Katsuki a Démon Császár

3: Követelések

3: Követelések

Fáradtan ébredt, minden testrésze sajgott. Amikor megpróbált felülni, észlelte, hogy a derekát egy férfi kéz öleli. A háta mögött a démonok császára pihent, és a mozdulatra ébredt fel. Mordult egyet, majd felé emelkedett. A lány piruló arccal nézett rá, mert az előző éjjel a férfi mindent elvett tőle, amit a szerelmének tartogatott volna, ha éppen lett volna neki. Ez a démon most újra lecsapott rá.

- Kérlek, ez fáj! - zihálta a lány, de a férfit nem hatotta meg.
- Már nem vagy szűz, nem kell finomkodnom veled! Az enyém mindened! - felelte mohón, és égő szemekkel megbabonázta. Órákon át fogva tartotta, egészen kimerülésig hajtotta a lányt.
- Még nem vagyok elégedett! - kiabált vele, amikor a lány karjai a fáradtságtól csuklottak össze. Nem tudta mit tehetne, ez az egész teljesen új volt neki. Végül csak hagyta magát, így újra és újra magáévá tette a pokol ura.

Később, amikor magához tért a férfi a kanapén ült.
- Éhes vagyok! - vetette neki oda, majd egy halom ruha felé bökött. A lány zavartan emelte fel a fekete ruhát, amihez egy cicafül, cicafarok és egy kötény tartozott.
- Most a macskám leszel, és így szolgálod fel nekem az ételt! - parancsolta, és közben megnyalta a száját.
- Miért? - kérdezte értetlenül.
- Egész éjjel ragyogtál... Az a minimum, hogy meghálálom. Ezzel a jelmezzel fogsz nekem örömet okozni. - válaszolta.
- Ragyogtam? Úgy érted? - a szégyentől elpirult.
- A testemet uralhatod, de a szívemet soha! - kiáltotta.
- Ha a szívedet akartam volna, már rég kitéptem volna a testedből. - flegmázott vele az ördög.
- Ezt a szerelemre szokták mondani. Sosem foglak szeretni! - duzzogott. Az ördög sóhajtott egyet, majd intett a kezével.
- Untat ez a zagyválás! Öltözz! - A lány zavartan felöltözött, de a füleket és a farkat nem akarta felvenni. A férfi erőszakosan ráadta, és megfenyegette, hogy másokkal fogja megetetni ha nem fogad szót. Végül egy koszos és rendetlen, vértől csepegő konyhába vezette. A lány tiltakozott.
- Itt nem fogok főzni! Napokig kellene takarítani, hogy ehető ételt főzhessek benne! - panaszolta. A férfi üvöltéssel akarta jobb modorra bírni, de hiába. Nem rettent meg tőle. Végül pár ronda démonszolgával takarítatta a helyet, és bírta rá őket, hogy segítsenek neki főzni, ha kéri.

Órákkal később az asztalánál ülve dobbantott türelmetlenül. A lány hozta a főtt és sült húsokat, a köreteket és szépen feltálalta neki. A démon mindent megevett, aztán felültette maga elé az asztalra. Üvöltéssel kizavart mindenkit a teremből. Felállt, és ledöntötte a lányt a korábban sült hússal teli tálcára.
- És most elfogyasztom a desszertet, ezután a felemelő étel után... - csapott le rá, mint egy éhes vadállat. Újabb órákon át nem tagított, játékszerként bánt vele, és élvezte minden percét. Végül az ágyába cipelte a kimerült lányt, és hagyta hogy kialudja magát.

Napokkal később a konyhában főzött, amikor egy küklopsz sétált be hozzá. Mikor meglátta a macskaruhás lányt, habzó szájjal próbálta leteperni. A lány ellenkezett, küzdött kiabált és tajtékzott. Végül a harcnak a démon megjelenése vetett véget, mert a küklopsz amikor meglátta megpróbált eliszkolni. Gyávaságáért az életével fizetett. A lány miután összeszedte magát a férfi elé állt.
- Miért nem jöttél korábban? - kiabált vele.
- Mivan? - értetlenkedett a pokol ura.
- Azt mondtad a tiéd vagyok, és senki sem érhet hozzám! Mégis hagytad, hogy ez a féreg megérintsen! - kiáltott rá, amire a férfi ideges lett. Mérgesen a pultra tolta, leszaggatta a ruháit, és kezével végig tapogatta mindenütt.
- Hol ért hozzád? Itt? Vagy itt? - hörögte, majd dühöngve tette vele ugyanazt, amit órákkal korábban tett.

