A falon túli szabadság / Attack on titan ff. /

26.

Másnap reggel mindannyian korán keltek, hiszen nem késhettek az előttük álló megmérettetésről. A fiatalok magabiztossága drasztikusan megnőtt az előző naphoz képest, amit még a csapatot nem ismerők is észrevettek.

Reggeli után rögtön kezdődött is a számonkérés. A kis társaság immár korántsem volt olyan ideges, mint azelőtt. Mindannyian biztosak voltak tudásukban. Hamar készen is lettek az egyébként nem túl hosszú dolgozattal és egytől egyig beadták még bőven a megadott időkorláton belül.

Órákkal később mindenki megkapta a kijavított dolgozatát. Mindenki, kivéve Kimit...

- Kimiko Zoe - szólította meg a lányt az oktató, miután mindenki eltávozott a folyosóról. - 23 pont a 20-ból. Ez önmagában nem olyan rossz, azonban a nővére teljesítményéhez képest...

És a férfi előhúzta Hanji régi dolgozatát. Ő 25 pontot kapott, pedig ugyanazt a feladatsort írták meg. Mikor elkezdte ecsetelni, szeretett nővére mennyivel jobb, mint Kim, a lánynak görcsbe rándult a gyomra. Kétségbeesetten próbálta kiszedni a tanerő kezéből a saját nevével ellátott papírdarabot, kevés sikerrel. A férfi pedig csak mondta és mondta... Egészen addig, ameddig a váratlan érkező belé nem fojtotta a szót. Hirtelenjében el is engedte a lány lapját, minek hatására az erre nem számító nekiesett a falnak, majd lecsúszott egészen a padlóig.

Először nem is fogta fel, ki is érkezett, csak próbálta magába fojtani a végtelen szégyenérzetet és csalódást a munkájával és az eszével kapcsolatban. Bár lehajtott feje és előre csúszott hajszálai miatt arcából nem látott az érkező sokat, a bal oldalon folyton befont tincse által nyújtott kis résen az apró könnycseppeket a lány szeme sarkában igenis észrevette, ahogy azt is, ahogy a bal kezében tartott dolgozatát hosszabbik oldala felénél apró kezével görcsösen, egyre inkább szorította, ezzel jobban és jobban összegyűrve azt.

Csak el akart tűnni. Végleg. Már nem érdekelte, hogy mit szólnak hozzá. Csak azt akarta, hogy vége legyen. Ennek az egésznek. Nem akarta hallani. Egyikőjüket sem. Csak egy ici pici csendet akart és nyugalmat. Hogy ne kelljen hallania...

Az érkező szigorú hangját is csak igazán tompán hallotta. Mintha víz alatt volna. Messze, messze a valóságtól. A keserű, fájdalmas valóságtól.

A figyelmét az érkező csak akkor tudta magára vonni , mikor kezét a bús lány fejére tette, finoman megsimítva hullámos, barna tincseit. Mikor viszont Kim ráemelte a tekintetét, a Hadnagy szíve összeszorult.

A lány szeme sokat veszített szokásos csillogásából. Csak mélyen legbelül pislákolt még egy aprócska láng, ami egy egészen kicsi életet adott tekintetének. A mosolya eltűnt, helyét a szemlélő arcán is sokszor díszelgő komor ábrázat váltotta fel. Tisztán látszott, hogy szíven ütötte mindaz, amit az imént mondtak neki.

Sajnálta a lányt. A legkevésbé sem tartotta helyénvalónak mindazt, amit a rangban bőven alatta álló férfi mondott, vagy tett. Fel nem tudta fogni, hogy mi lehetett a baja a lánnyal, hiszen amennyire ő tudta, mégcsak nem is szólt még hozzá Kim.

Ő is pontosan tudta, mennyire szófogadó a kisebb Zoe lány, ahogy azt is, hogy nem fog ok nélkül ártani senkinek. De akkor miért kezdte el piszkálni őt a férfi? Ennek az egésznek csak egyszerűen nem volt értelme.

Kim természetesen engedelmesen követte felettesét az étkezőbe, ahol a többiek már ott várták őket. Hanji először háttal volt a két érkezőnek, s éppen kislányukkal beszélt. Mikor Hugo észrevette apukáját, Levi némán jelezte neki, hogy szóljon az anyukájának. A nő hamar megkapta az üzenetet és férje felé fordult.