Az Enyém Leszel [BakuDeku F.F]

VII.2

-Mondjad mi a faszt akartál. Tudtommal el lennél egy magad is. Főleg vele. 
-NA. Nem beszélhetsz velem így. Tudtommal én vagyok a főnököd és nem te mondod meg, hogy mit tegyek. 
-Értettem...vagy tudom is én. Na de akkor miért is hívtál?
-Azért, mert drága vendégünk szeretett volna tőled kérdezni valamit.
-Na mit.
-Azt hogy miért csatlakoztál közénk.
-Ó Kacchan...ez régi történet. De ha ennyire tudni akarod akkor elmondom neked.

-Emlékszel még az álltalános iskolás éveinkre? Amikor mindig vertél engem csak azért, mert nem volt semmilyen erőm sem? Tudod, hogy mennyire szar érzés volt minden nap úgy menni iskolába, hogy tudtam, te várni fogsz rám és nem fogsz békén hagyni addig  amíg vége nem lesz a napnak és nem mehetünk haza? Hát honnan is tudhatnád. Hiszen akkoriban te voltál a legmenőbb és mindenki téged szolgált mint egy királyt. Utáltam iskolába a járni. Hogy ki miatt? Hát MIATTAD! UTÁLTAM!  Tudod én akkor eléggé nagy depresszióban szenvedtem. Gondolom ki tudod találni, hogy ki miatt. Hát persze, hogy miattad. Mindig csak verni tudtál. Verés követte a másikat. Aztán jöttek a kérdéseid: "Miért nem tudsz csak simán meghalni?" "Csak tűnj el a Föld felszínéről és ne is lássalak többet." "Miért vannak olyan mihaszna emberek mint te?" Nem is érdemelted meg az életet." "Nem kéne létezned." Nem tudtam magam megvédeni, mert elhitetted velem, hogy én egy senki vagyok aki semmire sem jó. Utáltam így érezni. Még párszor azt is mondtad nekem, hogy vessek véget az életemnek annyira semmire kellő vagyok. Én persze néha-néha el is hittem és ilyenkor nagyon sokat  gondolkoztam  ezeken a mondataidon. "Tényleg semmirekellő vagyok?"  Mikor kidobtad a jegyzeteimet az ablakon akkor betelt nálam a pohár. Nem tudtam ilyen terrorban tovább élni. Ezért aznap  felmentem az iskola tetejére. Gondoltam itt az ideje kiüríteni egy kicsit a fejemet. Ebből az lett, hogy jó hosszan elgondolkoztam az életem értelmén. Egyszer  csak arra lettem figyelmes, hogy a Nap már majdnem lement. Nagyon szép volt látni a naplementét, miközben gondolkoztam. Akkor jöttem rá, hogy tényleg semmit sem ér az életem. Hiába születtem meg. Nem érek semmit sem. Mivel a 20%-ba tartozok akiknek a Földön nincs szuperereje, ezért mit sem számít az életem.  Annyira sokáig  voltam kint, hogy már teljesen sötét volt. Csak a lámpák világítottak. Egy igazán csendes este volt. A csillagok csak úgy ragyogtak. Gondoltam ideje Véget vetni az életemnek és örök álomra bocsájtani magamat. Nem kell tovább gondolkozni ezeken. Mit számít már az emberiségnek csak egy sima élet. Nem akartam ezt elhúzni, ezért kiálltam a tető szélére és még utoljára szétnéztem. Nem volt sehol senki sem, ezért nem tudott volna senki sem megállítani. Becsuktam a szememet és leugrottam.  Az, ahogyan a szél felborzolja  zöld fürtjeimet, ahogyan nehezen tudok levegőt venni a nagy széllökés miatt. Csodálatos érzés volt. Csak zuhantam és zuhantam. Már egy ideje eshettem lefele, de még mindig nem éreztem azt, ahogyan szétlapulok a talajon, ezáltal véget vetve életemnek. Kinyitottam a szememet. Réjöttem, hogy már nem zuhanok. Valaki elkapott. Nem egy rendes szuperhős, mint például All might, hanem Dabi. Nem akartam hinni a szememnek. Megmentettek...ráadásul azoknak az egyike aki a legveszélyesebb bűnözők egyike volt. Valamiért nem féltem tőle, pedig lehet, hogy kellett volna. Megkérdeztem tőle, hogy miért mentett meg, de nem mondott semmit sem. Következő Pillanatban megjelent egy portál és átvitt rajta. Egy bárba érkeztünk ahol letett egy fotelbe Shigaraki elé. Ő elmondta, hogy azért mentettek, meg, mert már régóta figyelnek, és  én vagyok a tökéletes személy arra amit akarnak csinélni. Meg persze azt is látták, hogy milyen terrorban éltem. MIATTAD! Ők segíteni akartak. Erőt adtak nekem.  Kiképeztek, hogy hogyan tudjak embereket ölni. Egy kész pszihopata lett belőlem. De én szerettem. Imádtam ölni. Mikor ezeket tettem, vagy éppen embereket kínoztam mindig te jelentél meg nekem és ez új energiát adott nekem. Annyira ügyes lettem a dolgomban, hogy Sigaraki jobb keze lettem. Én lettem az egyik kémük. Ez számomra egy nagy feladat volt. Ezenmúlott az, hogy mellett szabad lehessek és ne kelljen mindenki után sóvárognom. Te ebből akkor még semmit sem tudtál. Élted a szép kis életedet, miközben én egyre feljebb törtem. Mikor elvételt nyertem a UA-ba, elkezdődött a tervünk első fázisa. Bizalomba helyezni engem. Legyek egy sima, vagy akár egy a jövőben első számú hős. Ezek tökéletesen mentek. Még most is nagy tervekben vagyunk, de ezeket nem mondjuk el neked. Szerintem eleget hallottál. Van még bármi kérdésed?-Mondta rezzenéstelen arccal.
-Csak egy. Mi történt akkor amikor járőröztünk és leszúrt téged Aizawa?
-Igen igen. Ha nagyon kíváncsi vagy rá, akkor elmondom.

-Szóval. Addig minden világos, hogy szépen járőröztünk, Ameddig meg nem jelent Aizawa?
-Igen
-Szuper. Mi ezt előre elterveztük. Megkértük Twice-t, hogy kettőzze meg magát úgy, hogy az Aizwa legyen. Ennyire egyszerű a dolog. Innen már mindent egyszerűen meg tudtunk csináln. Hogy kiüssünk utána, majd olyan legyen, mintha mindent csak álmodtál volna.
-Hát ez szuper.-mondtam, mikor minden információ eljutott a tudatomig.

Azt vettem észre, Hogy Deku fölém hajol és bead nekem valamit. Egyre fáradtabbnak kezdtem el érezni magam. Már majdnem elájultam, mikor meghallottam hangját.
 -Most Kacchan ideje álomra borítani fejedet, mert nekünk sok dolgunk van még és csak útban lennél. Mivel azt akarjuk, hogy önszántadból állj hozzánk, ezért még hosszú út áll elöttünk. De nem lehetetlen. Szóval holnap találkozunk drágám. Addig pihend ki magadat. Jóéjszakát.......Szerelmem.

Hát az történt, hogy ezt a részét kitörölte a wattpad ezért újra kellett írnom, de sosem volt meg az a hangulat, hogy egy jó részt tudjak összeállítani. De itt a nyár és több rész fog mejelenni....remélhetőleg