DARKSIDE ─ SÖTÉT OLDAL ( BEFEJEZETT )

ELSŐ FELVONÁS

━━━━━━━━━━━━━━━━
❝ AZ ÁLLÁSINTERJÚ ❞
━━━━━━━━━━━━━━━━

Kezdetben a jól fizető állásajánlat ígérete vezetett engem arra a búja szórakozóhelyre. Nem voltak elvárásaim, tudtam, milyen lehet egy ilyen hely. Bár én nem sokszor tapasztaltam meg az emberek által annyira kedvelt üvöltő zenét, és a testek meleg ölelését, amik tánc közben egymásnak simulva váltak az éjszaka titkaivá.
Engem mindez inkább taszított, viszont a munka az mégiscsak fontos volt, főleg azután, hogy leszereltem a seregnél. Természetesen nem önszántamból hoztam meg ezt a döntést... de az már megint csak egy másik történet.
Kezemet a fekete műbőrbe burkolt kormányon tartottam, s szemeimmel a kihalt utcákat figyeltem, amelyek csendesen terültek el előttem. A lámpák halvány fénye világította csak meg a sötétségbe borult utakat. Néhol láttam, hogy néhány ember éppen kikászálódik egy bárból, vagy a sikátor felé botorkálva vesznek el a feketeségben, ahol már senki sem láthatja őket.
A város déli környéke nem éppen a biztonságáról volt híres, és nem is pont az éjszaka kellős közepén volt ajánlatos elkóborolni ott. Sokak tartották a kijárási tilalomra megszabott törvényt, amely azt taglalta hosszú-hosszú sorokon keresztül, hogy nyolc óra után nem ajánlatos kimerészkedni az utakra. Az emberek többsége tényleg tartotta magát ehhez. Ők okosak voltak, ellenben a magamfajtákkal. Ám nehéz egy ittast vagy drogost magamhoz hasonlítani, és nem is áll szándékomban, hiszen én mindig olyan józan voltam, mint egy pap Újévkor.
Sokszor szón kaptam magamat, hogy ott voltam, ahol nem kellett volna lennem. Szinte a védjegyemmé vált ez a szokás. Saját élettel játszani egy dolog, más életével pedig már megint egy másik. Amíg egyedül voltam, túl sok bajom úgy sem történhetett.
A halk zene nyugodtsággal töltötte meg a 67-es Mustangomat. Igazából sosem volt annyi pénzem, hogy egy ilyen autót megengedhessek magamnak, de az örökségnek én sem mondtam ellent, miután apám elhunyt, és rám hagyta pár dolgát. Ha máshoz nem is, de az autókhoz legalább értett az öreg.
Szemeimmel hamarosan kiszúrtam az utca végén világító színes táblát. Túl sok lehetőségem nem maradt, és mindenképpen muszáj volt beérnem azzal, amit találtam.
Még ha az a valami egy melegbár főnökének testőrszerepe is volt.
Már, ha megkapom az állást. - tettem hozzá magamban, ahogy a dzsekimbe dugva a kezeimet az ajtóhoz siettem.
Egy nagydarab férfi állt ott és kétkedve méregetett. Miután elmondtam ki vagyok, és miért jöttem "sok szerencsét" kívánva utamra engedett.
Bevallom: kissé feszélyezve éreztem magamat, hiszen katonaként és mondhatni régi hagyományokhoz szokott fiatalként új volt számomra az a fajta közeg, ami bent fogadott, de egy barátságos, magas, szőke hajú fiatalember útbaigazított, és egy pezsgősüveget nyomott a kezembe. Ő "jó szórakozást" kívánt. Éppen magyarázkodni kezdtem volna, hogy én nem azért jöttem, de addigra már nem figyelt rám, ugyanis egy vendéget kellett kiszolgálnia.
Vonakodva elindultam a megadott helyiség felé. Magam sem tudtam, hogy mire is számítsak majd ha odaérek, viszont kétkedni kezdtem abban, hogy biztosan végig gondoltam-e én ezt az egészet.
