XI.

90 9 0
                                    

~Deku sz. sz~

Végre eljutottunk oda a kísérletben, hogy elkezdjen jobban hatni a szer. Végrue a tesztalanynak már furcsa gondolatai vannak és eljezd egyre furcsábban viselkedni. Az már egy egészen furcsa mellékhatás volt, mikor a levél kinyitása után konkrét úgy viselkedett mintha drogozott volna, de ettől eltekintve minden a legnagyobb sikerrel történik. Már csak idő kérdése és Kacchan sikeresen mellénk fog állni és bármit meg fog majd tenni mindent amit mondani fogok neki. Nem lesz választása. Hiszen szeret nem? A szerelmesek nem tesznek meg mindent a másikért? Nem próbálnak segíteni egymásnak? Hát neki ugyan ez lesz a feladata. Hiszen szeret.

A kis mellékhatást félretéve minden terv szerint megy. Sikerült elaltatni Kacchant. Igaz, hogy ehhez több mint egy napot kellett várni, de ez is meglett. Már csak feltűnés nélkül kéne elvinni őt a bázisra. Már ki is talaltam hogyan fogom ezt megtenni. Gyorsan fel is hívtam Togát. Megkértem rá, hogy lehetőleg az ablakomon jöjjön be hozzám. Mivel őt nem láthatják meg itt. Velem. Mikor megérkezett elmondtam neki, hogy mit tegyen. Megitattam vele Kacchan vérét majd megkértem, hogy így menjen ki az iskola területéről, majd találjon egy kávézót minél messzebb és maradjon ott ameddig csak tud. Mikor írt hogy elhagyta az iskolát én fogtam magam, majd vállamra véve giliszta Kacchant ugrottam ki az ablakon. Mikor elérkeztem az iskolán belül található erdőhöz írtam Kurogirinek, hogy nyisson egy portált egyenesen a pincébe, ahol régebben Shinsoval próbáltuk ki az erejét. Kb. egy percen belül meg is jelent előttünk a portál amin keresztül megérkeztünk a laboromba. A még mindig ájult Bakugout leültettem egy székbe, majd a végtagjainál lévő szíjakkal oda is kötöztem. Ezek után felhívtam Shinsot, hogy lassan jöhet a kikérdezésre,  mert már megvan az alany és nemsokára fel is fog ébredni.

-Akkor kezdhetjük?- kérdezte lila hajú munkatársam mikor megérkezett.
-Persze. De csak olyat kérdezz amit mondok neked!
-Persze persze. Értettem- legyintett le.
Kacchan elkezdte nyitogatni a szemét. Kíváncsi leszek, hogy mi lesz az első reakciója amikor észreveszi, hogy nem az ágyában van.  Gondoltam, hogy szórakozhatnánk egy kicsit, ezért óvatosan beleültem az ölébe úgy, hogy velem szemben legyen. Elkezdtem cirógatni az arcát, hátha ettől gyorsabban felkel. De ehelyett úgy döntött inkább mégsem akar felkelni. Csak nyögött egyet. Biztos valami jót álmodik. Nem lehet, hogy a miatt nyögött fel mert én elkezdtem az arcát cirógatni. De legalább tette után kipattantak szemei és egyből engem kezdett el nézni azokkal a vörösen ragyogó íriszeivel. Körbenézett és azt vettem észre, hogy egy kicsit több időt töltött el a sarok tanulmányozásával, mint kéne. Már fordultam volna én is a sarok felé, mikor Kacchan rámnézett, majd le a kezeire. Megdöbbenés jeleit véltem felfedezni az arcában.
-HOL A FASZOMBAN VAGYOK!? ÉS MI A JÓÉLETÉRT VAGYOK LEKÖTÖZVE?- kezdett el velem üvöltözni.- Arról már ne is beszéljünk.- lökött fejével a sarok felé.- Mi a faszért van itt lila hajú balfasz is?- kérdezte már egy kicsit nyugodtabban. Gondoltam, hogy majd lesz pár kérdése, szóval ezzel nem lesz baj.
-Tudod drágám, mi most a laborunkban vagyunk és ki fogunk kérdezni. Mi mindent tudni akarunk rólad. Meg persze másról is, de erről majd később beszéljünk. Viszont Shiso azért van itt, hogy ő kérdezzen ki. Hiszen mindenki tudja, hogy úgysem beszélnélnél nekem. Valamint ami a lekötözésedet illeti az egyértelmű. Tudjuk hogy milyen vagy.
-Haha. Ez igaz- mondta. Valamitől nagyon jó kedve lehet. De hogy mi azt nemtudom. Majd nem lesz ilyen jó kedve miután kikérdeztük.

-Shiso idejönnél? Akkor elkezdjük.
-Persze persze. Jövök.-mondta unott hangon.- és Bakugou. Milyen érzés tehetetlennek lenni? Frusztráló? Vagy sebezhetőnek érzed magad, hogy egy olyan féreg mint Deku el tudott kapni- kérdezte gúnyoskérdeWq nem rád tartoznak az érzéseim padlizsánka. Nem fogom neked elmondani bassza meg.- miután "csodásan" válaszolt Shisonak, arcizmai elernyedtek és csak nézett előre. Mintha elbambult volna. Érdekes volt volt így látni Bakugout. Olyan sebezhetőnek nézett ki.
-Oké. Akkor ezzel a részével meg is lennénk- mondta Shinso.- Most pedig azt akarom, hogy minden válaszomra az igazat add, és minél hamarabb és részletesebben fejtsd ki a válaszaidat. Ja, még valami. Deku kérdéseire is felelned kell. Most akkor pedig én visszamegyek a sarokba és onnan fogom figyelni a történéseket.
-Rendben, köszönöm Shiso. Most akkor pedig kezdjük.

Az Enyém Leszel [BakuDeku F.F]Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang