Katsuki a Démon Császár

2: A pokolban

2: A pokolban

Kinyitotta a szemét. Egy idegen szobában találta magát. Felült a puha és hatalmas ágyban. Ahogy körbenézett a félhomályban, szembetalálkozott a tekintete egy vörös szempárral, amely őt figyelte, az ágytól nem messze. A férfi rávigyorodott, majd csettintett. Az éjjeli sötétség feloszlott, majd az ablaknál elhúzódtak a függönyök. Fény tódult be, ami megzavarta a látását, de csak egy pár pillanatig. Amikor a férfi felé fordult, meglátta, hogy egy nagy vörös bőrkanapén ül.

- Hol vagyok? - kérdezte zavartan.
- A földi pokolban. - jött a válasz.
- Ki vagy te? - nézett az elképesztően dögös és jóképű férfira. Ő előre hajolt és komoly arccal válaszolt.
- A pokol ura... - a lány megrettent, de aztán megrázta a fejét. Nem hitte el a szavait. Felemelte a takarót, hogy kimásszon az ágyból, ám ekkor...
- Hol vannak a ruháim? - kérdezte idegesen.
- Elkoboztam.
- Miért? - kérdezte zavartan.
- Hogy lássam, miféle nőt hoztam el.
- Tessék? Te perverz módon végig bámultál? - aztán más gondolatok is leperegtek a szemi előtt.
- Ugye...
- Még mit nem... Sosem nyúlnék hozzád, hacsak nem magadtól kéred. - nézett rá lekezelően.
- Hát én nem olyan lány vagyok! Add vissza a ruháimat! - kiabált.
- Már nincsenek meg. Válassz azok közül. - mutatott egy kupac anyagra. A lány magára csavarta a takarót, majd megnézte a választékot. Ribancosabbnál ribancosabb jelmezek és ruhák voltak ott, itt ott alig takarva bármit. Dühösen felmutatta az egyiket majd a férfi felé dobta.
- Ezeket nem veszem fel!
- Netán szeretnél így maradni? Nekem megfelel. - mosolygott kajánul a férfi. A lány végül addig ügyeskedett, míg egy elfogadható ruhát sikerült összehozni a kelmékből. Miután felöltözött az öltöző fülke mögött, a férfihoz lépett.
- Vigyél haza! - követelte.
- Még mit nem! Mától az enyém vagy! Azt teszed, ami nekem jó, cserébe nem bántalak majd. Ha jó kislány leszel, hálhatsz is velem.. - húzta végig az ujját a lány állán. Ő elhúzódott.
- Rendben! Így is jó! - üvöltött a férfi, majd trappolva kitépte az ajtót. Ahogy elhagyta a szobát, kintről a lány különféle lényeket pillantott meg. Mindegyik őt mustrálta, csorgott a nyáluk és a szemükben gyilkosság fénye ragyogott. Ijedten csapta vissza az ajtót. Rémületében az ágyra szaladt, majd a takarót magára húzta. Így maradt, amíg órákkal később vissza nem tért a férfi. Megragadta a karját, majd kicibálta egy nagy helyiségbe. Az asztalnál rengeteg étel, hús és gyümölcs sorakozott. Az elkészített ételek fele véres és nyers volt, a gyümölcsökön kívül mindegyiktől felfordult a gyomra. Leült csendesen egy székre, de semmihez sem nyúlt. A férfi nézte, majd megszólalt.
- Ha nem eszel, ők megesznek téged. - mutatott az alantasokra unottan. A lány könnyei hullani kezdtek, és elvett egy almát. Csendben elfogyasztotta. Az étkezés után a férfi vissza cipelte a szobába.
- Most hogy ettél, már a pokolhoz tartozol. Nélkülem sehova sem mehetsz, ha élni akarsz. - azzal levetette a bőrkabátját, és elengedte magát. A bőre vörösen felizzott egy pillanatra, majd megjelentek a szarvai, a fekete szárny szerű palást és a sötét aura. A pokol ura immáron teljes külsejével kényszerítette térdre a lányt, aki ezek után meg sem merte a férfi szavait kérdőjelezni. Elkeseredetten zuhant a földre. Elveszettnek és reménytelennek érezte magát.
- Innen nincs menekvés... - suttogta magának.
A férfi a kanapéra zavarta, nem engedte szólni, nem nézhetett rá, és végképp nem mehetett vissza az ágyra.
- Amíg meg nem tanulod, hogyan viselkedj velem, a kutyámnak foglak tartani! - üvöltötte, majd elterpeszkedett a hatalmas ágyon.

A lány napokig tűrt, erejét elvette a reszketés és a félelem. Nem sokkal később a pokol ura megunta. Odalépett hozzá és az ágyra dobta.
- Így még kutya ként sem veszem hasznodat! - kiáltotta, majd lerángatta a lány ruháit. Kéjesen végignézte, majd felé hajolt. Éppen megragadta a karját, amikor a lány arcán végigcsorgott egy könnycsepp. Megállt. Végül a takarót hozzávágta és befeküdt az ágyba.
- Nem bírom a bőgést! - sziszegte, majd hátat fordított neki. A lány visszaöltözött, és csendben a kanapéra ült. Már egészen megszokta ott.
- Hol a fényed? - kérdezte a férfi. A lány nem értette, miről beszél.
- Azért hoztalak ide, mert ragyogott a tested. Az emberek akkor ragyognak így, ha boldogok. - magyarázta. A lány miután megértette, hamar válaszolt, talán napok óta először szólalt meg.
- Az volt az álmom, hogy szakácsnő leszek és olyan kis családi étkezdém lesz, ahol dolgoztam.
- Szóval azért takarítottál ott, hogy ellesd a szakács trükkjeit?
- Egy nap talán előrébb léphettem volna a ranglétrán, és talán szakács is lehettem volna ott. - hajolt le bágyadtan, az elveszett életcélja miatt.
- Tudsz is főzni? - kérdezte a férfi. A lány bólintott. A pokol császára most felült.
- Főzz nekem, minden nap! És ha megteszed, egy nap elengedlek. - mondta neki. A lány szeme hirtelen felragyogott. Lett egy célja, egy értelme az életének, ahol nem kutyaként van kezelve.
A pokol ura magához vonta, de mikor a lány tiltakozni kezdett, erőszakkal csókolta meg.
- Ha nem ellenkezel, neked is jobb lesz.
- Azt mondtad nem érsz hozzám! - panaszkodott a lány, de a férfi most az éles fogaival a nyakát csiklandozta. Majd lejjebb kúszott, és kiszakította a ruhát a mellrésznél.
- Hazudtam... - mondta könnyedén, és leszedte a maradék ruhát is.
- Az enyém vagy... - morogta érdesen, majd éhesen esett neki, ahogyan ezt már jó pár napja szerette volna megtenni. A lány próbált ellenkezni, de amikor a férfi megcsókolta, és a kezével testének különböző pontjaihoz ért, valami egészen furcsa érzés lett rajta úrrá.
- Kérlek. - lehelte halkan, próbálta elutasítani, de a férfi rettenetesen erős volt.
- Én még sosem... - akarta tovább mondani, de a szájára rákapott az ördög. Mohón falni kezdte, majd miután elengedte az ajkait elvigyorodott.

- Akkor ez mától megváltozik! - felelte neki, mielőtt tovább folytatta volna amit elkezdett...