Katsuki a Démon Császár

4: A lány visszatér

4: A lány visszatér

Zavartan állt fel, és indult el a város zaja felé. Hamar ráébredt, hogy az otthona a város, ami valaha az volt. Sétált az utcákon, és hamar elérte a kicsi vendéglőt, ahol valaha dolgozott. A tulajdonos éppen söpörte a járdát. Azonnal felismerte.
- Nahát! Több mint fél éve nem láttalak! Mi történt veled?! Hova tűntél? Még a rendőrség is keresett. Olyan más lett az arcod, mintha érettebb lennél... - hadarta neki, de a lány csak kínosan elmosolyodott, majd meghajolt. Most, hogy tudta meddig volt a pokolban, ideje volt megkeresnie a lakást, ahol régen lakott.

Bekopogott az ajtón. Nem tudta, lesz e ott valaki, mert korábban a legjobb barátnőjével költöztek ide, alig az iskola befejezése után. Az ajtó kinyílt, és ő állt ott. A lány szemébe könnyek gyűltek, amikor a nyakába esett.
- Hol a francban voltál? Mi ez a ruha rajtad? Remélem megmagyarázod értelmesen! - kiabált már a végén, ahogy törölgette az arcát. Ayamin sóhajtott egyet, jelét adva a megkönnyebbülésnek, hogy Misuzu jól van, várt rá és hogy hitt benne.

Odabent a szobája ugyanúgy volt, ahogy aznap elhagyta, amikor utoljára járt itt, bár Misuzu gondosan kitakarította neki. Leült a szoba közepére, majd elfeküdt a padlón. Nem tudta, hogyan tovább. Az elmúlt hosszú idő, amit a pokol császára mellett töltött megváltoztatta a lelkét. Most hogy itt feküdt, olyan volt volt, mintha elvesztett volna valamit. Sóhajtozva feküdt, amíg a barátnője le nem tett mellé egy csésze teát. Leült szembe vele, és durcás arccal várta a beszédet. Mikor rájött, hogy barátnője mit szeretne, felült. Lassan kinyitotta a száját, és ahogy a hangok kiléptek onnan, olyan volt mintha megnyitotta volna a lelkét neki.
- Aznap elrabolt a pokol császára. Odalent tértem magamhoz, és ő magának akart. Eleinte csak állatként tartott, utálatos volt és embertelen. De aztán... megtette, és azután minden nap többször is. Kihasznált, a lelkembe tiport és úgy játszott a testemmel, mintha csak egy sex játék lennék. De éreztem, hogy nem csak játszik és szórakozik, elfogadta a szükségleteimet, majd egy idő után egész kedves lett velem. Aztán egyre többet akart, és amikor beleszerettem eldobott magától, és visszahozott ide. - törölte le a kínos könnyeket az arcáról. Musuzu döbbenten hallgatta a sztorit, hihetetlennek és elfogadhatatlannak vélte. De nem kételkedett barátjában, így csak a kezét fogta meg, majd a szemébe nézett.
- Beleszerettél? Miután azokat megtette veled? Tudod, hogy erről lehet szakemberrel is kellene beszélned?
- Nem fogok, mert lezárom magamban. Eldobott, és visszahozott. Továbblépek. Továbbra is főzni akarok és keményebben fogok dolgozni, mint valaha.
- Ez a beszéd! - bólintott rá, de közben aggódott is.

Alig fél évvel később a lány egy étteremből sétált haza, késő éjjel. A város elit negyedében rengeteg ember volt ilyenkor az utcákon. Ayamin egy elegáns cipőt viselt, csinos alkalmi ruhát és nyakéket. A férfi, akivel aznap randevúzott, csak egy volt a sok közül, aki a kegyeire pályázott. A lány az egyik legjobb látvány étteremben dolgozott, mint szakács. Ezekben az éttermekben az ételeket a szakácsok a vendégek előtt készítik el közvetlenül. Mivel a lány külseje és a főztje is megnyerő volt, így az idejáró bátrabb férfiak randizni is elhívták. Ayamin a negyedik férfit utasította el, bár elment a találkára. Egyikben sem látta meg a szikrát, amit keresett. Titkon remélte, hogy újra látja majd azt a vörös szempárt. Ahogy a gondolataiba merülve sétált, beleütközött egy erős mellkasba. A férfi fekete inget viselt, és az illata megdobbantotta a szívét. Amikor felnézett, a vörös szempár fogadta. Azonnal belekapaszkodott a mellkasába, de egy szót sem tudott kimondani. Arcán az izgalom és a meglepődöttség vegyessége látszott. A férfi sóhajtott egyet.
- Hát nem felejtettél el? Régen gyűlölnöd kellene... - de nem undor vagy rosszallás volt a hangjában, hanem maró komorság.
- Egyetlen nap sem telt, hogy ne gondoltam volna rád. - szólalt végre meg a lány. Most azonban a lelke erősebb volt és határozottabb, mint amikor csak játékszer volt. Lábujjhegyre állt, és maga felé húzta a férfit, majd a bal kezét lassan a nyaka mögé csúsztatta. Amikor az ajkuk összeért, cseppet sem hezitált. A démon meglepetten viselkedett, de csak pár másodpercig. Hamar emlékezett a korábbi csókjaikra, és belemerült. Amikor újra egymásra néztek, a férfi hallgatagon szólt.
- Elhagytam a poklot. Már nem tartozom oda. Egy ideje a földön kószálok, és láttalak az étteremben. De nem hittem, hogy ilyen fogadtatásban lehet részem. Tudod, hogy gyűlölnöd kellene... - ismételte meg.
- Gyűlölöm, hogy gyáván eldobtál, amikor megtudtad mit érzek! Gyerekes és férfiatlan húzás volt! De sokat erősödtem, és nem fogom hagyni, hogy újra elmenekülj vagy eldobj. - felelte kissé mérgesen. A férfi szemtelen fél mosolyt engedett meg magának, majd újra megcsókolta.
- Nem tudom, képes leszek e ember férfiként élni. De ha adsz egy lehetőséget, megpróbálom...

Így esett, hogy a pokol császára végül egy puccos toronyház tetején, egy nagy lakás ura lett, ahová a lánnyal együtt költözött be, hogy leendő párként éljenek tovább, amíg csak dobban a szívük. Mert bár addig sosem mondta ki, míg feleségül nem vette, hogy szereti: tetteivel mégis bebizonyította.