Amikor az ajtóhoz értem, nagy meglepettségemre egy elég hiányos öltözetű fiú lépett ki rajta. Alig lehetett több húsznál. Fekete műbőr nadrágot viselt, a csupasz mellkasára pedig csillogó pillangókat festettek, s egy az arcán is repülést imitálva villogott.
A hirtelen látványtól megrökönyödve megálltam előtte. Először az arcomat nézte, majd mogyoróbarna tekintete a kezemben lévő pezsgősüvegre siklott. Halvány, ravasz mosollyal az arcán vezette vissza szemeit az arcomra. Beletúrt sötét, kócos fürtjeibe és közelebb lépve rám kacsintott. Tartottam magamat annyira, hogy meg se mozduljak, hiszen nem tudtam a fiú szándékait megjósolni.
━ Érezd jól magad, szépfiú! – lépett el végül mellettem, és csak mikor utána fordultam láttam, hogy a válla felett még mindig engem kémlel, de már közel sem az arcomat vette a figyelme középpontjába. – Menj be nyugodtan! – legyintett lazán és eltűnt a lépcsőfordulóban. Vonakodva, de tettem egy lépést az ajtó felé és azért mégis bekopogtam rajta, hiszen így volt illendő, majd egy "szabad" után beléptem rajta.
Bárcsak ne tettem volna!
Belépve az első látvány, ami fogadott, egy férfi tarkója volt alig pár méterrel előttem, a szoba kellős közepén, egy fekete fotelben.
Mindez még nem lett volna gyanús, amikor a karja meg nem mozdult a karfán és előre nyúlva hangos, kéjes nyögés szakadt fel a torkából, és hátra vetve a fejét fojtotta nyögését sóhajtásba.
Nem volt erkölcsös ott álldogálni, és emiatt is roppant kellemetlenül éreztem magamat.
Most menjek inkább ki, vagy szólaljak meg? Mégis ki kerül még ilyen helyzetbe egyáltalán?
Végül szükségtelen volt beszélnem, ugyanis a következő nyögés közben annyira hátra hajtotta a fejét a fotelben, hogy a jégkék szempár találkozott az én tekintetemmel. Megtartottam minden higgadtságomat, és kifejezéstelen arccal néztem vissza rá. Testtartásom egyenes volt és mozdulatlan.
Nem zavartatta magát, csak elnyílt ajkakkal fejezte be az aktust, miközben folyamatosan engem bámult. Még akkor is, amikor elélvezett...
Dühössé vált tekintetemet elfordítottam róla, ugyanis az egész helyzet túl abszurd volt és kényelmetlen.
Legalábbis nekem határozottan...
Egy fiatal férfi kelt fel a földről, aki eddig a fotel takarásában volt. Megdagadt ajkakkal, és könnyes szemmel az erőlködéstől. Látni is rossz volt az elégedett mosolyt az arcán. A sminkje elkenődött, a haja össze-vissza állt, és a száját törölgette. Nem időztettem rajta túl sokáig a szemeimet.
━ Köszönöm Lewis, most elmehetsz! – szólalt meg könnyedén a férfi, elküldve a fiatalabbikat, aki vigyorogva került ki, miközben végig nézett rajtam, majd távozott a nyitott ajtón keresztül, becsukva maga után azt.
A férfi összekötötte magán a köntösét, mintha csak az otthonában lenne, és úgy tett, mintha nem történt volna semmi különös az ég adta világon.
Továbbra is mozdulatlanul állva meredtem magam elé. Az első szó, ami eszembe jutott róla, az a szánalmas volt.
Viszont mégis ki voltam én, hogy ítélkezzem?
Azonnal megbántam, hogy eljöttem, ahogy beléptem abba az irodának aligha nevezhető kéjbarlangba.
━ Ha jól sejtem maga az új testőr jelöltem. – intézte felém a szavait megtörve a közénk ülő csendet. A szoba dohos szaga keveredett a... kanos vaddisznóra emlékeztető szaggal.
Az asztalához lépve töltött magának egy whiskeys pohárba italt, majd intett, hogy fáradjak beljebb. Vonakodva, de azért eleget tettem tiszteletlen mozdulatának.
