Gyere vissza

visszaszerzem

Hinata szemszöge:
Vége a tavaszi szünetnek, ami azt jelenti, hogy másod éves lettem... meg azt is, hogy újra látnom kell Kageyamat. Nem utálom vagy ilyesmi, szó sincs róla. Éppen ellenkezőleg, nagyon hiányzik és ezért fájna ha közel lenne, bár az is fáj, hogy nincs.

Noya írt, hogy délután menjek a tornateremhez mivel van pár új jelentkező. Ennek részben örülök, vannak új csapattársaink de most valahogy nincs kedvem semmihez. Tavaszi szünteben is csak néztem a sportcsatornát a labdámat szorongatva de egyszer sem játszottam. Vajon Kageyama is jön? Bár ez hülye kérdés, ráadászl nem sokára kiderül, hisz épp oda tartok. Már nem is vagyok messze a torna teremtől amikor megjelenik mellettem.
Francba. Most köszönjek? Beszélgessek vele? Csinljak úgy mint aki haragszik? Vagy inkább mintha nem történt volna semmi?
-Szia, Kageyama– köszönök neki végül.
-Szia– köszön vissza úgy mintha csak egy idegen lennék.
-Ha végeztünk beszélhetnénk?
-Nem.
Lényegre törő válasz.
-Megjöttek a szerelmes madárkák is– kiáltja Tanaka amikor belépünk. Nem a legjobb időzítés.
-Sziasztok– megyek oda hozzájuk– fura lesz, hogy újak jönnek Daichiék helyett.
-Az lehet– mondja Ennoshita, azaz a kapitány– de kíváncsi vagyok kik lesznek az új jelentkezők.
-Meghoztam a jelentkezési lapokat– lép be Yachi is a torna terembe.
-Szia Yachi– köszönök neki boldogan.
‐Sziasztok– mosolyog a lány.
-Mennyien jelentkeznek?– kérdi Noya.
-Egyenlőre öten– számolja át menedzserünk a papírokat.

Elkezdtük megbeszélni a fontosabb dolgokat de én hamarabb elkérezkedtem, nem volt kedvem ott maradni. Amint elértem ahoz a kereszteződéshez ahol Kageyamával szoktunk találkozni elgondolkoztam. Most jut eszembe, Miwa megadta a számát arra az esetre ha valami baj van, hogy ez mért nem jutott eddig az eszembe? Elkezdtem csörgetni és szinte rögtön fel is vette.
-Mosi mosi– szól bele a lány.
-Szia Miwa, én vagyok az, Hinata– köszönök a lánynak– otthon vagy most? Szeretnék egy kicsit beszélgetni.
-Persze Hinata, gyere csak– azzal letette.
Elindultam hozzájuk. Mivel már sokszor voltam ott természetesen könnyen oda találtam. Kopogtam és Miwa szinte rögtön ajtót nyitott.
-Gyere gyorsan– ragadja meg a karom és már húz is a szobája felé.
-Szóval...– kezdek bele amikor bezárta az ajtót– Hiányzik Kageyama, de úgy látszik én neki nem.
A végré el kezdtek folyni a könnyeim.
-Shh, ne mond ezt biztos nagyon hiányzol neki– próbál nyugtatni.
-Akkor miért dobott?– törölgetem a könnyeimet.
-Figyelj ezt vele kell megbeszélned– simogatja a vállam.
-De ő nem akar beszélni velem...
-Ó de, szerintem ez minden vágya... jobb ha nem mondok többet, menj a szobájába és várd meg. Ne hagyd, hogy elküldjön! Valójában ő is azt akarja, hogy maradj– tanácsolja a lány.
-Oké, köszi Miwa– indulok át Kageyama szobájába, de az ajtóban megállok– de biztos ez?
-Biztos– mosolyog rám bíztatóan.
Gyorsan átosontam a szerelmem szobájába és leültem az ágyára.
Nem sokkal később megérkezett ő is. Amikor meglátott meglepődőtt, aztán dühösen indult meg felém.
-Nem fogod fel hogy vége?– áll meg az ágy előtt.
Oda másztam hozzá és a ruhájánál fogva lerántottam az ágyra. Annyira meglepődött, hogy elvesztette az egyen súlyát és bezuhant az ágyba, a hátára feküdt és mérgesen nézett rám.
-Idióta ezt meg miért csináltad?
-Mert szeretlek.
Lovagló ülésben ülök az ölébe és lehajolok, hogy megcsókoljam. És ő visszacsókol aztán fordít a helyzetünkön és máris alatta fekszek. Kezeimet a csuklomnál fogja le a fejem mellett. Egy víz csepp csöppen az arcomra. Ő most sír?
-Kageyama...?– suttogom a nevét.
-Miért csinálod ezt velem?– hajtja fejét a vállamra és elengedi a kezem.
-Mert tudom, hogy ez neked is fáj– ölelem át– ezt nem akarom.
-Te ezt nem érted– ül fel– azt se tudod miért szakítottam.
-Mert nem szexeltem veled?– ülök fel én is.
‐Mi van?– néz rám úgy mint egy idiótára– dehogy! És mégis hogy tudsz ilyet mondani miközben úgy nézel rám mint egy kis gyerek?
-N-Nem azért?– motyogom vörös fejjel.
-Nem, idióta– szid le.
-Akkor tényleg nem szeretsz– hajtom le a fejem szomorúan.