Mert az élet csodaszép

|Végülis tipikus az atmoszféránk| P.:2.

Először is sajnálom hogy mostanában ilyen unalmasak a részek. Próbálok beletenni egyre több romantikát is. A közepe és a vége már persze megvan hogy mi lesz, de addig még jobban megkell ismernie egymást a két karakternek. ( Ezesetben nekem és Giorgionak). És azt máshogy nemlehet elérni, csak beszélgetéssel, vagy apróbb jelekből. Ezért ilyen unalmasak a részek. De remélhetőleg nemsokára jobb lesz.
Ja és kérlek egy kommentel leirhatnátok a véleményeteket, vagy hogy min változtassak. Köszönöm 💗
-----------------------------------------------------------

                   Én szemszögem:

- én is szeretlek. Te magyar istennő.
- ez a mondat hallatán még a zoknimba is belepirultam.

Aztán végre. Végre közelebb csúszott hozzám és szorosan átölelt.
Nagyon jól esett.
Nem akartam elengedni. Érezni akartam még. Még azt a szeretetet, azt a meleget és az illatát. Kicsit eltoltam magamtól és
a mellkasára borultam.
Méllyeket lélegzem. Mintha már kényszerem lenne Giorgiora. Vagy talán az is van...

- hé! Jázmin ébredj! Mindjárt megérkezünk.
-(mondta aranyos hangom)
Hallottam amit mondott, de. De nem akartam felkelni.
- pihenj még. De én addig összepakolom a cuccokat.
- hmm, ne menj el!
(Mondtam nyűgösen. Mint egy kisgyerek..)
-(mosolyog) de muszáj! Én sem szeretnék felkelni... 
-(még mindig a mellkasán vagyok)
Megcsókolta a fejem és szépen kicsusszant alólam.
Ránéztem könnyes szemekkel. Elkezdtem kapkodni a levegőt. Mintha, mintha pánikbeteg lennék.

-Te sírsz??
-(bólintottam)
Miért sírsz?? Nyugi! Itt vagyok.
-Ölébe borultam és csak zokogtam.
Hogy miért? Hát, legfőképp Giorgio miatt. De nem azért mert szomorúnak éreztem magam. Inkább olyan, örömsírás.
Szorosan átöleltem Giorgiot, aztán elengedtem.

Sajnálom, nemtudom mi ütött belém.
(Szipogtam, miközben pulcsimmal a könnyeket töröltem, szememről.

- Ne sajnáld! Csak kicsit megijedtem. De semmi baj ugye? Jól vagy??
- igen, veled jól vagyok.
(Gio csak mosolygott)
-Viszont gyere! Szállhatunk is le.
-kezebe vette 2 bőröndünket, hátizsákját vállára dobta, az én kezemet meg átkulcsolta. Megintcsak durva futásban kezdtünk.
Megintcsak a megszokott csapatmunka.
Én leszálltam, Gio pedig adta a bőröndöket.

- De biztos jól vagy? Vagy történt valami?
Vagy a szüleid?..
-nem, a szüleimmnel nincs semmi. Csak... Csak egy kicsit átgonoltam a dolgokat?
-mármint? Mit értesz a dolgok alatt?
- a kapcsolatunkat.

-(Giorgio gondolatai)
Hm a kapcsolatunkat. Én nagyon remélem hogy megérdemellek. Mert nagyon szeretlek. És senkit sem szerettem még úgy mint téged.
Dehát ahogy neki jó. Ma egészen szomorúnak tűnt. Próbáltam felvidítani. De még akkor is sírt amikor a melkasomon volt. Őszintén rossz volt látni hogy szomorú. Amíg itt vagyunk fel kell vidítanom. KELL.

És mire jutottál? (Mondtam kicsit félve)

-Arra hogy Kurvára szeretlek Fekete Giorgio!

- E mondat  hallatán felszabadultam.
Tudod, énmeg kibaszottul szeretlek! És soha nem hagylak el.
- nehogy megverjen a nagyi (mondtam nevetve)
- vagy nehogy Zsoma verjen meg... Vagy a többiek...

-Zsoma??

- Igen. Mondta még a kapcsolatunk elején hogy kibaszottul szerencsés vagyok. És ha elmerlek hagyni vagy megmerlek csalni, akkor nemfogja érdekelni hogy én vagyok Gyurci, a legjobb haverja. Akkor is holtig ver...

- ejha.. most vagy nagyon kedvel, vagy valaki féltékeny.

- szerintem a kettő övezete. De biztosan kedvel. Ahogy a többiek is.