Straight with a curve

2

Disclaimer: nem ismerem a fortniteot, úgyhogy nem tudom hogy pontosan hogy működik, ennek fényében olvassátok

Gyorsan elment az idő, hiszen csak három óránk volt.
-Holnap találkozunk!-köszönt el Dávid, majd adott egy pacsit és elrollerezett. Jófej ez a gyerek, és jól is játszik. Örülök neki, hogy legalább egy embert találtam akivel nem lesz olyan szar ez az egész. Ráadásul még nővére is van, szóval csajokkal sem lesz gond.
Amint hazaértem, lerúgtam a cipőm és már mentem is a szobámba. Unatkoztam, szóval írtam Dávidnak, hogy jön-e fortizni. Szerencsére igent mondott, úgyhogy estig gameltünk. Rég röhögtem ennyit, igazán szórakoztató tud lenni ez a fiú. Mondjuk kenterbe vert párszor, úgyhogy annak nem kifejezetten örültem.

Korábban
-Te, mi lenne, ha most egymás ellen játszanánk pvpben?-kérdezte Dávid.
-Naná, de legyen már tétje is, anélkül nem vicces.-válaszoltam.
-A vesztes vesz egy elfet a nyertesnek, deal?
-Deal.-egyeztem bele, meglehetősen felelőtlenül, mivel ahogy mondtam már, ez a gyerek jól játszik. Nagyon jól. Ennek következtében végül öt kört játszottunk, és mind az ötben ő nyert. Most jövök neki egy elffel. Faszom. De legalább élveztem.

A folyosón sétáltam ismételten fájdalmasan korán, de nincs mit tenni, apu csak ilyenkor tud behozni. Jönnék biciklivel, de mostanában sokat esik, úgyhogy az offos.
Váratlanul Dávid huppant le mellém.
-Mivan, lebasztak tegnap hogy elkéstél?-kérdeztem.
-Egy kicsit, úgyhogy inkább bejöttem ma időben. Jössz clash royale?
Mentem clash royale, úgyhogy hamar eljött az első óra. Földrajz. Szar volt. Sajnos ez a tanár figyel, szóval nem tudtam végig telefonozni, emiatt majdnem lefolytam a székről unalmamban. Végre kicsöngettek, Dávid pedig ahogy a tanár kiment, felém fordult.
-És? Az elfem hol van?-kérdezte, mire megforgattam szemeimet és sóhajtva benyúltam a táskámba.
-Tessék tes, gratulálok, megérdemled.-nyújtottam át neki.
Megköszönte, én pedig ennek örömére elővettem a sajátomat, és örömmel beleszívtam. Epres. Ez a kedvencem. Éppen a számhoz emeltem egy újabb adagért, azonban Dávid egy gyors mozdulattal kikapta a kezemből és beleszívott. Meglepetten bámultam rá.
-De tesó, én abba már bele-
-És? Annál jobb.-szakított meg vigyorogva.
-Tartsd is meg akkor.-mondtam kicsit undorodva.
-Nem kell, van sajátom is.-közölte, majd az elfem belenyomta a számba. Lefagytam. Az van a számban, ami az előbb az övében volt, ez olyan mintha-
-Jaj, ne legyél már ilyen prűd. Nem vagyok leprás.-ébresztett fel gondolataimból.
Mindegy, mostmár úgyis hozzáértem, ezt már nem lehet visszavonni. Kicsit buzis ez a srác, de nem baj, amíg nem mászik rám.

Elérkezett a tesi óra. Végre valami amit élvezni lehet. Leértem az öltözőbe, és csalódottan láttam az ablakon keresztül, hogy elkezdett csepegni az eső. Én ilyenkor is szívesen kimegyek focázni, de nem hiszem, hogy a tanár kiengedne. Azért reménykedem.
Éppen a pólómat vettem le, amikor Dávid megérkezett és levágódott mellém. Szótlanul elkezdett öltözni, és én is ugyanezt csináltam, de nem tudtam nem észrevenni, hogy milyen izmos. Biztos sokat dolgozott vele.
Bementem a tesi terembe, ahol már majdnem mindenki ott volt, így hamarosan el is kezdődött az óra. A tanár elmondta a kötelezőket, majd nagy csodálkozásomra kiengedett minket. Majdnem minden fiú jött, Dávid először nem akart, de rábeszéltem. Később ennek nagyon örültem, mert mint kiderült, nem csak esportban, hanem rendes sportokban is rohadt jó.

Még óra elején elkezdett kissé zuhogni az eső, emiatt a végefelé a pálya már igen csúszóssá vált. Egy rosszul sikerült rúgással pedig meg is csúsztam. Peti utánnam nyúlt, viszont nem tudott elkapni, ezért ráestem a lábamra. Dávid rögtön odasietett hozzám.
-Jól vagy tes?-kérdezte. Eddig nem vettem észre, de az eső miatt a ruhái teljesen rátapadtak, ezzel kiemelve izmait. Úgy tűnik kissé elkalandoztam, mivel ezúttal Ádám hangját hallottam, aki ezek szerint szintén ideért.
-Haló, azért ennyire csak nem szar.-lengette meg karját felettem Ádi. Megrázva a fejem válaszoltam.
-Ja nem, bocs, csak elbambultam. Szerencsésen estem.
Dávid felsegített és folytatódott a meccs. Néha akaratlanul végigvezettem a tekintetem rajta.

Vége volt az órának és rögtön mentünk is öltözni, jobb azért a száraz ruha. Láttam hogy Dávid valamivel szenved, majd meg is szólított.
-Bocs, segítessz levenni a pólóm? Nagyon tapad.-kérte.
Kis hezitálással segítettem neki, majd nyeltem egyet végiggondolva, hogy mi történt. Ma már szívtam elfből amiből előtte ő is, stíröltem az izmait és levetkőztettem. Fasza.

Szerencsére tesi volt az utolsó óránk, ezért már mehettem is haza. A kocsink felé sétálva nem tudtam másra gondolni, csak Dávidra és mindenre ami ma köztünk történt.