A csendes komfort növekvő árnyékában andalogva.

Öregúr

Egy réges-régi, talán hamis bölcseleteket tartalmazó hangoskönyv az az öregúr, akit senki meg nem hallgat. Aki minden egyes nap zárás előtti öt-tíz percben érkezik meg a kisboltba, hátha meglátogatja holnap valaki, ezért bevásárol. Akinek csekély nyugdíja ellenére is futja a kóbor macskáknak tápot kihelyezeni minden este alkalmával. Rossz dereka nem segíti tetteit, mégis csupa jóindulat lénye.   Az idő nyomja keskeny vállait, amely feleségét évekkel ezelőtt elragadta. Halkan, őérte is ajtón kopogtat, de továbbra is el-elfelejti a mivoltját. Mikor pillanatnyi feloldozást nyer alóla, hangosan köszön neki hazaérkezése alkalmával - csend visszhangzik a kongó ürességben.  Olykor ételt szed neki. Az ágy túlsó fele, a hold sötét oldala. Oly' rideg, kénytelen szánalommal mustrálni a fekhely túloldalát; az öregúr törékeny teste nyomja egyedül azt. A csalódottság-érzete a ház ürességében teljesedik ki. Elmegy az étvágya. A gőzölgő étel a szemetesben, vagy a macskáknak kitéve végzi, kiszórva. Mire nem képes negyven év együttlét! Az élet szervesen tépte el mellőle. A rák, a kór áttétes volt a szívére a hölgy szelleméről. Kettőjük szíve pedig egyet ért. Az elgyengülés a szívéből fakad; a szellem rákja sugárzik szíve elvesztett feléből.  Fekete fellegekbe férkőző fotonok; azaz fény. Kérdően keringenek, kelletlenül feje felett; mindazon ismerős angyalok, – végre meglátogatnak!