Így teltek a napok, a lány már nem is tudta mióta lehet a pokolban. A démoncsászár ha felébredt magáévá tette, aztán ételt akart, és később újra magáévá tette. Az alkalmak változatosak voltak, mert a férfi fantáziája hatalmas volt. Vagy a nagy forró vízzel teli kádban, vagy a jakuzziban, vagy a hálójában, vagy a konyhában, vagy az étkezdében fektette ki a lányt, sosem volt teljesen elégedett. Bár a lány sokat erősödött, és egyre többet bírt, mégis a lelkében alakult változások lepték meg leginkább.

Ahogy egyre többet mozgott a pokol császára körül, látta hogy mennyire gyűlölik és félik a démont. A lány nem volt buta, hamar rájött, hogy a férfit igazán senki sem támogatja. Talpnyalók és árulók veszik körül, akik alig várják hogy hibázzon. Hacsak egy pillanatnyi gyengeséget is láttak volna rajta, talán megpróbálták volna megölni őt. A lány visszagondolt arra, amit egyszer mondott neki: Hogy ő sosem fog szeretni, mert az a gyengeség jele. Ekkor könnyek szöktek a szemébe. Napokig nem tudott elszakadni a gondolattól, hogy ennek a férfinak senkije sincsen. Észre sem vette, mennyivel simulékonyabb lett a démon felé. Már nem látta a rémisztő szarvait, a fekete palástját, a vörös szemeitől pedig megdobbant a szíve. Esténként azon kapta magát, hogy a vacsora feltálalása után várja, hogy a férfi hozzá érjen. Aztán egyszer csak megértette: beleszeretett a pokol urába, aki őt játékszernek és szórakozásnak tekint. Komoran és konokul próbált ellenállni újból, a szívét nem akarta neki adni... De eljött egy újabb este, és a démoncsászár a karjaiban vitte az ágyba, ahol magához mérten gyengéden vette le a ruháit, halmozta el csókokkal és simogatásokkal. Teltek a napok, a hetek... Idővel rájött, hogy nem tud tovább ellenállni, elég volt, nem mond ellent többet a császárnak, mert szereti és mindent akar... Mindent.

A testéből olyan fény áradt, amelyet a férfi azelőtt sohasem látott. A lány teste nem feszült meg többet, hanem együtt mozgott vele. Amikor felé hajolt átölelte a nyakát, megsimogatta a mellkasát és visszacsókolt. Az élmény így egészen átalakult, egy teljesen más szintre lépett, és a lány egyre jobban ragyogott, ahogy emelte az ütemet. Végül már nem csak kihasználta és játszadozott vele, hanem ő is kapott lánytól, méghozzá annyit amennyi neki is elég lett. Napokon át kísérletezett, újra és újra megtette vele, és a lány egyre jobban ragyogott. Aztán megértette, amit eddig sohasem tapasztalt. A lány beleszeretett, és ő ezt mérhetetlen nagy ostobaságnak vélte. Másnap nem nyúlt hozzá, és utána többet nem is akart.
- Miért? - kérdezte tőle, amikor hozzáért a kezéhez és a férfi elvette.
- Mert nem érezhetsz ilyet. Te csak egy ember vagy. - felelte.
- Nem tehetek róla, egyszer csak megesett velem. - felelte, miközben letérdelt elé.
- Hát nem eldöntötted, hogy gyűlölni fogsz? Hogy a szívedet sosem kaphatom meg? - vádolta meg a férfi. A lány szemeiben a szomorúság sötétje fénylett.
- A szívem nem a döntésekre hallgat. Csak egy ember vagyok. - felelte.
- A démonok nem szeretnek! Már mondtam neked. Mi csak a testi vágyaknak élünk. - állt fel, hogy otthagyja. A lány szomorúan nézett utána.
- Ilyen üres életet. Bárcsak képes lennék, csak egy kicsit is megérinteni a szívedet, ha lenne... - sóhajtotta, mire a férfi visszalépett, elkapta a karját és maga elé húzta.
- Holnaptól nem tartozol hozzám. Visszaviszlek a sajátaid közé. - szögezte le.
- Most hogy tudod, hogyan érzek irántad, eldobsz mint egy tönkretett játékot? - fakadt ki a lány.
- Pontosan. Nincs már rád szükségem! - felelte, és elhagyta a szobát. Útközben még visszapillantott a könnyeit törölgető lányra. Sosem hitte, hogy valaha megeshet vele ilyen.

Másnap reggel a lány egy tisztáson találta magát, egy kék kimonóban a várostól nem messze. Pánikolva körül tekintett, de nem volt senki, akit látott. Kábultan és szomorúan állt fel. Már nem tudta hova tartozik: a pokolba vagy a földre?! Egyik helyen nincs maradása többet...