Eltitkolt elem

25. Fejezet

5. nap Eredben - Mágia

Ha bár tudatában voltam mi történik, nem én irányítottam a testem.

Külső szemszög

Wera a földtől két méterre felemelkedett és egy fehér lágy burok vette körül, a nyakában csüngő nyaklánc elemelkedve a mellkasától a fával kötötte össze. Az idős szellemfa néven ismert tölgynek a levelei halvány kéken tündököltek, majd az alatta lévő víz, amiben néhány másodperce állt kéken kezdett világítani, ezzel megfestve a fa kérgét. A pár méterre álló Will és társa elképedve néztek, és ezt legyűrve próbált megint a közelébe férkőzni Werához. Will megint az útjába állva tartotta fel. Culos és Ren kicsit később, de ők is észrevették és ezt kihasználva a támadók megvágták Ren karját, aki elejtette kezében lévő éles pengét. Culos gyorsan kapcsolt és egyből ott termett Ren mellett.

-Mit tegyünk? – kérdezte Ren a kezét szorongatva.

-Harcolunk, ameddig tudunk... - válaszolta gyorsan miközben hárítani próbálta az őt érő csapásokat.

De nem is kellett tovább gondolkodniuk rajta, mert egy hatalmas vakító fény Wera irányából végigsöpört közöttük és egy pillanatra elvakított mindenkit. Egy hangos haragos üvöltés kitöltötte az egész barlangot. Az ereje arra késztette az ott lévőket, hogy hátrébb lépjenek. Mindenki csak kapkodta a fejét a hirtelen ért csapástól. Végül mindenki szeme egy helyen állapodott meg. A fa mögül egy fehér sárkány emelkedett ki és mint haraggal teli fűtve tátotta szét száját. Pikkelyei páncélként borult testére. Hatalmas éles fogai kilátszottak. A levegő megfagyott egy pillanatra majd a másikban már a sárkány okozta fehér láng melegítette fel. Felégette a környéket és most az emberek jöttek. Rohamos gyorsasággal vette célba Culos és Ren mellett álló embereket. Őket figyelmen kívül hagyva. A többi futni kezdett az általunk ismert kijárat felé.

-Segítség! - kiáltotta az legközelebb hozzá.

Kétségbeesetten estekelt össze-vissza, őt érte elsőnek a halál, fogaival szétszaggatta. A másik kettő egymás mellett szaladt. Az egyik annak reményében, hogy kijuthat élve, meglökte a másikat mire ő el is esett.

-Rohadék! - kiáltotta utána.

Ennyi idő elég is volt, ahhoz, hogy felperzselje őt és az előtte rohanó alakot is egyből szétégette. Az utolsót a kijárat elején érte utol. Csak a hangos, fülsiketítő kiálltásoktól zengett az egész barlang. A vezetőjük is menekülőre fogta, ő élve kijutott, mert egy másik út felé ment, ami rejtett volt, miközben bajtársai, vagy csak pár ember, akiket nem is ismer meghalt. Úgy suhant a levegőben, mint egy kis madár, aki nem ismer határokat. Fáradhatatlan és a zord külső ellenére is csak az jut eszébe róla az embernek, hogy gyönyörű.

Wera körüli fény halványulni kezdett és a sárkány egyre gyorsabban ment körbe-körbe, míg szerte nem foszlott. Will észrevette, hogy Wera ereje kezd eltűni és lassan ereszkedett vissza a földre, ezért oda rohant alá és az ölébe vette.

Culos és Ren is ott termettek mellette egyből, majd Culos kirántva Werát Will kezéből magához vette.

-Ez mind miattad van! – üvöltött rá Willre.

-Tudom... - válaszolta.

-Nagyot csalódtam benned. – közölte Ren szánalommal nézve a fiúra.

-Induljunk haza. – mondta Culos miközben Wera hófehér arcát figyelte. – Épp, hogy csak szuszog. Pihennie kell. – ezt kimondva megindult és Ren is követte. Will egy kis bambulás után utánuk szaladt. A többiek nem szóltak semmit. Együtt jöttek, együtt is távoznak.

Werára bízták a döntést.