A fotelt - mely az íróasztal előtt állt - messziről kerülni akartam, úgyhogy inkább állva maradtam. Letettem a pezsgőt az asztalra, s továbbra is kihúzva magamat az egyik kezemmel megfogtam magam mögött a másik csuklómat. Ismét végigpillantott rajtam, felmérve minden egyes testrészemet, ami igazán csak frusztrált.
━ Igen, az vagyok. – feleltem hosszas várakozás után.
━ Nem valami bőbeszédű. – egy levakarhatatlan vigyor ült az arcára. Kedvem lett volna jól képen törölni, már csak a kisugárzása miatt is. És nem azért, mert elítéltem volna amiatt, hogy kihez vonzódik, hanem azért, ahogyan viselkedett. – Sebaj! – itta ki a pohara tartalmát, majd hosszú ujjaival beletúrt sötét hajába, miközben helyet foglalt az asztala mögötti széken. Keresztbe vetette a lábát, és kezeit a széke karfáján pihentette. – Tudja, nem szoktam hozzá, hogy katonák vegyenek körül. – sejtelmes pajkosság csillant a szemeiben, ami közelről sem volt csábító. – Miért jelentkezett pont egy ilyen helyre testőrnek?
━ Azt hiszem uram, hogy az magánügy. – feleltem kifejezéstelen tekintettel.
━ Maguk olyan merevek mindig! – ráncolta szemöldökeit. – Pusztán kíváncsiságból kérdezem, mint munkáltatója, nem mint szeretője. – beleharapott az alsó ajkába. – Bár ne álljon távol tőlem, hogy igencsak kívánatos...
Mielőtt folytatni tudta volna, inkább feleltem:
━ Egy sérülésem következtében ott kellett hagynom a sereget, uram. - Nem tudtam, hogy hány éves lehetett, igazából nem sokkal idősebb, mint én, de nem akartam engedni a tisztelet megadásából, még ha ez a férfi láthatóan nem is érdemelte meg. És még akkor sem, ha ő nem túlságosan zavartatta magát. - A sereg után biztonságőri állást kaptam, de a szórakozóhely megszűnt, ahol dolgoztam. Egy ismerősöm mesélte, hogy maga pont testőrt keres, így gondoltam próba szerencse. - néztem a férfi szemeibe, tartva a szemkontaktust.
━ Egy barátja mi? – kuncogott halkan, mintha olyan vicces dolgot mondtam volna. – Nos kedvesem, jelentkezők híján fel van véve, nem is kérdés! Viszont figyelmeztetnem kell, hogy olykor eléggé...
━ Szeszélyes tud lenni? – kérdeztem a szavába vágva. Megrándult a szája, mintha nem tudná eldönteni, hogy nevessen, vagy idegesen rám ordítson, de végül csak egy halvány mosollyal nyugtázta a szemtelen kérdésemet, ami magától értetődően kikívánkozott belőlem.
━ Mondhatjuk így is. – ismerte be. – Sokra tartom a hűséget, és keményen bűntetem annak becsmérlését. – nézett újra mélyen a szemeimbe, mintha csak a lelkembe akart volna hatolni pusztán a tekintetével, ami lehet sikerült is neki. – Sokat lesz majd mellettem, úgyhogy gondolom nem ártana összeszoknunk, vagy ilyesmi. – legyintett lazán.
Olyan fesztelen volt, annyira különösen nyugodt... Szöges ellentéte volt mindannak, amilyennek az ilyen pasasokat képzeltem. Persze, a fenyegetést megkaptam, de erre számítottam is.
Gondoltam, hogy nem mindig csak tiszta bevételű körökben mozgott, de ez már nem tartozott rám. Amíg megvédtem a seggét, nem lehetett oka panaszra velem szemben.
Egy időre beállt közöttünk ismét a csend, s mire feleszméltem már pár lépéssel magam előtt találtam őt.
━ Csak, hogy tudja: ha többet akarna, többet is kaphat. Csak kérnie kell! – kacsintott rám pimaszul, majd könnyedén utamra is engedett.
Mibe keveredtél ismét te idióta? – kérdeztem magamtól a kocsim felé menet.