Angyal a démonnal háltDonde viven las historias. Descúbrelo ahora